Örömmel jelentjük, hogy Afrika puskaporos levegőjétől átitatott tollazattal, de végül baj nélkül megérkezett köreinkbe Juszuf, a szárazságtűrő postagalamb, hátán egy kis bőrszütyőkével, amely MONCZAI ATTILA nevét rejtegette. Mi tagadás, szerkesztőségünk éjjeli ügyeletet tartó munkatársai kissé meglepődtek az afrikai elektori szavazat láttán – volt, aki a bosnyák zaccos kávéját is félrenyelte –, de aztán rájöttünk, hogy a jelenségre egzakt magyarázatot ad az afrikai webkultúra utóbbi időkben tapasztalható eszement fejlődése. Köztudott, hogy Monczai az idén tavasszal részt vett a Casablancában rendezett Összafrikai Webes Fejlesztési Kerekasztal megbeszélésein, amelyet a kecskesajt és a merevlemezek közötti összefüggések kitárgyalása céljából szerveztek. Honlapunk karbantartó-fejlesztője gyaníthatóan szerteágazó kapcsolatokat épített ki magának ezen a műhelybeszélgetésen, amit a neki juttatott elektori szavazat is ékesen bizonyít.
Sejtésünkről azonnal meg is kérdeztük helyszíni tudósítónkat, Juszuf Ibráhim ibn Baldachin urat, aki műholdas telefonkapcsolat útján a következő nyilatkozatot tette: „Monczai Attila neve a casablancai értekezlet óta fogalommá lett a Regénytár afro-afrikai rajongóinak körében. Előadását, amely a lótuszos kecskesajtból készítendő hardverek kapacitásnövelését mutatta be, azóta is tananyagként kezelik a Zambézi forrásvidékén. Éppen ezért a fekete kontinens lakossága kitörő örömmel fogadta a jelölését és magától értetődőnek a neki adományozott elektori voksot.”
Rajta kívül szerettük volna még megszólítani a Dél-Szaharai Kecsketenyésztők Szövetségének elnökét is, de ő éppen legeltetett, ezért nem állt rendelkezésünkre.
Az alábbi fotó Rabat mellett készült és a nívódíjunk elektori voksolásának végkimenetelére várók csoportját ábrázolja.