Karácsony borítékolva

213 olvasó

A nagyobbik unokája jött érte, így volt megbeszélve. Kocsival, vadonat újjal. Tavaly fehér volt, emlékszik, ez meg olyan ezüstös, szép nagy. A férfi is más volt, tömzsi kis bajuszos ember, a nevét csak úgy odamorogta, nem is értette. Jolán meg nevetett és odasúgta, hogy az élettársa, meg hogy vicces figura, csak most zavarban van. – Legalább húsz évvel öregebb, mint az unokája – döbbent meg, ahogy oldalról látta a ráncos nyakát. – Mint a karácsonyi pulyka, olyan a feje – és nem tudta megállni, elnevette magát. A férfi vörösödni kezdett, és ingerülten sziszegte, hogy induljanak már, rájuk esteledik. Még dél se volt. – Hosszú nap lesz – sóhajtott fel magában, csak olyan leheletszerű öregséggel. Kigombolta a kis prémes kabátját, az urától kapta 68-ban, de nagyon kímélte, csak ünnepi alkalmakkor vette fel. Enyhe molyirtó és levendula illat lengte körül, Jolán elfintorodott, és picit lehúzta az ablakot. – Bezzeg anyád nem fintorgott, amikor az ibolya illatú lepedők alól kiszedtem az összes megtakarított pénzemet. Csupa piros százast, Kossuth arcképe volt rajta. A két lány karvalypillantással, merev derékkal ült az asztalnál. A csálén álló fenyőfát arrébb tolta az asztalon, hogy ki tudja rakni a két kupacot. Egy ide, egy oda. A szemük cikázott, a szájuk hangtalanul számolt. A végén maradt egy árván, azt eltette emlékbe. De rég is volt! Múltkor lelt rá, amikor pakolászott a könyves polcon, kiesett egy verseskötetből. Akkor lekucorodott a szőnyegre, tartotta a kezében az évek alatt szépen kisimult pénzt, és a férjére gondolt . Az első karácsonyra az óvóhelyen, amit együtt töltöttek mint férj-feleség. Ő hangosan énekelni kezdett, elnyomva az ágyúdörgés hangját, aztán a légóparancsnok durván rászólt, hogy csend legyen! Laci nem kérte ki ezt a méltatlan hangot, ő persze elhallgatott, érezte a férfi fájón üres jobb kabátujját. Nem beszéltek erről soha, szépen éltek, békében. Csendesen. Két éve maradt egyedül. Igaz, a két lánya felajánlotta, költözzön hozzájuk, de amikor nemet mondott, látta rajtuk a megkönnyebbülést. El tudja ő látni magát, nem is fél, jobb a megszokott helyen – magyarázta a családnak. Karácsony közeledtével szépen kiporciózta az ajándékba szánt pénzt. Idén a nagyobbik lánya volt soron, ott tölti a család a szentestét. Óvatosan kinyitotta a fekete lakktáskát, ott sorakoztak benne a borítékok, enyhén rózsaillatúak.

Egy kis kopertában meg a szép kék köves kísérőgyűrűje, mellette az utolsó kossuthos százas. Megszületett az első dédunokája. Kislány. Majd odaadják neki, ha felnő.

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft