/

Jézus a mennyben

117 olvasó

Régóta foglalkoztat az a rejtély, hogy mit csinált Jézus nagyszombaton. Ahogy közismert, egy nappal korábban, nagypénteken megfeszítették, minek nyomán kereszthalált halt, és a lelke megtért az ő Mennyei Atyjához, ahol minden bizonnyal kölcsönös örömmel üdvözölték egymást. Ezt megelőzően Jézus ugyanis sosem találkozott az apjával, legalábbis személyesen, mert spirituálisan azért tartották a kapcsolatot. Olyan volt ez akkoriban, mint most a mobiltelefon meg a Skype: gond nélkül felhívhatjuk az Ausztráliában élő rokonainkat, és gyakorlatilag időkorlát nélkül cseveghetünk velük.

A személyes találkozás azért mégis más. Kicsit meglepő is lehet alkalom adtán. Talán Jézus is másmilyennek képzelte el az apját, mint amilyen az valójában volt. Megeshet, hogy a Mennyei Atya éppen a kertjében kapálgatott, amikor egyetlen fia nagy csikorgás közepette rányitotta a kertkaput, más szóval a verőcét, ahogy felénk nevezik ezt az alkalmatosságot.

A Mennyei Atya megállt, fölnézett a mannaföldről, és a kertésznadrágjából elővett kockás zsebkendővel letörölte homlokáról a mennyei izzadságot, amelynek minden cseppje az örök élet elixírje lehetett volna a Földön. Adjonisten!, köszönt illendően, bár kissé elfogódottan Jézus. Fogadjisten, azaz én, mondta a Mennyei Atya és elmosolyodott. Ettől rögvest jó idő lett odalent, olyannyira, hogy a nárciszok egy szemvillanás alatt kibontották virágaikat.

Jézus azért volt zavarban, mert az apját hatalmas, vállas, tagbaszakadt illetőnek képzelte, olyannak, amilyen Schwarzenegger volt fénykorában, vagy amilyen most Dwayne Johnson, a Szikla. Az mennyország ura hozzájuk képest szerény jövedelmű kisnyugdíjasnak mutatta magát, mert foltos volt a térdén a nadrág. Ebbéli vonatkozásában erőteljesen hasonlított Mányoki Endrére, akit a Regénytár olvasói bizonyára jól ismernek.

Maradjunk annyiban, hogy a mennyei úr Mányoki Endre formában materializálódott Jézus előtt, aki egy kissé elnyűtt állapotban volt, dacára annak, hogy az angyalok a tranzitváróban szépen megmosdatták, és tiszta pendelyt adtak rá.

Milyen volt az utazás?, kérdezte a Mennyei Atya a szokásos, sztereotip módon, amire Jézus illedelmesen, bár ugyanilyen sztereotip módon válaszolt: A szokásos, mondta és zavartan birizgálta meztelen talpával a mennyei kert puha, bársonyos göröngyeit.

Aztán bementek a házba, és leültek a rusztikus konyhaasztal mellé, amelyen ott volt az üveg vörösbor és a kovásztalan kenyér. Jézus illedelmesen töltött az apjának, mert ez a világon mindenütt a fiú dolga, és koccintáskor ügyelt arra, hogy kicsivel lejjebb tartsa a poharat, mint az apja.

A továbbiakat nem részletezem, mert az rögtön kiderült, hogy a Mennyei Atyának vannak még tervei a fiával odalent, így Jézusnak vissza kell térnie abba a veszélyes és nyughatatlan közegbe, ahol a meg nem értés keresztfára juttatta. De hogy ez ne forduljon elő még egyszer, most diplomáciai menlevelet kapott, ami abból állt, hogy bár fel fog támadni, sem a rómaiak, sem az árulók nem fognak a nyomára jutni. Amit odalent végez, az elkövetkező negyven napban mindenki számára láthatatlan lesz, kivéve azokat, akik a szent igére fogékonyak. Jézusnak ott volt a nyelvén a kérdés, hogy ezt mi a bánatért nem lehetett korábban is így rendezni, de inkább hallgatott.

A mennyei okmányiroda közben visszaigazolta, hogy a szükséges dokumentumok legyártásához egy teljes napra lesz szükség, ami kissé bosszantotta a Mennyei Atyát, de aztán belátta, hogy a bürokrácia ellen az ő mindenhatósága is csak kófic.

Így maradt fent a mennyben Jézus nagyszombaton, de aki azt hiszi, hogy ezt az extra időt sétálgatással és a furcsa alakú virágok szagolgatásával töltötte el, az bizony melléfogott. Az az egy nap földi léptékkel maga volt az örökkévalóság, így Jézus kényelmesen bejárta, és fölfedezte az egész mindenséget. Bepillantott a fekete lyukak mélyére, tanulmányozta a sötét anyagot, a gravitációt és megoldotta a relativitáselmélet meg a kvantummechanika egyesítését. Mindezt csak úgy mellékesen, mert az a tudáskészlet, amit húsvét vasárnapra az apja szellemi táplálékként becsomagolt neki a visszaútra, és amire az a címke volt ráragasztva hogy az emberiség megváltása, elfért a markában is. Csak nekünk tűnik végtelennek.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

5 Comments

  1. Kicsit elgondolkodtam rajta, hogy juthatott ki a sírból.

    Kis részlet.

    Rossus szerencséje

    Rossus nagy szerencsének érezte a mai szolgálatot. A római légió nem éppen kislányoknak való, ezért különös kegyként élte meg az őrszolgálatot, amit felettese ma rárótt.

    Valami zsidó felforgató sírját kellett őriznie társaival, mert tartott a szanhedrin tőle, hogy a testet elviszik a követői,ezért erre kérte Pilátust. Ekkora hülyeséget, gondolta Rossus, minek vittek volna el egy hullát? Na, de ez nem az ő dolga elmélkedett lándzsájára támaszkodva.

    Ennél nyugodtabb szolgálat nem volt a légióban és az unalomtól, csak a megkönnyebbülése mentette meg, hogy nem kell hadakoznia a forrongó zsidó hordákkal. Kövekkel dobált célba a sírt lezáró kő egyik repedésére, és nézte, hogy vedelnek társai, akik szintén a szórakozást látták a feladatban. A végrehajtók kissé távolabb pár olajfa árnyékában hűsöltek.

    Három napra szólt a megbízás, unalmas de kényelmes munka. Rossus megunta a repedés dobálását, ezért a sírt lezáró pecsétet vette célba egy jókora kővel. A dobás talált és a pecsét lepattant a sírt lezáró kőről.

    Körbepillantott, de senki sem vette észre a szürkületben az esetet. Nagyon álmos volt, de halál járt az őrségben való elalvásért, ezért sétálgatni kezdett fel- alá. Már erősen az éjszakában jártak, mikor eldőlt és elaludt.

    Hatalmas fényre ébredt Rossus. Gyorsan kidörzsölte az álmot a szeméből, rohadt hamar reggel lett, morogta. Mikor felállt látta, hogy még jócskán az éjszakában járnak, és a sírt lezáró kő el van tolva a sír bejáratától. Odarohant, benézett és látta hogy az üreg üres.

    Nekem annyi, gondolta és úgy döntött ad magának még egy esélyt. Elindult a sivatagban amerre látott. Egy nagy fénylő csillag vezette az útját.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft