Tisztelt hölgyeim és uraim! Köszönöm, hogy eljöttek erre az előadásra, ráadásul ilyen nagy számban. Örömmel látom ezt a sok rendes és becsületes arcot, mert mögöttük csupa olyan ember ül, aki választ szeretne kapni arra a kérdésre, hogy miért büdös a majom. Úgy látom, hogy vannak itt fiatalok és öregek, zsidók és négerek meg talán még eszkimók is, gondolok itt arra az úrra ott, a háttérben azzal a hosszú szigonyával. Mindenkit ugyanaz a szándék köt kévébe: meg szeretnék kapni egy hallatlanul fontos kérdés magyarázatát.
Ez a mély titok nyomaszt mindannyiunkat: miért büdös a majom? Ezért vagyunk itt, nem a virágillat tanulmányozása céljából, mert azt a tudomány alaposan körbejárta, miközben a majom mellett elsiklott. Vétkes hanyagság ez, tisztelt hallgatóság. Mondta is a feleségem ma reggel, hogy erre bizony ő is kíváncsi lenne, mármint hogy mitől büdös a majom, mert drága hölgyeim és uraim, az én feleségem érdeklődő természetű. És ebből fakadóan mindenhez ért legalább egy kicsit, de inkább többet. Amikor hírét vette, hogy a majom szagáról készítek referatumot, azt tanácsolta, inkább a saját zoknimról értekezzek, mert annak büdössége a majomét is meghaladja.
Én erre, mint vérbeli tudományos ember, nem feleltem semmit. A tudományos ember ugyanis nem kapkod. Előbb fölteszi a szemüvegét, aztán leteszi, aztán keresi, majd amikor megtalálja, kijelenti, hogy a kérdés ennél sokkal bonyolultabb.
De a feleségem nem az a fajta ember, akit az összetettség meghátrálásra kényszerít. Ellenkezőleg. Ő az összetettséget úgy kezeli, mint más a diót: feltöri. Ott állt a konyhaajtóban, kezében a fakanállal, amely nálunk nemcsak főzőeszköz, hanem jogi kategória is, és azt mondta: te csak ne bonyolíts, Károly, ami büdös, az büdös.
Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy itt egy röpke pillanatra eltérjek a tárgytól, bár a tárgytól eltérni csak akkor lehet, ha az embernek van tárgya, nekem pedig, mint látják, egyelőre csak feleségem van. Ezt nem panaszképpen mondom. A panaszkodás nálunk szigorúan szabályozott tevékenység. Panaszkodni csak akkor lehet, ha előtte kitakarítottam a fürdőszobát, levittem a szemetet, és nem felejtettem el, hogy a tej nem önmagától kerül a hűtőbe. Ezt a feleségem különösen fontosnak tartja. Szerinte a férfiak fejében a tej úgy jelenik meg, mint valami természeti képződmény. Van, mint a felhő, a kavics vagy a honvágy.
A feleségem pillantása is külön kategória. Vannak enyhe változatai, például amikor azt jelzi, hogy rossz helyre tettem a cipőmet. A közepesen súlyos pillantás a részéről már fölér egy kisebb égiháborúval, és van az a megsemmisítő pillantás, amelyet akkor alkalmaz, ha vendégek előtt próbálok elmesélni egy történetet, és a történetben ő is szerepel.
Tisztelt hölgyeim és uraim, nézzük hát, miért büdös a majom. Megjegyzem: én alapvetően beszédes ember vagyok. Csak nem otthon, mert ott minden kimondott szó ellenem fordítható. Ha azt mondom, „mindjárt megcsinálom”, abból jegyzőkönyv lesz. Ha azt mondom, „nem láttam”, abból bűnügyi helyszínelés. Ha pedig kijelentem, hogy „szerintem ez így a jó”, a feleségem előveszi azt a régi, békebeli mosolyát, amely mögött úgy sorakozik a megtorlás teljes eszköztára, ahogy Wellington serege Waterloonál.
Vegyük például a vécépapírt. Egyszer, sok évvel ezelőtt, talán még a tatárjárás idején, észrevettem, hogy a feleségem a rolnit mindig leveszi a tartóról és fordítva helyezi vissza. Megkérdeztem, miért teszi ezt, hiszen a tartó úgy van kialakítva, hogy a rácsukódó perforált teteje finoman elvághassa a meghúzott vécépapír szeletkét, ami alsó pozícióból értelemszerűen nem megy. A feleségem morgott valamit, hogy szerinte ennek alulról kell történnie és kész. Ettől kezdve minden alkalommal visszafordítottam felső állásba a vécépapír rolnit, amit a feleségem minden alkalommal áthelyezett alsó állásba. Évekig harcoltam és küzdöttem, minden elképzelhető érvvel és tudományos eszközzel, de hiába. A feleségem a mai napig megfordítja a vécépapírt.
A férji lét, tisztelt hallgatóság, nem egy állapot, hanem hosszú távú terepgyakorlat. Az ember reggel fölkel, és máris vizsgázik. Először abból, hogy észreveszi-e a hangulatot. Mert a feleség hangulata olyan, mint az időjárás: mindig van, de nem szerepel az előrejelzésben. Egy tapasztalatlan férj ilyenkor megkérdezi: baj van? Na ez az, amit nem szabad. Ez olyan, mintha az ember parazsat locsolna meg benzinnel, aztán csodálkozna, hogy a tűz átköltözött a nappaliba. A helyes férji magatartás a csendes, de látható hasznosság. Az ember ilyenkor elmosogat, kiviszi a szemetet, megigazít egy párnát, amelynek ferdeségét addig nem ismerte föl, és reméli, hogy a vihar átvonul fölötte.
A feleségem különben nagyon igazságos asszony. Minden hibámat egyformán számon tartja. Amit húsz éve mondtam, azt ugyanolyan frissen képes idézni, mintha tegnap történt volna. Az emlékezete nem emberi emlékezet, hanem levéltári. Dátumokkal, mellékletekkel, tanúvallomásokkal.
Ennek ellenére, vagy éppen emiatt a házasságunk tulajdonképpen sikeres. Én életben vagyok, ő pedig még nem adta fel. Ez nagy dolog. Két ember között, akik közül az egyik mindig tudja, hol a krumplihámozó, a másik pedig minden alkalommal új helyen keresi, ez már-már történelmi teljesítmény.
És most, hogy így, az önök színe előtt végiggondoltam ezt a sok megpróbáltatást, be kell vallanom: a feleségemnek talán igaza van. Nem mindenben, mert olyan férfi még nem született, aki ezt nyilvánosan bevallaná, de lehet, hogy én valóban nem veszek észre egyet s mást. Lehet, hogy a zoknim bűnügyi bizonyíték, de minden hibámmal együtt, rendületlenül keresem az igazságot. Mert az embernek valamibe kapaszkodnia kell. Kinek a házasság jut, kinek a tudomány, kinek az a szigonyos úr a hátsó sorban.
Mindezek után pedig nekem is csak egy vágyam van, mely találkozik az önökével: szeretném megtudni végre ebben az életben, hogy miért büdös a majom?
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- mokusfacan
