A napsütés még a kora őszt idézi. Az utca embere azonban már vastag pulóvert lóbál a kezében. A céltalanul lődörgők érzik a tél idő előtti beköszöntét. Az utasok türelmesebben várnak a megállókban. Az autósok nem nyomják szüntelenül a dudát. Minden lelassult.
A szokásosnál is többen ülnek a teret keretező padokon. Igyekeznek annyi vidámságot és élményt gyűjteni, amennyi remélhetőleg elég lesz a téli magány feloldására.
Nénikék egymás szavába vágva dicsekednek az unokák sikereivel. Két férfi a kopott sakkasztalra könyökölve tologatja a bábukat. A kibicek csendben figyelik őket, csak néha hallatnak egy-egy krákogást, hümmögést.
A mellettük lévő padon egy nő ül. Gyakran kijön a térre. Most sem vár senkire. Szemlélődik, de nem forgatja a fejét. Az óráját sem nézegeti percenként. Csak … ül. Néha elidőzik pillantása a sakkozókon. Vagy a lába elé hulló levelek útját követi a szemével. De jobbára csak néz, el, valahova a valóságon túlra. Zene szól mellette egy kisrádióból. A muzsika hallható, de nem zavaróan hangos – a nő olyan hangerőt állított be a készüléken, hogy aki szívesen hallja, az meghallhassa, aki nem fogékony rá, az észre se vegye.
A nővel szembeni padon egy férfi üldögél. Pár hónapja gyakran találkoznak itt – nem beszélgetnek, csak néha összeakad a tekintetük. A férfi könyvet pihentet a térdén. Ritkán lapoz. Ő is a tér csendes nyüzsgését figyeli. Alkalmanként mégis elmerül az olvasásban, olyankor a nő tekintete valamivel tovább időzik rajta. Vajon vár valakire, vagy tényleg olvasgatni jár ide? Hány éves lehet – harmincöt, harminchét? Kellemes megjelenésű, magas férfi. Laza, sportos öltözékében kényelmesen helyezkedik el a padon. Időnként a támlára támasztja könyökét, féloldalt fordulva olvas, miközben kinyújtja hosszú lábait. Néha megigazítja a szemüvegét.
Hirtelen felnéz. Épp a nőre, aki a másodperc töredékével később fordítja el a fejét.
A férfi alig észrevehetően elmosolyodik. Most ő nézi hosszasan a zavarában rádióval babráló nőt. Semmi különös – hosszú, világosbarna haj, törékeny alkat. A szeme színét nem látja, de kék lehet. Az illik hozzá. Jó karban lévő negyvenesnek nézi. Kedves arca van. Mért ücsörög itt egyedül hónapok óta? A magányos férfiak is elmennek mellette, legfeljebb véletlenül pillantva rá.
Hűl a levegő, a téren lézengők száma rohamosan apad. A sakkozók a bábukat szedegetik össze, a sétálók hazafelé igyekeznek.
A nő felnéz. Pillantása találkozik a férfiéval. Az becsukja a könyvet, nyakára tekeri a sálat– mégsem mozdul.
A nő is szedelőzködik. Már a rádiót készül lekapcsolni, amikor Strauss: Rózsák keringőjének dallama csendül fel belőle. A nő a férfira néz. Az feláll, és lassan elindul. Amikor a nő számára nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi feléje közeledik, ő is tesz néhány lépést. A tér közepén találkoznak. A férfi lágyan átfogja a vékony derekat. A nő a férfi kellemesen meleg tenyerébe helyezi apró kezét. Együtt mozdulnak a zenére. Lábuk alig érinti a díszköveket, a kiskabát habos estélyi érzetét kelti. A nő és a férfi gyengéd, egymásba kapaszkodó tekintettel megfeledkezik a külvilágról. A hegedűk hangja mintha erősödne. Odafent csillagok ezrei figyelnek gyönyörködve. Bársonyos, nagy pelyhekben hullani kezd a hó. A levegőben keringve felveszik a táncolók ritmusát, szorosan körülfogva őket.
Percek múltán már csak a kavargó hópihéket világítják meg a csillagok. A közeli padon elheverő hajléktalan tátott szájjal néz az eltűnő emberpár után. Rábámul a kezében tartogatott üvegre, aztán fejét rázva messzire hajítja.
Reggel a téren átsétálók csak egy ázott könyvet és egy lemerült rádiót találnak a két egymással szembeni padon.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
