Közlemény díjügyekben

2022-11-11
542 olvasó

Közeledik az év vége, és ilyenkor a Mikulás népszerűségét megelőzi a Regénytár díjai körüli várakozás. Olvasóink megszokhatták, hogy a nívódíjunkat egy grandiózus, minden kontinenst érintő világszavazás útján, a Bányai Tamás Emlékdíjat pedig a szerkesztőség döntése alapján ítéljük oda. Ez volt az a kialakult hagyomány, amelyhez a szerzők és az olvasók is hozzászokhattak, ám az idén változtatni kényszerültünk az eddigi gyakorlaton.

 

Az első újdonság az, hogy a Bányai Tamás Emlékdíjat 2022-ben visszatartjuk.

Köztudott, hogy ez a kitüntetés azt az olvasónkat illeti meg, aki a 2017-ben elhunyt kollégánk útját járva a legtöbbet teszi a Regénytár szellemiségének népszerűsítéséért. Főként a tartalmaink megosztására gondolunk, ami Bányai Tamás tevékenységét meghatározó módon jellemezte.

Az emlékdíjat annak létrehozása óta minden évben kiosztottuk, mégpedig bizonyos fokú engedékenységgel, mert nem ragaszkodtunk a tartalmaink megosztásához. Elég volt, ha a díjazott itt mozgolódott a Regénytár környékén, és a kiposztolt anyagainkat szorgalmasan lájkolta. Ennek mostantól vége. Kénytelenek vagyunk szigorítani, mert ezzel a lazasággal a Regénytár nem vált ismertebbé, pedig ez volt a célunk. Facebookos megosztások nélkül alig téved ide valaki, tehát elemi érdekünk az, hogy a publikált anyagainkat rendszeresen és minél többen megosszák. Ebben kívántunk volna nemes versenyt hirdetni a Bányai-díjjal, ami úgy tűnik, nem sikerült.

A díjért járó összeget ezért megemelve – mostantól 30 000 forintot ér majd ez a kitüntetés – módosítjuk a kiírást: a jutalmat az kapja meg, aki egy naptári évben a legtöbbször megosztja a honlap anyagait és emellett a kommentjeivel is részt vesz közösségünk életében.

 

Hasonló sors jutott az idei Regénytár Nívódíjnak is, mert 2022-ben ezt is visszatartjuk.

Magunk sem értjük az okát, de ebben az évben nem tobzódtunk az írásokban. (Leszámítva Umberto Tortellieni folytatásos regényét, ám ő külföldi, így a neve nem jöhetett számításba a jutalmazottak között.) Amikor megvizsgáltuk a lehetséges jelölteket, csupán egy szerzőt találtunk, de ő tavaly már megkapta ezt az elismerést, mi pedig nem szoktuk két egymást követő évben ugyanannak a személynek odaítélni a jutalmat. Ezért úgy döntöttük, hogy a 2022-es Regénytár Nívódíjat bent hagyjuk a fiókban. Jövőre viszont az ezzel járó pénzjutalom 50 000 forintot ér, tehát egyre inkább megéri majd sok érdekes írást publikálni a Regénytáron, mert bár honoráriumot a pályázataink és a felkért munkák kivételével továbbra sem tudunk fizetni, a nívódíjért járó összeg mindenkinek ösztönzést adhat.

Megértésüket megköszönve továbbra is várjuk az észrevételeiket, és persze az írásaikat.

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL