Ha megkérdezitek, melyik a világ legmisztikusabb helye számomra, a válaszom gyors és határozott: Ithaka! Látom a csodálkozást az arcotokon, ahogy rám néztek értetlenkedve. Miért ezt a jellegtelen kis szigetet választom, ahol nincs semmilyen építészeti csoda, a természet pedig, bár szépséges, nem utasítja maga mögé a többi görög szigetet? Az utazási irodák nem is szerveznek oda látogatásokat, pedig Ithaka nincs a világ végén. A magyarázat erre logikus: turista szempontból valóban nincs ott semmi, csak egy apró, poros kisváros – inkább halászfalu –, néhány időrágta, girbegurba olajfa, és a végtelen kék tenger.
Ithaka számomra mégis sokkal több, mint egy földrajzi helyszín. Mindezt úgy mondom, hogy soha nem tettem rá a lábam a köveire. Annyit tudok róla, amennyit a könyvekből és az internetről ki lehet deríteni. Az utóbbi szerencsére bőven nyújt erre lehetőséget, mert a világháló tele van Ithakáról készült fényképekkel és utazásos videókkal, amelyekből gyorsan megállapítható, hogy a hely varázsa az érintetlen természet, ami közel sem annyira csábító, mint az athéni Akropolisz vagy a mükénéi Oroszlános kapu, mert ha Ithakát más szigetekkel vetjük össze, semmivel sem nő föléjük. Tényleg csak egy kis sziget a Jón-tengerben.
Csupán egyetlen, ám annál erősebb vonása érdemel említést: ez volt Odüsszeusz parányi királysága, ahová a trójai háborút követő hosszú és viszontagságos bolyongása után hazatért. A misztikum, melyhez hasonlót százával találunk az emberiség történelmében, ettől változik át metaforává. Atlantisz legendája talán ismertebb, de közel sem olyan erős metafora, mint ez a sziget.
Ithaka ugyanis a hazatérés, az otthon újbóli megtalálásának szimbóluma. Nem számít, hogy már az akhájok idejében is ilyen kopár volt, mint napjainkban, és hogy királyságként eltörpült a görög világ nagyhatalmai mellett. Az Odüsszeia révén olyan halhatatlanságra tett szert, amelyet sem idő, sem feledés nem vehet el tőle. Persze ehhez az is kellett, hogy Homérosz éppen Odüsszeuszt emelje ki a hősök mezőnyéből. Ha nem így cselekszik, Ithakával most senki nem törődne. Az irodalom iránt érdeklődők annyit tudnának róla, hogy innen származott egy ügyes hadvezér, aki részt vett a trójai háborúban – de ez nem lenne több, mint Kis Aiásznak egy feledésbe merült városállamhoz kötődő származása. Ám Odüsszeusz révén Ithaka világbirodalommá vált, amelynek fennhatóságát semmi sem veszélyezteti. Mert amíg az emberi kultúra létezik, amíg az írásbeliség meghatározza gondolkodásunkat, mindig visszatérhetünk ide – legalábbis képzeletben –, ha úgy érezzük, hogy a világ összeesküdött ellenünk.
Ezért fontos számomra ez a hely. Kétségtelen, hogy ebben a tekintetben nem tolja hátrébb a szülőföldem jelentőségét, de abban az értelemben fölébe magasodik, hogy Ithaka mindenkihez szól, és mindenkinek ugyanazt jelenti. Ithaka nem csupán egy földdarab, hanem a leginkább egyetemes emberi vágy, a hazatérés kivetülése. És itt válik a misztikum konkrét valósággá. Mert bár Ithaka fizikailag elérhető, valójában soha nem a megközelíthetősége volt a lényeg, hanem az, amit jelképez.
Azok a kevesek, akik ezen a helyen partra szállnak, megtapasztalhatják azt a békét, amely a régmúltból árad. Ithaka nem csillog, nem hivalkodik, mégis magához vonzza azokat, akik egy hosszúra nyúlt képletes utazás végén azt a csendes pontot keresik, ahol megpihenhetnek. És ha ezt tudjuk, érezzük, akkor már meg is érkeztünk anélkül, hogy zajos turistákkal osztoztunk volna ezen az élményen. Odüsszeusz erre biztosan rábólintana.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
