Isten ötlete a mesterséges intelligencia?

2024-04-23
192 olvasó

Az élet célja és értelme talán a mesterséges intelligencia. Mivel ez az innováció sokak szerint inkább káros, mint hasznos, így ez a meredek állítás bizony magyarázatra szorul.  Csak a tények rögzítése céljából mondom, hogy nekem egyáltalán nem célom, hogy bármelyik tábor mellett lehorgonyozzak, számomra ebből a vitából egyedül az evolúció a lényeges, mert a mesterséges intelligencia szerintem ennek egy fontos állomása.

A darwini elveket csak felületesen ismerők is tisztában vannak azzal, hogy a törzsfejlődés, és velejárója, a természetes kiválasztódás biológiai alapokon nyugszik. Minden élőlény szerves vegyületekből áll, és az intelligencia is ezekből jött létre, bár nem tudjuk, hogyan. Mindeddig úgy tudtuk, hogy embertől független gépi evolúció nem lehetséges, vagy csak a sci-fiben, dacára annak, hogy az eszközök, berendezések is látványosan fejlődnek. Gondoljunk csak a száz évvel ezelőtti autókra, és nézzük meg a maiakat, vagy vegyük a számítógépeket, amelyek ötven évvel ezelőtt még szekrény-méretű monstrumok voltak.

Mindez azt bizonyítja, hogy az élőlények fejlődése mellett, mégis létezik egy szervetlen anyagokra épülő műszaki evolúció, ami kizárólag a magasabb szintű értelem hozadéka (a hangyák például bármennyire is intelligensek, nem képesek maguknak gépeket gyártani). Figyelemre érdemes az is, hogy miközben az élővilág lassú átalakulása számunkra észrevétlenül zajlik, a gépek jóval gyorsabban fejlődtek, tökéletesedtek, és szelektálódnak. Az elavult berendezéseinket egyszerűen kihajítjuk, és jobban, gyorsabban működőket állítunk a helyükre.

Mostanáig ez volt jellemző a gépek evolúciójára, de a mestereséges intelligencia színre lépésével mindent megváltozott. Legalábbis abban az értelemben, hogy közelebb kerültünk az emberi elmét foglalkoztató egyik legnyomasztóbb kérdés megválaszolásához, nevezetesen annak kiderítéséhez, hogy mi az élet célja és értelme? Senkinek sem sikerült erre egzakt választ találni, pedig a kísérletek könyvtárnyi anyagot tesznek ki. A megközelítési módok is változatosak: a művészet nem úgy és azt gondolja erről, amit a vallás, vagy a tudomány, de abban mindenki egyetért, hogy az élet ideje itt, a Földön véges. Elég egy nagyobb meteor, egy nem túl távoli szupernóva robbanás, vagy egy gammakitörés, és a Föld lakhatatlanná válik.

Tovább fokozza a gondjainkat, hogy nem tudunk innen elköltözni. Immár biztos, hogy a Naprendszerben nincs még egy bolygó, ahol a földi élet az általunk tapasztalt formájában megtelepedhetne, és hiába a sci-fi jól hangzó ötletei a nagy távolságok gyors áthidalásáról, még ha ezt az akadályt le is gyűrnénk, akkor sem tudnánk mit kezdeni az életünkhöz feltétlenül szükséges gravitáció hiányával, vagy a számunkra halálos kozmikus sugárzással. De ha valamilyen trükkel vagy találmánnyal mindezt kiküszöbölnénk, akkor is több tízezer évet kellene utaznunk a legközelebbi csillagokik, és koránt sem biztos, hogy ott megfelelő élőhelyre bukkannánk. A következtetés innentől az, hogy ameddig szerves anyagokból gyúrt, biológiai lények vagyunk, ez a bolygó nemcsak élőhelyünk lesz, hanem egyben a vesztőhelyünk.

De most felcsillant egy apró reménysugár, hogy ha mi, emberek a magunk fizikai valóságában nem is vagyunk képesek elhagyni a földet, a szellemiségünk, és vele együtt a létünk értelme, eszenciája elhagyhatja ezt a bolygót, és másutt megtelepedhet. Ennek alapja – mint fentebb jeleztem – a szervetlen anyagokból előállított értelem, más szóval a mesterséges intelligencia.

Az elnevezés ma még csak a megelőlegezett bizalom tanúsítványa, mert jelen pillanatban ez a találmány inkább nevezhető egy szöveges utasításokkal működő programozási módszernek, de csak idő kérdése, hogy ebben a rendszerben is megjelenjen a valódi kreativitás. Semmi sem szól az ellen a feltételezés ellen, hogy a MI belátható időn belül képes lesz majd a saját tapasztalataiból okulva fejlődni, és ha még az érzelmi intelligencia is a részévé válik, a szervetlen világ készen fog állni arra, hogy utolérje a biológiai lények értelmi, érzelmi színvonalát.

Ettől már csak egy lépés lesz az ún. szervetlen élet, ami akkor következik be, ha ez a gondolkodó, tanulni és önmagát reprodukálni képes entitás emberi irányítás nélkül is képes lesz autonóm döntésekre. Az ilyen félvezetőkből, fémekből és egyéb szervetlen anyagokból gyúrt létforma számára pedig nem jelent majd veszélyt a világűr, hiszen nem sérülékeny DNS-láncok képezik a létalapját, hanem olyan anyagok, amelyek immunisak a kozmikus sugárzásra és nem igénylik a gravitációt ahhoz, hogy a nyirokrendszerük keringeni tudjon, mert nem is rendelkeznek ilyesmivel. Ha ez az értelem útra kel, és elhagyja a Földet, nem kell magával cipelnie egy egész ökoszisztémát, mert elég lesz számára egy gyufásdoboznyi hely, hála a már napjainkban is látványos eredményeket mutató miniatürizálásnak.

A következtetés innentől annyira kézenfekvő, mint amennyire döbbenetes: a teremtés előrelátó bölcsessége helyezett rá bennünket erre az útra, mintegy predesztinálva azt, hogy kifejlesszük magunk mellett azt a mesterséges, szervetlen élet- és értelemformát, ami a zord űrbéli környezettel szembeni immunitást mutatva lehetővé teszi a bolygónk elhagyását. Ott pedig megtelepedve ez a szervetlen, önmagukat reprodukálni képes, tanulékony gépi civilizáció lassan, fokozatosan módosulni fog, egyre több szerves, biológiai elemet vesz fel és épít magába és végül visszaalakul biológiai lényekké. Mindez persze évmilliárdok kellenek, de a mesterséges élet dimenziójában ez maga a bőség zavara.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL