Harc az entrópiával, avagy tavaszi rendrakás a site-on

Harc az entrópiával, avagy tavaszi rendrakás a site-on

2016-03-30
717 olvasó

Széles körűen igazolt és legalább ekkora mértékben bizonyított tény, hogy a téli hónapokban a civilizált emberi környezetet lassan hatalmába keríti a káosz. Tudományosan ezt az entrópia, azaz a rendezetlenség diadalának is szokták nevezni, de mindegy, hogy milyen névvel illetjük, a lényeg az, hogy mire kitavaszodik, azon vesszük észre magunkat, hogy jó nagy kupi van körülöttünk.

A Regénytár viszonylatában ez nem a csillárról lelógó koszos zoknik vagy a radiátoron felejtett cimetes gatyák képében mutatkozik meg, hanem hogy a menüszerkezetben kínosan sok lesz a befejezetlen, átgondolatlan kezdeményezés. Nem tehetünk mást, mint hogy egy alapos újragondolást követően itt-ott átalakításokat, összevonásokat vagy alkalmasint bővítéseket hajtunk végre.

A legszembetűnőbb változások a Műhely és a Klub rovatunkat fogják érinteni. Előbbibe az írással kapcsolatos, utóbbiba pedig a társas tevékenységeket érintő almenük fognak betagozódni. Ennek során megszűnik a Személyes menüpont, mert helyét átveszi a Majoros Memorial Museum monumentális projektje. Itt különféle képi, hangzó és olvasható anyagokat helyezünk el, elsősorban a nagy magyar írócápa, Majoros Sándor életéből és munkásságából, de a kiállítótermek mások relikviái előtt is nyitva állnak.

Eltűnnek az ún. mikroblogok is, mert idő szűke miatt nem indult be a nagy reményekkel várt időutazásos regény, ami már önmagában is kész időparadoxon. Az itt tárolt anyagokat máshol raktározzuk el, nagyon remélve, hogy a velük kapcsolatos elképzeléseink egyszer mégiscsak megvalósulnak, bár jelen pillanatban ennek sajnos nem sok esélyét látjuk.

Lényegi változás az is, hogy 2016. április 1-től – és ez nem tréfa – minden regénytáras publikációért talentumban jegyzett honoráriumot könyvelünk el a szerzőknek. Mindezt azért, mert bár jelen pillanatban csóróbbak vagyunk a csóróság világbajnokánál, sosem lehet tudni, mikor zúdul a nyakunkba a szerencse egy lottó ötös, spontán jelentkező dúsgazdag mecénás, vagyonát ránk hagyományozó amerikai rokon, vagy a kormányzati vésztartalékból kiutalt támogatás formájában, mert akkor a talentumot át tudnánk váltani forintra és ki tudnánk fizetni rendes honoráriumként az érintetteknek. Mondom: ennek jelen pillanatban semmilyen realitása nincsen, de sosem lehet tudni, mit hoz a holnap.

Egyelőre ennyit az újdonságokról, most pedig megyünk és körülnézünk a kupivá változott virtuális dolgozószobánkban.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL