Három levél meggyűlt felhők alatt

2024-11-11
132 olvasó

Nem volt egészen fél három, amikor a felhők megszűntek rohanni az égen. Santa Maria di Strada előtt, épp, ahol a patak kígyója bebújik a falu könnyű paplana alá, feszül egy híd, főképp a kereskedők számára, akik aszalt paradicsomot, kecskesajtot és olajat szállítanak Campanella felé, afölött sűrűsödtek össze, de nem örökre, csak egy szívdobbanás erejéig, amíg a hídra lépő lány kibontotta a levelet.

A lány a falu felől érkezett, rohanva, és most olyan döbbenettel olvasta a kék tintával írt sorokat a tavaszi ragyogásban, mint a hegyre hívott ember a kőtáblákba vésett szavakat. „Miattad jöttem ide, miattad megyek el” – állt a papíron. Egy hal vetette föl magát a patak vízében, amin a lány, ha meghallotta volna, nagyon elcsodálkozott volna, hiszen a patakban nem éltek halak. Eltekintett Castellini olajligetein túlra, oda, ahol a sötétszürke kövek hevertek egymáson, és átkozta magát azért, amiért nem öntötte el őt is a forró láva a két évvel korábbi kitöréskor.

Amikor a fiú a mutatványosokkal a faluba érkezett, a borkereskedő azonnal észrevette lánya szemében a felizzó parazsat, ezért mogorván ráparancsolt:

– Menj, és szólj a kádároknak, hogy délutánra kész kell lenniük!

Aztán este, amikor meglátta őt, hogy szép ruhájában épp kisurranni készül az ajtón, még dühösebben kiáltott rá.

– Hová mész? Ki fog így a lovászok körmére nézni?

De hiába minden tiltás, mert a lány már akkor ott, a főtéren, amint rápillantott a kordét húzó szamárral bíbelődő fiúra, az pedig visszapillantott rá, látta, hogy ugyanaz a parázs ég a szemében. Az egyik szekér mögött várt rá éjjel, annak támaszkodott, olívát evett, és szétköpködte a magját, amit a lány roppant illetlennek talált, de nem szólt érte.

– Nem nézted meg az előadást – mondta a fiú.

– Nem – felelte a lány.

– Hát jó, de nem illenék, ha hiába jönnél – felelte a fiú, azzal előre penderült, tett néhány tánclépést, majd elénekelt egy könnyed déli dalocskát arról, ahogy a tenger sóhaja a nap felé fújja lelket. Amikor befejezte, Isten tudja, honnan, előrántott egy kardot, és vívóbemutatót tartott.

– Ez csak olyan mutatványos vívás – jegyezte meg a lány. – Ahogy a csepűrágók szokták, igaz?

– Ne hidd – vetette oda a szekerek mellett épp elhaladó egyik színész, aki épp olyan gyorsan tűnt el a lobogó tábortűz mögötti sötétségben, amit ahogy előtűnt onnan. A lánynak csak néhány pillanat jutott észrevenni a sebhelyet az arcán.

– Becsületbeli ügy volt – mondta a fiú, de azért elkomorult egy kissé.

– Elmész te is holnap a truppal? – kérdezte a lány.

– Miattad jöttem ide – hangzott a titokzatos válasz. – Nem hiszed, igaz? Tavaly láttalak Campanellában fügét vásárolni. Az eladó győzködött, hogy vigyél paradicsomot is, de te azt mondtad, paradicsomból Santa Maria di Stradaban terem a legszebb. Néztem az ujjaidat, ahogy lágyan megfognak egy fügét, a válladra omló barna hajadat, és a szemed, mert rám néztél egy pillanatra, és már akkor tudtam, hogy újra látnom kell téged. A trupp nem erre akart jönni, de itt vagyunk.

Amikor a lány hajnalban reszkető térdekkel hazaért, a borkereskedő ingujjban állt a csendes tornácon, és azt mondta:

– Ha még egyszer meglátlak a közelében, mindkettőtöket megölöm.

Késő délelőtt beállított a szomszédék negyedik fia, komisz képpel, mint mindig, és azt mondta a komédiások vezetője üzent a borkereskedő úrnak.

– Mi dolguk van azoknak velem?

– Bort vennének estére meg a holnapi útra – felelte a gyerek, és átnyújtotta az összeget. Amíg a kereskedő megolvasta, egy gombóccá gyűrt levelet nyomott az ott lábatlankodó lány kezébe. „Kettőkor a hídnál” – olvasta a lány úgy, hogy apja ne vegye észre, aztán amikor a gombócot berejtette a ruhájába, segített megigazítani apja csokornyakkendőjét. Vasárnaponként ragaszkodott ehhez a ruhadarabhoz.

A lány alig bírta kivárni a két órát, zavartan tett-vett a ház körül, ezért lehetett ügyetlenebb, mint máskor, és ezért ejthette ki a levelet ünnepi ruhájának redőjéből nem sokkal indulás előtt. Apja akkor ért vissza a házba, amikor ő a szobájába ment, hogy felfrissítse magát, a borkereskedő meglátta a földre ejtett gombócot, amelyről azt sejtette, gondatlanságból elhullajtott számlalevél vagy más irat, hát kibontotta. Olyan skarlát szín futotta el, mint az estébe boruló szőlőskerteket, de amikor a lány kilépett szobája ajtaján, nem kezdett kiabálni, csak annyit mondott:

– Lányom, menjél csak át gyorsan Teresa nénédékhez, és mondd meg, hogy holnap este mindenképp el kell számolnunk.

– De apám, Teresa nénémék tavernája vagy egy fél óra járásnyira van…

– Ez nem várhat – szűrte át a szót fogai közt a kereskedő.

Rohant a lány, ahogyan a lába bírta, a házba visszaérve apáját nem találta. De meglátta a levélgombócot az asztal közepén. Kibontotta, igen az volt az: „kettőkor a hídnál”.

Hosszan, tanácstalanul állt a lány a patakot figyelve, amikor felfigyelt az újabb levélre, egy kő alá helyezték a híd feljáratától jobbra, de úgy, hogy a papír csücske kikandikáljon. „Miattad jöttem ide, miattad megyek el” – olvasta az összesűrűsödött felhők alatt. Ha a láva tüze nem, akkor legyen a víz, gondolta, és azon kezdett tűnődni, hogyan ölhetné bele magát ebbe a sekély és lassú vízbe. Ha a paplan alá kúszó kígyó nem vezeti a tekintetét, talán észre sem veszi a harmadik levelet. Ez állt benne: „de visszajövök, mert nem tudok máshol lenni”.  A cetlit az éjjel látott karddal tűzték egy fára egy másik tárggyal együtt: egy csokornyakkendővel, amelyhez vasárnaponként ragaszkodott a tulajdonosa.

– Hogy a magasságos ég rogyjon rá erre az átkozott csepűrágóra! – szitkozódott otthon a borkereskedő, miközben az eséstől összekoszolódott vasárnapi öltözetét próbálta rendbe hozni. Lánya készségesen segített neki, de közben az ablakon át az figyelte, milyen pompásan száguldanak odafent a felhők.

 

 

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:

  • Cipurka
Award
Regénytár Minőség

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

1 Comment Vélemény, hozzászólás?

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL