/

Koklács úr karácsonya

510 olvasó

Koklács úr legújabb biznisze, így karácsony szent ünnepe előtt a fenyőfák piacképtelenül nagy áron való értékesítése volt. Nem mintha a beszerzési ár magas lett volna, hiszen a borért és alacsony napszámért dolgozó emberei elég olcsón változtatták meg a környező dombok arculatát. A pár éves fenyőerdőt szorgos munkájukkal legelővé változtatták.

Remek üzleti érzékkel és egy szerényebb juttatással az illetékes hatóság embereinek Koklács úr ezt a természetátalakító munkát is elvégezhette. Elég jó pénzt keresett vele és a hulladéknak könyvelt fenyőket is elhozta jó áron. Mondjuk ki, ingyen.

Szóval ezeket a fákat árulta így karácsony közeledtével, bár nem igazán értette mi a fenének veszik ezt meg egyesek. Neki a karácsony egy újabb bevételi forrást jelentett, semmi mást.

A piac kerítése mellett állt a portékájával és egy kartonlapon hirdette is „Erredetti Normann fenyők” felirattal, mert tudott a promóció fontosságáról. Egy szemináriumon, amit a Kék ökörhöz címzett fogadóban tartottak, tanulta Dezsőtől a lókupectől ezt a trükköt. A helyesírás nem volt éppen a legnagyobb erénye, de a hirdetés így is elérte a célját, mert már csak egy- két fa árválkodott eladatlanul. Igaz hozzájárult a forgalom növekedéséhez az a tény is, hogy más nem árult a környéken fenyőfát. Nagymértékben köszönhető ez Bütykösnek is, aki Koklács úr adománya után kiváló meggyőző erővel megkérte a többi árust a távozásra. Kommunikációs készségét megerősítette az utcán felszedett harcművészeti tudásával, így valóban egyedüli árus maradt a nagyszerű Koklács úr.

Saját kezével sodort cigarettáját a szája sarkába lökve pillantott körbe lehetséges vevő után kutatva. Nem szívesen akciózta volna le a pár megmaradt eladatlan fáját. Az akció szó egyébként is rossz emlékeket ébresztett benne, pár évvel ezelőtt egy lopott kerékpárt próbált ugyanitt eladni, de nem sikerült vevőt találni rá. Mikor kiírta rá, hogy „Akjciós véttel” egy szumóbirkózó testalkatával megáldott, cseppet sem úriember, úgy vágta szájon, hogy még most is érzi. Utólag kiderült, hogy a kerékpár tulajdonosának az apja volt. El is vitte a bicajt beszerzési áron és ez jobban fájt Koklács úrnak, mint a kapott pofon.

Ebben a pillanatban lépett be a piac bejáratán Foltos néni, aki a kerületi árvaház gondozójaként erősítette a szeretet és összetartás eszméit a városban. Fáradhatatlanul küzdött a gondjaikra bízott hányatatott sorsú árvák napjainak a szebbé tételéért. A mai napon szándékozott az ünnepekre vásárolni egy fenyőfát, ami már évek óta a gyerekek vágya volt, de sajnos a keretösszeg nem tette lehetővé ezt a luxust. Saját szájától megvont falatok árából rakott össze egy számára kisebb vagyonnak beillő összeget, hogy a gyerekek régi vágyát teljesíteni tudja. Összehúzta magán a rongyos kabátkáját a szél ellen és körbenézett.
Koklács úr rögtön kiszúrta magának a bizonytalanul pislákoló asszonyt, mint lehetséges vevőt.

– Üdvözlet szépasszony! – kiáltott a hangra megrezzenő Foltos nénire. – Fenyő nem érdekli?

– Ördöge van, pont azért jöttem, már ha olcsón kínálja – mondta kis határozottságot magára erőltetve Foltos néni.

– Olcsón? Szinte ingyen van, csak azért kérek érte pénzt, hogy ne haljak éhen – füllentett minden lelkiismeretfurdalás nélkül Koklács úr.

– Az a kisebbik ott a kerítés mellett mennyibe kerül?

– Csak kétezer pénz az ára – mondta Koklács úr leereszkedően.

– Ezernyolcszázért nem adná oda? – kérdezte Foltos néni halkan, mert csak ennyit tudott összegyűjteni az elmúlt év folyamán.

– Ezernyolcszázért? Még a kedves édesanyámnak sem adnám annyiért oda, hiszen vérem és verejtékem van abban, hogy ez a fa itt lehet – háborgott Koklács úr és valóban mérges volt. Mit akar ez az öregasszony? Meglopni őt? Még mit nem!

– Na, menjen valamerre, ha nincs pénze ne vásároljon! – kiabált a szerencsétlen asszonnyal.

Foltos néni megszégyenülve somfordált odébb, úgy érezve, hogy mindenki őt nézi, pedig senki még egy pillantásra sem méltatta. Az elkövetkező fél órában bejárta a piac minden zegét-zugát, hátha kap valahol olcsóbban fát, de egy árus sem volt a környéken. Elmorzsolt a szeme sarkában egy könnycseppet, mikor arra gondolt, hogy idén sem lesz karácsonyfája a gyerekeknek. Igaz meg sem ígérte, de olyan szép meglepetés lett volna. Egész héten díszeket készített. A reggeli kávéjából kispórólt kockacukrokat öltöztette díszbe szaloncukor gyanánt, valamint színes papírokból hajtogatott csillagokat és tobozokra kötözött cérnát. Most mindez kárba vész, hisz nincs fa.

Koklács úr este, mikor a piac bezárt mérgesen csapta a hóna alá a megmaradt két kis fenyőfát, amit nem tudott eladni. Eszébe jutott az asszony, aki nem tudott eleget fizetni a fenyőért, ezért nem adta oda neki. Már bánta, az a pénz is itt lenne a belső zsebében a többi mellett, ami jólesően melegítette a kabát alatt.

– Vigye el a fene! – mondta hangosan és már azon törte a fejét hol tudná pénzé tenni a fákat. Ezébe is jutott rögtön, hogy a városszéli Szegénydombnak nevezett lakótelepen talán szerencsét próbálhatna.

– Ott laknak a csórók – mormogta és kissé vidámabb lett a gondolatra, hogy talán ott ki tud valakiből csikarni egy kis pénzt a fákért, hiszen ott nem mindenki tehette meg, hogy élőfenyőt vegyen. El is indult rögtön a város széle felé sietve. Nagy pelyhekben a hó is esni kezdett, aminek Koklács úr roppant módon nem örült, mert a cigarettája a szájában teljesen átázott. Morogva köpte ki a csikket az út szélére és sietősebbre fogta a lépteit.

Mire kiért a Szegénydomb szélére már vagy húsz centis hó esett le és a két fenyő a hóna alatt roppant módon idegesítette. Sűrűn megállt szusszangatni, mert nagymértékben elhízott teste már nehezen engedelmeskedett az akaratának. Épp az árvaház mellett haladt el, mikor erős fájdalmat érzett a mellkasában. Elhajította az eddig szorongatott fenyőket és kezét a mellére szorítva, tántorogva a fájdalomtól az út melletti kanálisba esett.

Foltos néni szomorú szívvel ballagott a hóesésben az árvaház felé. Idén sem lesz szegény gyerekeknek karácsonyfa gondolta és hullani kezdtek a könnyei a fájdalomtól. Ahogy befordult az árvaház épülete elé, a kis utca sarkán megpillantott félig hóval lepetten két kis fenyőfát a kapu előtt. Az előbb a fájdalomtól, most az örömtől sírt. Átfutott az agyán, hogy talán mégis létezik, egy nem e világi lény nevezhetjük Jézuskának, vagy Télapónak, aki teljesíti a szívünk legnagyobb vágyát karácsonykor, de a racionálisabb énje egy jólelkű ember ajándékát látta a kis fákban. Hálatelt szívvel vitte be az épületbe ezt a csodás adományt.

Nevető gyerekek lármája szűrődött ki az ablakokon, amikor a karácsony esti vacsorát ették épp a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa mellett az árvaház lakói. Koklács úr hóval borított élettelen teste felett karácsonyi dalok szálltak a levegőben. A keze a mellkasára volt szorítva, ott ahol a pénzt tartotta, de már nem melegíthette fel az sem.

 

 

Erdős Sándor

1972-ben Mosonmagyaróváron születtem. Jelenleg, készlet ellenőrként dolgozom. Gyermekkorom óta szeretek írni, de nagyobb közönség felé csak egy éve publikálok. Az írói repertoárom elég széles. A versektől, az egészen mély gondolatokat megjelenítő szépprózáig, valamint a gyerekeknek szánt írásokig terjed.

9 Comments

  1. Szép történet, a legszebb a csattanó a végén, a boldog gyerekek karácsonya

  2. Szép történet, a legszebb a csattanó a végén, a boldog gyerekek karácsonya.

  3. Nagyon tetszett a történet!
    A telhetetlen ,fősvény ember .
    Az árvák karácsonya .
    Olykor a sors kegyes.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft