Kevéssé ismert – sőt, tudatosan elhallgatott – tény, hogy Nikola Tesla életművének valódi, maradandó és mérhető sikerei nem a fizika, hanem a magyar irodalom területén bontakoztak ki. A váltakozó áram, a rádió, a távirányítás és más, utóbb legendává merevített „találmányok” csupán kései, félreértésen alapuló melléktermékei annak a sokkal jelentősebb kísérletsorozatnak, amelyet Tesla a magyar próza területén végzett.
Tesla – aki saját feljegyzései szerint „a nyelveket nem beszélte, hanem rezgésükben érzékelte” – a magyar nyelvvel különösen termékeny viszonyba került. A nyelv agglutináló szerkezete, belső feszültsége és logikát színlelő irracionalitása ideális közegnek bizonyult számára. Egy 1893-ban, soha meg nem jelent kéziratában (Jegyzetek egy nyelvhez, amely nem engedelmeskedik) Tesla a magyar mondatot „önindukciós rendszernek” nevezi, amelyben az állítmány gyakran késve érkezik, visszamenőleg mégis mindent igazol.
Ez a szemléletmód a korabeli tudományos vitákban – tévesen – az elektromágneses elméletekhez kapcsolódott, holott eredetileg stiláris felismerés volt. A váltakozó áram elmélete a Tesla-filológiában ma már egyértelműen egy félrefordított metaforából származik. Tesla egy magyar nyelvű jegyzetében a következő megállapítást teszi: „Az értelem ugyanúgy oda-vissza jár a mondatban, ahogy a fény a ködben.” A mondat későbbi angol kiadásában a „jár” (walks) igét „flows”-ra cserélték, ami elindította a tudománytörténet egyik legdrámaibb félreértését. A kísérletek, erőművek és vezetékek tehát nem okai, hanem illusztrációi egy eredendően poétikai felismerésnek.
A magyar irodalom Tesla számára nem esztétikai, hanem szerkezeti kérdés volt. Egy szavahihető apokrif forrás szerint Tesla különös érdeklődést mutatott a hosszú, alárendelésekkel terhelt mondatok iránt, amelyeket „önfenntartó rendszereknek” nevezett. Megfigyelte, hogy egy magyar mondat képes akár fél oldalon át fennmaradni anélkül, hogy jelentése véglegesen egyértelművé válna. Ez a lebegtetett értelem később a „titokzatos Tesla” mítoszának alapjává vált, holott ő maga többször hangsúlyozta: „Nem titkaim vannak, csak túl hosszú mondataim.”
Tesla halála után az irodalmi hagyaték feldolgozatlan maradt, míg a jegyzetfüzetek szélén szereplő firkálmányokat mérnöki dokumentumként kezdték értelmezni. Egy-egy skicc („a gondolat kisül”)később szabadalommá vált, némelyik nyelvi kísérletből pedig technológia lett, és mire a filológia észbe kapott, Teslát már laboratóriumokban idézték.
Így történt, hogy a magyar prózában elért sikereit – a mondatfeszültség szabályozását, az értelem elementáris késleltetését, valamint a jelentés váltakozó természetének feltárását – a világ inkább izzókkal és tekercsekkel próbálta megérteni.
Amennyiben Nikola Tesla életművét visszahelyezzük eredeti közegébe, világossá válik, hogy a technikai találmányok csupán lábjegyzetek egy nagyobb, nyelvi vállalkozás margóján. A magyar irodalom – amelynek soha nem volt tudomása erről a szerepről – valójában egy korszakos elme kísérleti terepe volt.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- Benjamin Babbler
- easy
- Bibabac
