Nostradamus és 2025: mit üzennek a homályos négysorosok?

2025-09-26
195 olvasó

Már mögöttünk van a 2025-ös év majdnem háromnegyede, tehát meg lehet vizsgálni, hogy minden idők legsikeresebb jövendőmondója, a mindenki által ismert Michel Nostradamus milyen találati aránnyal rendelkezett erre az évre. Mint tudjuk, más jósokkal együtt az ő neve is fölbukkan, ha az emberiség úgy rézi, rezeg alatta a léc. Most pedig kifejezetten rezeg, bár ez – néhány békés évtizedet leszámítva – permanens módon jellemző volt a történelmünkre. Elérkezett hát az idő, hogy elővegyük a 16. századi francia látnok négysorosait, és megnézzük: valóban megjövendölte-e a sorsfordító eseményeket, vagy csak a fantáziánk dolgozott túlórában.

Kimerült seregek és bőr-pénz

„A hosszú háború által az egész sereg kimerül, nem találnak pénzt a katonáknak; arany és ezüst helyett bőrt vernek pénzzé, gall réz, s a Hold félholdjának jele.” – írja a VII, 25. centuriában. A kommentátorok ezt 2025-re az ukrajnai háborúval hozzák összefüggésbe. A „kimerültség” és a „pénzhiány” béketárgyalásokat vetíthet előre, a „gall réz” Franciaországra, a „félhold” pedig Törökországra utalhat. Meg kell viszont jegyezni, hogy Nostradamus nem adott meg évszámot, a szöveg inkább az általános háborús képet idéz fel.

Anglia háborúi és az „ősi pestis”

„Amikor Európa népei látják, hogy Anglia hátra vonul trónjával… kegyetlen háborúk lesznek. Az ősi pestis rosszabb lesz az ellenségnél.” A bulvár ezt a próféciát 2025-re tette, belső politikai válságot és új járványt vizionálva a szigetországban. De az idézet forráskritikusan nem azonosítható, valószínűleg parafrázis és nem szó szerinti Nostradamus-quatrain. Így ez inkább újságírói lelemény, mint prófécia.

Tűzgömb az égen (I. 46.)

„Nagy tűz hull az égből három éjen át… oka bámulatos és meghökkentő; nem sokkal utána földrengés.” Ez az egyik leggyakrabban idézett négysoros. A média 2025-el egy aszteroida-közelség miatt hozta összefüggésbe, de a szöveg semmiféle dátumot nem említ. Lehetett üstökös, meteorraj vagy háborús tűzeső is, a jelentés teljesen nyitott.

Mi ebből az igazság?

Nostradamus a jóslatai mellé ritkán adott konkrét évszámot. A kevés kivétel (pl. 1999 júliusa) sem vált valóra úgy, ahogy a hívek várták. A négysorosok homályosak, költőiek, többféleképpen olvashatók. A 2025-ös értelmezések jórészt utólagos médiakonstrukciók. Amit biztosan mondhatunk: a sorok a háború, a betegség és a természeti katasztrófák az örök emberi félelmeinket tükrözik és minden korban aktuálisak.

Nostradamus 2025-re vonatkozó jóslatai tehát nem konkrét jövőképek, hanem szimbolikus utalások, amelyekre rá lehet vetíteni a jelen történéseit. Ha úgy tetszik, ez egy ügyes a trükk: a négysoros mindig „beváltja önmagát”, mert a világ sosem mentes háborútól, járványtól vagy égi tüneménytől. A valódi kérdés inkább az, hogy mit kezdünk ezekkel a sorokkal: ijesztgetésre használjuk őket, vagy irodalmi ihletadó szórakozásra?

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Fém Jenő

Fém Jenő

Jobb sorsra hivatott magyar prózaíró, akinek esszészerű írásai a jegyzet, a tárca és a szépirodalom határán egyensúlyoznak.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL