– Ez meg mi a búbánat volt?! – bámult Fionára Kercsegi őszinte döbbenettel.
– Két birkapásztor Kilkennyből – mondta Hogan, a pincér, és elővette az italpult mögül a seprőt. – Ismerem őket. Azon a farmon dolgoznak, amit nemrég vett meg egy arab.
– A régi Currington birtok! – kiáltott Fiona. – Oda vette be magát az a banda, amelyik apám ellen szövetkezett. De mit keresett itt ez a két pokolfajzat?
– Magam sem tudom – vonta meg a vállát Hogan, és lassú, kimért mozdulatokkal belefogott a sepregetésbe. – Bejöttek, ahogy azt kell, aztán minden előjel nélkül csépelni kezdték egymást.
– Megáll az eszem – mondta Kercsegi. – Tudom, hogy Írország kemény hely, de nem hiszem, hogy ez is a folklór része.
– Persze, hogy nem az, mi békés nép vagyunk – jelentette ki Fiona. – Ha ez a két szemétláda egymásnak esett, arra kell, hogy legyen valamilyen magyarázat.
– Mintha tőlem ijedtek volna meg… – vonta föl a szemöldökét Kercsegi. – Ennyire rosszul nézek ki?
– Vitán felül igen – jegyezte meg Hogan a sarokból. – Ez a satnya izomzat az írek számára rettenetes. Arra emlékezteti őket, mivé lesznek, ha nem isznak eleget.
– Nagyon vicces vagy – mondta Fiona, és leült az egyik megkímélt asztalhoz. – De jómadarak menekülése nem lehetett véletlen. Mond csak – fordult Kercsegihez – nem követtél el valamit, mielőtt idejöttél?
– Tavaly lefordítottam egy Galsworthy-novellát… – sóhajtott Kercsegi, és ő is letelepedett az asztalhoz.
– Kötve hiszem, hogy a két verekedő ettől esett pánikba – mondta Fiona. – Rendkívül bosszant, hogy tönkretették a csomagomat. Mihez kezdek most a Obeyes Chumával?
– Ha eleget várakoztatod, mindegy lesz neki, mi kap, csak folyékony legyen. Különben pedig banánsört inni ír földön olyan, mint vegetariánus kaját kérni egy texasi marhafarmon – szólt oda a pincér.
Ekkor kivágódott az ajtó és lihegve berontott Siobhan Ó Corraidhín, a korábban megismert filmrendező.
– Na végre, csak hogy megtaláltalak! Miért nem veszed föl a telefonodat?! – fordult Fionához.
– Elhagytam valahol – mentegetőzött Fiona. – Ha mégis folytatódik a forgatás, miért nem az asszisztensedet küldted? Ebben a párás időben egy asztmásnak nem tanácsos az utcán szaladgálni.
– Gondolhatod, hogy nem jókedvemből jöttem – mondta a rendező, és lerogyott az egyik székre. – Fontos hírem van neked.
– Obeyes Chuma? – vonta fel a szemöldökét Fiona. – Mégsem jött el? Vagy túl korán érkezett?
– Fogalmam sincs, kire célzol – mondta a filmrendező és intett a pincérnek, hogy hozzon neki egy sört. – A kastélyból hívtak, miután téged nem tudtak elérni.
– Kiszabadult az Ördög Ükapja?
– Kicsivel rosszabb – mondta Siobhan Ó Corraidhín és megmarkolta az elé tett söröspoharat. – Az apádat…
Nem fejezte be. Mohón belekortyolt a sörbe, aztán lila pulóverébe törölve a száját azt mondta:
– … baleset érte.
– Miféle baleset?! Elcsúszott a kádban, vagy megvágta magát az e-mail bongogató késsel? Ne csigázz Siobhan!
– Nagyjából ennyit tudok – mondta a rendező. – Az a kelekótya Flaherty hívott. Te is tudod, milyen nehéz eligazodni a beszédén. Most is csak annyit makogott, hogy az öreget baleset érte, bár ez nem is biztos.
– Ezt meg hogy értsem? – nézett vele farkasszemet Fiona. – A baleset az, amikor elhasalsz, megvágod magad, magadra öntöd a kávét, meg ilyesmi.
– Úgy van – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kercsegi. – Ha pedig ugyanez történik veled, csak nem a te figyelmetlenségedből, hanem más valaki által, akkor az…
Hirtelen elhallgatott, mert azok hárman úgy bámultak rá, mint egy károgó varjúra.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Fiona.
– Csupán azt, hogy ha az öreged eltaknyolt, netán megvágta magát a virtuális borotvájával, vagy magára zúdított egy pint sistergő ír kávét, és ezt nem a saját kezével tette, akkor merénylet esete forog fenn.
Dermedte csönd ereszkedett a kocsmára.
– Mondd ki Siobhan! Ez történt?!
– Valami ilyesmi – mondta a rendező a sörét nézegetve. – Flaherty nem fejtette ki ennyire részletesen, de azt sikerült kihámoznom a szavából, hogy apádat a kastélyban egy ismeretlen behatoló megtámadta.
– A francba! – csapott az asztalra Fiona. – De ugye, jól van?
– Azt én meg nem mondhatom – tárta szét a karját a rendező.
– Flaherty nem mondott róla semmit?!
– Csak annyit, hogy siess haza.
– Hála istennek! – könnyebbült meg Fiona. – Ezek szerint apám otthon van, nem pedig a kórházban élet és halál között.
– Kórházban egészen biztosan nincsen, de hogy az élet és a halál között hol helyezkedik el, azt képtelenség megmondani.
– Mire alapozod ezt?
– Arra, hogy az apádat elrabolták.
Másodszor is dermedt csönd ereszkedett a kocsmára. Még a csap csöpögését is tisztán hallották, nem beszélve a kintről beszűrődő gyér forgalom zajáról.
– A támadás után, vagy ez volt a támadás?
– Olyanokat kérdezel, amire én nem adhatok választ – állt fel az asztaltól Siobhan, majd a zsebéből kivett egy gyűrött öteuróst és az asztalra helyezte. – Bocsáss meg, de vissza kell mennem a forgatásra, mert az áldozat jobban lett, és meggondolta magát, de ami igazán szerencsés az, hogy találtunk egy átutazó fogkefeügynököt, aki hajlandó lesz eljátszani a gyilkost.
Azzal távozott.
– Hívd fel a rendőrséget! – kiáltott Kercsegi, átérezve a helyzet komolyságát.
Hogan elővette a mobilját, és Fiona felé nyújtotta, de ő másként döntött:
– Kijönne Morrison, fontoskodva körülnézne, és azt mondaná, várjuk meg, amíg Dublinból megérkeznek a kollégák. Ír léptékkel az legalább egy nap, ráadásul az emberrablás csak huszonnégy óra után lesz hatályos.
– Akkor mi legyen?
– Hazamegyünk, és kifaggatjuk a Flahertyt.
– Úgy érted, hogy mi, ketten?!
– Igen. Ebben az ügyben másra nem számíthatunk.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy