12) Nigériai özvegyasszony levele Jenőnek

Én írok levelet magának –
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.

Hallgattam eddig, szólni féltem.
De higgye el, hogy már nekem
Nincsen semmi segítségem,
S ma titokban azt remélem,
Hogy itt van végre az alkalom,
S Önnek elárulhatom;
A nigériai lignitbányát, bevallom,
Mi nemrég elhunyt férjem után
Maradt, Önnek ajándékoznám,
Nagylelkű vagyok, mint minden özvegyasszony.
Az ajándék akadálya, mit könnyen elháríthatunk,
Az illeték, ezt gyorsan ki kell fizetni,
Így az örökséghez hozzájuthatunk,
De úgy tudnék ennek örülni.

Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében…

Beküldte: Molnár Adél