/

Laudáció egy jelentős író tiszteletére

117 olvasó

Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy irodalmunk jeles művelőjének méltatója lehetek, abból az alkalomból, hogy ezt megérdemli. Mondtam is a feleségemnek, hogy te Zoli, ugye, szerinted is nagy megtiszteltetés az, hogy engem kértek fel erre a feladatra? Zoli, a nejem a belső szobában pakolászott, így kétszer is meg kellett ismételnem a kérdést, mire meghallotta. Igen, válaszolta jellegzetes bariton hangján, amiből én arra következtettem, hogy el van ragadtatva.

Zoli egyébként rendes nevén Zoé, csak hát ezt nem lehet becézni, ezért lett Zoli. Két éve vagyunk együtt, tűzön, vízen át. Úgy ismerkedtünk meg, hogy segítettem megfogni a macskáját, mert kiszabadult és megkarmolt több járókelőt. Zoli akkor még a szomszédban lakott, gyakran láttam, ahogy reggelente kiáll a teraszra kávézni meg cigarettázni. Én nem dohányzom, és a macskákat sem szeretem túlságosan, de ezt csak itt maguknak, ebből a jeles alkalomból mondom. Egészen addig azt sem tudtam, hogy hívják ezt a nőt ott szemben, és nem is mondhatom, hogy túlságosan érdekelt, de hát az ember magányos ezekben a pandémiás időkben ezért gyakran áll ki a teraszra nézelődni. Azt mondják, ilyen magasra nem jön fel a vírus, én ugyanis a másodikon lakom, itt már a levegő is jó, kivéve, ha lent a kukásautó megy, mert annak bűze az égig hatol. De ez szerencsére hetente egyszer van, úgyhogy elég sokat bámultan Zolit ezekben az időkben, és bár nem szóltunk egymáshoz, kialakult közöttünk valamiféle kapcsolat. Már szinte ismerősöm volt, mert én ugyan nem kávézom, hanem teázom, de azon vettem észre magam, hogy mindig úgy intézem a teázásomat, amikor ő a kávézását. Egyszer még a csészémet is megemeltem, hogy egészségére, és ő válaszul felém fújta a füstöt. Ebből jöttem rá, hogy ez bizony kapcsolat, ráadásul táv, vagyis modern.

Attól fogva azon munkálkodtam, hogy kimenjek a teraszra, amikor ő is kint van, ami elég könnyen ment hiszen távmunkás időket éltünk, otthonról dolgoztam. Mindössze arra kellett ügyelnem, hogy ne gatyában menjek ki, bár ez sem lett volna botrányos. Mostanában úgyis mindenki elhagyja magát. Zoli sem sokat vacakolt a divattal, mert mint később megtudtam, ő is távmunkában jósolt meg szexchatelt.

A macskát eleinte észre sem vettem. Azt hittem egy ócska partvis hever ott a terasz sarkában, de egyszer csak megmozdult, és odadörgölte a pofáját Zoli lábához. Szép, férfias lába van a feleségemnek, mert fiatal korában aktívan focizott egy apácazárda csapatában, legalábbis ő ezt mondja. Dekázni viszont még nem láttam.

Most pedig rátérnék arra, hogyan történt az esetem ezzel a macskával, ami végül összehozott bennünket. Mint azt önök, irodalomban tájékozott személyek jól tudják, a macska egészen különös állat. Néha napokig meg sem mozdul, aztán meg rájön valami, és olyan lesz mint a zombi. Zoli macskájára ugyanez volt jellemző. Egy napon, miközben én a teámat, Zoli meg a kávéját kortyolgatta, a macska fogta magát és nemes egyszerűséggel leugrott az utcára! Fontos körülmény viszont, hogy Zoli lakása alacsonyabb, mint az enyém, ahol most lakunk, miután az övét a bankhitel elvitte, szóval ott a félemelet egynek számít és utána jön a második. A macska így a másfeledikről ugrott le, ami valójában csak az első, de ez a mutatvány így is megérdelmi azt a költői jelzőt, hogy döbbenetes.

Neves íróbarátunk biztosan plasztikusan ábrázolta volna, miként halt szörnyet ez az oktalan állat, de nem ez történt. A macska ruganyosan ért földet, majd békésen elsétált!

Néztem Zolira, ő meg énrám. Eszembe jutott, hogy a macskáknak kilenc életük van, és ez a dög most biztosan leamortizált az övéiből vagy nyolcat, de akkor is! Zoli úgy bámult rám, ahogy egy jövendőbeli férjre a nők rá szoktak nézni, ezért azonnal letettem a csészét és futottam megfogni a macskát. Még a maszkot sem raktam fel, amiről utólag kiderült hogy okos húzás volt, mert miközben a macskát kergettem, nem szenvedtem az oxigénhiánytól.

Külön fejezetet érdemelne, mi mindenen mentem keresztül, amíg a macska megunta a kergetőzést, és hagyta, hogy megfogjam a grabancát. Így vittem fel Zolihoz, aki az örömtől egy szót sem tudott szólni. Elvette a macskát, megcirógatta, aztán rám csapta az ajtót.

Így jöttünk össze mi ketten, tekintetes hallgatóság, mert utána már át is mosolyogtunk egymáshoz, aminek hosszú távon kávémeghívás majd pedig házasság lett a vége.

Ennek fényében és tükrében kívánok mindannyiunk által szeretve tisztelt író barátunknak további vigasságos életet, és még nagyobb kibontakozást az irodalomban, már ha ez egyáltalán lehetséges.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Tóth Cakan

(1991., Budapest) Többféle prózai műfajban, de kizárólag internetes portálokon publikál, különféle álneveken. Anyakönyvezett nevét először honlapunkon használta, elsősorban az Irodalmi Élet főszerkesztője, Benői Sztipán biztatására. Meggyőződéssel vallja, hogy a nyomtatott irodalom ideje leáldozóban van, mert könyvet már alig olvas valaki. Ezért a netes irodalomnak rövidnek, humorosnak és lényegretörőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft