Nagyvárosi Éposz

2017-06-05
498 olvasó

Érckövi hazafelé baktatott a munkahelyéről. Az utca zaja, amely amúgy is idegtépő néha, még külön is irritálta feszült idegrendszerét. Az erős hanghatású zajok, zörejek, mint például autótülkölések, kolompok, dudák, csörömpök emberi érzékszervekkel tapintható burkolatot vontak köréje, sőt…! Bizony nem ugrándozott, mint a zerge, semmi oka nem volt rá. Hosszú ideje gondterhelt volt és nyugtalan. Aggódott. Hogy mi volt lelki egyensúlytalanságának és látszólagos boldogtalanságának az oka? Hát ez, ez járt szegény Érckövi fejében.

… Nehéz volt a mai nap … a főnök sokat molesztált … az árak az égbe szöknek … kevés a pénz … no, meg a környezetszennyezés … a szmog lassan eltakarja a Napot. A világvárosi füst és korom a sejtjeibe ivódott (szomorú a sejtés, de igaz, a piszok áthatol akár a röntgensugár). Földhözragadt, korlátolt valója miatt nem gondolhatta, hogy a magafajta kis ember is mi mindent adhat a világnak. Miközben így bandukolt, gondolataiba feledkezve… nos, ne kerteljünk, úgy érezte, hogy valami éles, hideg, fémes szerszám hatol testébe. – Talán Marduk – villant szinte megvilágosodásként agyába a felismerés. Eltalálta. Menthetetlenül kettévágatott, alantasabbik feléből lett a Föld, a nemesebbikből az Ég, és a felaprózódás folytatódott. Kiömlő véréből lettek a folyók, fogaiból a kövek, hajából az erdők, könnyeiből az eső és harmat, agysejtjeiből az emberek, atomjaiból világegyetemek. És dobogó szívéből Budapest.

 

 

Szükségünk van az ön segítségére, ezért arra kérjük, a lentebb látható kerek Facebook ikonra kattintva ossza meg ezt az írást, hogy mások is megtalálhassák.

Batári Gábor

(1967., Budapest) 1990-ben újságíró diplomát szerzett az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán. 1992 óta publikál rendszeresen verseket, szépprózát a hazai nyomtatott és elektronikus sajtóban. 1993-ban tanítóként diplomázott a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. 1995-től a Littera Nova Kiadó és párhuzamosan az Alterra Kiadó irodalmi szerkesztője, időnként illusztrátora, 1996-ban bekapcsolódott a magyarországi ruszinok és az Andy Warhol Társaság életébe. 1999-től és jelenleg is az Alterra Kiadó főszerkesztője. Eddig hét kötete jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL