Kercsegi hamar belenyugodott a helyzetébe. Végtére is ráért. Otthon nem várta a munka – ki a fene tart igényt manapság Galsworthy-fordításokra? –, és mert az önkormányzati ügyintéző telefonon odaszólt Tralee-ba, hogy a hotelben maradt holmiját szállítsák át Kilkennybe, úgy is vehette ezt a fordulatot, hogy kapott egy hét ráadást Írországban. A csoporttagok pedig biztosan megkönnyebbültek, hogy lelécelt, mert ki nem állhatták. Nem tetszett neki a program túlzott szervezettsége, ezért folyton lázadt. Emiatt nem ment el megnézni a St. Canice katedrálist sem. Az idegenvezető biztosan örömtáncot lejt, ha megtudja, hogy megszabadult tőle. Kercseginek csak arra kellett ügyelnie, hogy ne késse le a hazavivő repülőt, mert akkor az utat saját zsebből kellett fizetnie. A pénztárcájában ugyan ott volt a repülőjegy, de annak most már nem vette hasznát, viszont úgy volt vele, majd csak lesz valahogy. A kastélyban busás fizetést fog kapni, és ha letudja a nyilvános piálásért kirótt pénzbüntetést, még mindig marad annyi kerete, hogy vonattal, komppal hazajusson.
Ezen tűnődött, miközben Kilkenny pályaudvara felé sétált. Az égbolt kellemesen ólomszürke színe azt az érzést keltette benne, hogy ez nem az a világ, amit megszokott. Itt koboldok lapulnak a bokrokban, és több a birka, mint az ember, már ha hinni lehet a legendáknak, amelyekről azért köztudott, hogy jórészt az írek költik őket önmaguk és az országuk misztifikálására. De ez a kaland akkor is érdekes fordulat az amúgy eléggé egysíkú életében. Kercsegi elvált ember volt, és egy barátja családi házának padlásszobájában lakott. Nem volt se kutyája, se macskája, és ahogy jeleztük, munkája sem, a pénzről nem is beszélve. Erre az útra is a barátja fizette be, hogy egy kicsit felrázza, mert Kercsegi nyakig beleburkolózott a magányba, miközben határozott lépéseket tett az alkoholizmus felé. Arra gondolt, jót tesz majd neki a levegőváltozás, és bár Írország az alkoholisták paradicsoma – gondoljunk csak a remek whiskyjükre és a pompás söreikre –, Kercsegi elég vékonypénzű volt ahhoz, hogy az ilyen minőségi italok után csupán ácsingózhasson.
De a fátum borított minden elképzelést. Mindegy, történt, ami történt, és ha lehet azt mondani – márpedig lehet – Kercsegi könnyű szívvel lépdelt a John Street Upper-on a vasútállomás felé, és egyáltalán nem vett tudomást arról, hogy egy bérgyilkos szegődött a nyomába.
A vonatot éppen elcsípte, és az önkormányzattól kapott menetjeggyel a kezében helyet foglalt az első kupéban. Kilkenny és Muine Bheag között a távolság alig 14 mérföld, ami nagyjából húsz perc vonaton, mert a szerelvény ezen a távon lassabban halad. A táj ugyanis annyira csodálatos, hogy ezt az utasoknak élvezniük kell. Különösen a Barrow folyón átívelő viadukt festői, ám a tervek szerint Kercsegi ezt már nem nézhette meg, mert az sms-ben riasztott birkanyáj előbb megállásra késztette a kocsikat.
Kercsegi tehát kényelmesen elhelyezkedett, és átadta magát az utazás vidám örömének, amikor hirtelen mellételepedett egy kísértetszerű lányka.
– Bocsánat, szabad ez a hely? – kérdezte, és a választ meg sem várva odaült mellé.
A meglepődött Kercsegi lopva ránézett, és a szeme sarkából azonnal megállapította, hogy tipikus ír lányról van szó, akikre a szépség részleges vagy teljes hiánya a jellemző. Ez a betolakodó az utóbbit mondhatta el magáról. Vörös volt a haja, és több szeplővel büszkélkedett, mint a környező rétek birkákkal.
– Ne vegye tolakodásnak, de valahonnét ismerősnek tűnik – vegzálta a lány, tetézve a vele kapcsolatos rossz érzéseket.
– Nem hiszem, hogy találkoztunk volna – próbálta lerázni Kercsegi.
– Pedig biztosra vettem – erősködött a lány. – Kilkenny kis város, mindenki ismer mindenkit, és magát még sosem láttam itt. De valahol biztosan összefutottunk. Déja vu érzésem van magával. Muine Bheagbe igyekszik?
Kercsegi kényszeredetten bólintott.
– Kiváló! – lelkendezett a lány. – Én is oda tartok. Rendeltem egy csomagot, és tévedésből oda vitték.
– Megesik az ilyen – dörmögte Kercsegi.
– És mennyire gyakran! – kapott a szón a lány. – Persze kérhetném azt is, hogy korrigálják a tévedést, de az napokba telne. Jobb így, hogy odamegyek érte. Maga mi járatban errefelé?
Mi a fene?! Hát ezt meg hogy képzeli?! Kercsegi szinte lecövekelt az elevenjébe trafáló kérdéstől. Mit csináljon? Mondja meg az igazat, ami rá nézvést eléggé dehonesztáló, vagy hazudjon valami semlegest? Kapásból az utóbbi mellett döntött.
– Van egy megbízatásom, annak teszek eleget – mondta.
A lány elgondolkodott.
– Alighanem tudom, mi ez a megbízatás – mondta titokzatosan. – Muine Bheag is egy kisváros, ami ott történik, az Kilkennyben sem marad titokban.
Ezután mindketten hallgattak egy sort. A vonat kényelmesen döcögött, aztán, egy kanyarba érve erőteljes fékcsikorgással lassított, majd megállt.
Ez lesz az a kereszteződés, amit a birkák eltorlaszoltak, itt kell leszállnia!, hasított Kercsegibe a felismerés. Egy halk bocsánatot rebegve fürgén fölpattant, és hogy biztosra menjen, a zsebébe nyúlva ellenőrizte, megvan-e a megbízólevél, amit az önkormányzattól kapott. Mindezt szinte reflexből tette, aztán kinyitotta az ajtót, és lelépett a vonatról. A mozdony előtt valóban ott ácsorgott néhány birka, de már lemenőben voltak a sínekről. A módszer tehát működött: az állatok néhány pillanatra tényleg megállították a vonatot.
Kercsegi tehát leszállt, de a kupé fogantyúját még nem engedte el, amikor egy vékony lánykéz fonódott az ujjaira.
– Ez még nem Muine Bheag! – mondta a lány nevetve. – Csak a birkák miatt álltunk meg, mert valaki a kastélyba igyekszik. Igen, már látom is, az az úr ott hátul!
Nem állított valótlant: amikor Kercsegi odanézett, egy bérgyilkosképű alakot pillantott meg, aki vele szinkronban lépett le a vonatról. Ám a szerelvény már indult is tovább, és a lány nem engedte el.
– Gyorsan, jöjjön vissza! – kiáltott a lány ellentmondást nem tűrve.
Mit lehetett tenni? Erőszakosan mégsem téphette ki a kezét ennek a sovány de erős kísértetnek a szorításából, Kercsegi tehát visszaugrott a vonatra. Igyekezetében pedig elejtette a megbízólevelet, ami a fölgyorsuló szerelvény keltette örvényben kavarogva pontosan a meghökkent Seán Ó hEaghra lába elé hullott.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.