A kvantumfizika és a misztikus tapasztalatok találkozása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kap a tudományos kutatásokban. Nemrég például napvilágot látott egy cikk, amely merész hipotézist tárgyal: a túlvilági élet vagy újjászületés valójában egy kvantumfizikai jelenség, amelyet a kvantum-összefonódás fogalmával magyarázhatunk. Bár a cikk egy populáris megközelítést kínál, nem nélkülözi a tudományos alapokat, sem a spekulatív gondolatkísérleteket.
A kvantumfizika világában az összefonódás egy olyan jelenség, amely során két részecske, bármilyen távol is vannak egymástól, egymáshoz kapcsolódva marad, és az egyik állapota azonnal hatással van a másikra. Ez az összefüggés Einstein híres szavaival „kísérteties távolhatásként” vált ismertté. De mi történik, ha ezt a kvantum-összefonódást a lélekre, vagyis az emberi tudatosságra vetítjük?
Sokan vélik úgy, hogy a tudatosság több, mint az agyi neuronok elektrokémiai aktivitása; egyes tudósok – köztük Roger Penrose és Stuart Hameroff – meg vannak róla győződve, hogy a tudatosság kvantum szinten működik, talán a sejtjeinkben található mikrotubulusok segítségével. Ha ezt az elképzelést komolyan vesszük, felvetődik a kérdés: lehetséges-e, hogy halálunk után tudatunk kvantum szinten átlép egy másik létformába vagy dimenzióba?
Ha egy lélek a halál után a kvantum-összefonódás révén egy másik helyre, például az Androméda ködbe kerül, egy olyan folyamatot képzelhetünk el, ahol a lélek információs mintázata az úgynevezett „távoli átvitel” révén helyeződik át. A kvantum-összefonódás lehetővé teszi, hogy az információ azonnal áthidaljon két, egymástól sok millió fényévekre lévő pont közötti távolságot is, így a halál és az újjászületés egyidejű, azonnali eseményként valósulhat meg. Az újjászületett lélek egy új életformába inkarnálódik, de a földi emlékeit elveszíti – hasonlóan a kvantumállapotok összeomlásához, amikor az összefonódott rendszer rebootolja önmagát.
A kvantum összefonódást számos kísérlet igazolta, például a híres Alain Aspect-féle próbák az 1980-as években, amelyek bebizonyították, hogy az összefonódott részecskék információcseréje a fénysebességnél is gyorsabb lehet. Bár ezek a kísérletek a részecske szintjén zajlottak, az elméletben szereplő analógia felvetése izgalmas spekulációhoz vezethet az élet és a tudat természetéről.
Penrose és Hameroff elmélete szerint a mikrotubulusokban lévő kvantumállapotok a tudatosságot alkotják. Amikor a test meghal, ezek az állapotok nem vesznek el, hanem kiszivárognak az univerzum kvantum hálózatába. Ha elképzeljük, hogy a kvantum összefonódás egy másik dimenzióba vagy galaxisba irányítja ezt az információt, az Androméda köd lehetne az a hely, ahol az újjászületett lélek egy új testet kap.
Az újjászületett lélek emlékezetének elvesztése a kvantum állapot dekohéziójával magyarázható. A kvantum rendszerek ugyanis azonnal elveszítik az összefonódás előzményeit, ha a környezet hatása érvényesül rájuk, miáltal az információ „új halmazállapotot” vesz fel. Az újjászületett lélek így megtisztul előző életének emlékeitől, ami teljesen ekvivalens ahhoz, ahogy egy új kvantum állapot létrejön.
Bár a lélek és a kvantum-összefonódás közötti kapcsolat egyelőre csak spekuláció, a kvantumfizika megnyithatja az utat az ilyen elméletek megértéséhez. Az az elképzelés, hogy a lélek egy másik galaxisba vándorol át a halál után, kihívások elé állítja mind a filozófiát, mind a tudományt, de rendkívül izgalmas lehetőségeket vet fel a tudat határainak és az élet titkainak megértésében.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
