Kihágás Kilkennyben (1)

A Tipperary-Galway hurlingmérkőzés féidejében, amikor a tévéközvetítést figyelő szurkolók áradata a Zöld Sziget minden szegletében ostrom alá vette a pubok söntéseit, a látnivalóiról híres Kilkenny főutcáján, közvetlenül a Smithwick’s sörfőzde bemutatóterme mellett, abban a beszögelésben, ami egy kis mediterrán térre emlékeztetett, egy turista ült a rusztikus mivoltában is kényelmes kőpadon, és a közeli vegyeskereskedésben vásárolt zsemlét, felvágottat eszegette.

Az időjárás ír viszonylatban kellemesnek volt mondható: az eget egyenletes, szürke feltőtakaró borította, de a szél nem fújt, így a turista biztonságban érezhette magát. A hurlingmérkőzésről mit sem sejtve békésen eszegetett, ám egyszer csak sötét borulás tornyosult fölébe.

A turista – harminc év körüli, vékony, szemüveges férfi – felemelte a pillantását, és egy rendőrt pillantott meg maga előtt.

– Uram, ön kihágást követett el – mondta a rend embere, nem fecsérelve időt a bemutatkozásra.

A kőpadon ücsörgő, és öltözködéséből ítélve messzi földről érkezett idegen nem tudta mire vélni ezt a furcsa megállapítást, ezért megkérdezte:

– Szabad megtudnom, mi a vád ellenem?

– Alkoholos italt fogyaszt közterületen – jelentette ki a rendőr.

A turista a kőpadra helyezett kipattintott Smithwick’s sörösdobozra pillantott, és elmosolyodott:

– Csak nem erre az üdítőre gondol?

– Uram, amit ön üdítőnek nevez, az számtalan becsületes ír ember életét döntötte már romba, de nem ez a lényeg, hanem hogy a törvényeink értelmében a nyilvános italozás pénzbírságot von maga után.

– Ez nevetséges! Én olyan kultúrából származom, ahol az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék – jelentette ki a turista bosszúsan, mert hát fogalma sem volt erről a törvényről.

– Medvét mondott? – nézett rá a rendőr meglepetten.

– Azt. Nagy, szőrös állat, és azt mondja, brumm.

– Értem, tehát vaddisznóra gondol.

– Maga szerint a vaddisznó azt mondja: brumm?

– Felőlem mondhatja.

– De én a medvére gondoltam! Maci, mackó! Így sem mond önnek semmit?

– Egyáltalán nem, de tudja, mit? Hagyjuk ezt! Tiszteletben tartom a kultúráját, de ez nem menti fel a kihágás ténye alól.

– Mennyit kell fizetnem? – sóhajtotta a turista és a pénztárcájáért nyúlt.

– Hatszáz eurót – jelentette ki a rendőr, és számlatömböt vett elő.

– Álljon meg a gyászmenet! – kiáltott fel a turista ingerülten. – Ez brutális! Nekem nincs ennyi pénzem!

– Akkor velem kell jönnie – mondta a rendőr.

– Letartóztat?!

– Csak beviszem adategyeztetésre.

– Nem teheti ezt velem! Magyar turista vagyok, ráadásul társas utas. A csoportom jelenleg a Szent Canice katedrálist deríti fel. Háromnegyed négykor csatlakoznom kell hozzájuk a kastélynál!

– Ahhoz képest, hogy magyar, meglepően jól beszéli a nyelvünket – vonta fel a szemöldökét a rendőr.

– Angol szakon végzett bölcsész vagyok. És műfordító. John Galsworthy műveket magyarítok. Gondolom ismeri Galsworthy munkásságát.

– Nem kifejezetten. Viszont arra következtetek, hogy ki akar bújni a bírság megfizetése alól.

– Szó sincs erről, csak momentán nincs ennyi készpénzem. És hát honnét tudhattam volna, hogy létezik ez a törvény?

– Itt van a tábla a feje felett – mutatott a jelzett irányba a rendőr, ahol tényleg ott díszelgett a tábla. Angol és gael nyelven hirdetve, hogy a köztéri italozásért 600 euró a bírság.

A turista kénytelen volt megadni magát a sorsának.

– Félpanzióra fizettem be, és ezen felül maradt még százhetven euró költőpénzem. Ez nem elég? – kérdezte szánalmat ébresztő tekintettel.

– A szabály az szabály. Nem tehetek kivételt – jelentette ki a rendőr.

– Nézze kedves tábornok úr! – fogta könyörgőre a turista. – A mobilom lemerült, és ha most bevisz, le fogom késni a csoportot. Nem lehet velem ennyire kegyetlen!

– Szó nincs kegyetlenkedésről. Az őrszobán felvesszük az adatait, aztán majd behajtjuk a tartozását egy nemzetközi meghagyással.

A turista elgondolkodva nézegette a kezében tartott sörösdobozt.

– És milyen messze van ide az őrszoba? – kérdezte gyámoltalanul.

– Átmegyünk a hídon, és már ott is vagyunk – mondta a törvény embere.

– Akkor ne vesztegessük az időt – mondta a turista, és a felvágott maradékát a szemközti padon ücsörgő bácsi kutyájának adva, a sört pedig nagy sóhajjal a csatornalefolyóba öntve megindult a peckesen lépkedő rendőr után.

(folytatjuk)

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:

• Vitrányi Szabina
• Vitrányi Szabina