A minap olvastam egy roppant érdekfeszítő tudományos cikket miszerint elfogadott tudományos növényneveket változtatnának meg botanikusok, tekintettel arra, hogy az elnevezések mögött felsejlik a gyarmati múlt. Történelmi elnevezések kerülnek szembe a kulturális érzékenységgel.
A biológiai osztályozás alapját a növényeknek és más élőlényeknek adott tudományos nevek jelentik. Úgy tűnik, ezek sem állandók, vizsgálat alá veszik őket, miután az elnevezésükben rasszista felhangokat véltek felfedezni. Július elején a botanikus közösség meg is szavazta több mint 200 növény átnevezését, egyetlen sértőnek tartott szó miatt – írja a ZME Science.
Természetesen kis hazánkban is bőven találkozhatunk rasszista megnyilvánulásokkal növénynevek tekintetében. Nézzük példának okául a feketefenyőt. Ennek a növénynek máris más nevet kell adni, hiszen sértő lehet a négerek vagy feketék számára, hiszen a sötétbarna bőrszínnel rendelkező emberek gyarmati sorsára emlékeztet. A feketefenyő a nemzetségének többi tagjához hasonlóan az északi flórabirodalomban honos így Belgium és Németország erdeiben is fellelhetőek. Mint köztudott ezen nemzetek szakmányban űzték a gyarmattartást és ebben a kontextusban már vállalhatatlan is ezen elnevezés. Amennyiben sikerül átnevezni a szóban forgó fát, például: Hollószőkefenyőnek, máris helyes úton járunk és sorra kerülhetnek a társai is: a fekete fodorka, fekete csucsor, vagy a fekete nadálytő is. A fehér pimpó és a fehér here növénynevek rendben is lennének.
Viszont roppant bosszantó és kirekesztő lehet bárki számára a cigánymeggy elnevezésű gyümölcs. A szóban forgó növény egy félvad meggyfajta, mely feltehetően magyar eredetű és egyik jellemzője, hogy hajlamos az elsűrűsödésre, hamar termőre fordul, valamint rendszeresen és bőven terem. Na itt a hatalmas probléma, amennyiben megpróbálnak egyesek párhuzamot vonni a gyümölcs nevében szereplő kisebbséggel. Roppant módon sértő lehet ennek a népcsoportnak, hogy egy olyan gyümölcs viseli a nevüket, melyet a kertészettudomány nem tart nemes fajnak.
Hosszas töprengés után arra következtetésre jutottam, hogy áthidalva a problémát a szóban forgó növényt át kell nevezni betmenmeggynek. Így megmarad az elnevezés szinte eredeti jelentése és ugyanúgy populáris marad, mint a cigánymeggy. Valószínűleg a Magyar Tudományos Akadémiának is fel kell készülnie ezen új név regisztrálására.
Tehát leszűrve a konzekvenciát: nem kell többé cigánymeggy!

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!