Amikor Seán Ó hEaghra kiszállt a birkák előtt megtorpanó vonatból, azonnal tudta, hogy hibát követett el. Az a pasas, akit követnie, majd pedig meggyilkolnia kellett volna, és aki őt megelőzően szintén kiszállt, valami láthatatlan késztetés hatására hirtelen visszaugrott, és mielőtt Írország legsokoldalúbb gyilkosa követhette volna, a szerelvény elvitte őt a dús növényzettel borított messzeségbe.
Seán Ó hEaghra megigézve bámult a vonat után, mert mindez azt jelentette, hogy lőttek a jól jövedelmező üzletnek. Már azt is megbánta, hogy elcsábult, és emiatt a kétes ügylet miatt feladta a szerényen jövedelmező, de legalább biztos megbízatását, ám ekkor megpillantotta a földön azt a papirost, amit a potenciális áldozat kezéből kitépett a szél. Ott hevert a sínek mellett a kavicsokon, szinte kacérkodva azzal a szűzies fehérséggel, amivel egy papír a természet lágy ölén kacérkodhat.
Írország legsokoldalúbb gyilkosa akkurátusan lehajolt és fölvette a cetlit. Az állt rajta, hogy Kilkenny város vezetősége jó szívvel ajánlja Mr. Finnegan Doyle figyelmébe a papír tulajdonosát, eleget téve annak a korábbi kérésének, amelyben egy ügyes, rátermett és messzemenőkig diszkrét személyt keresett bizonyos nem meghatározott feladatokra. A szöveg láttán Seán Ó hEaghra rémületét felváltotta az írek ősi gyanakvása. Ha ez tényleg egy valóságshow, akkor őt csúnyán átverték. Úgy tűnik, az áldozat nem csak szóban egyezett meg a munkaadójával, hanem az ehhez szükséges okmányt is beszerezte. Egy telefonbeszélgetés ugyan több a semminél, de vitás kérdések eldöntésében nem lehet perdöntő, mert bár modern időket élünk, a papír az mégiscsak papír.
Így hát Seán Ó hEaghra zsebre tette a papírt, és megindult a birkák után. Azok pedig szépen, fegyelmezetten befogadták maguk közé, és vezették. Messziről úgy nézhetett ki, mint egy szabadnapos bárzenész, akit véletlenül juhok közé keveredett, közelről viszont tisztán látszott, hogy Írország legsokoldalúbb gyilkosáról van szó, aki igyekszik mihamarabb megszabadulni ettől a bűzölgő társaságtól. A birkák ugyanis szó szerint túszul ejtették. Hasztalan taszigálta, és rugdalta őket, képtelen volt kikecmeregni a gyűrűjükből. Démoni helyzet volt, pedig a jószágok csak azt a viselkedésformát követték, amit az idők kezdete óta a sajátjuknak tekintettek.
Nem tudni, mennyi idő telt el, amíg a hullámzó nyáj végül bekanyarodott a Shankill Castle melletti birkatelepre, ahol már várta őket egy szeplős képű suhanc. Liam Flaherty volt, a lovászfiú, aki egyéb feladatokat is ellátott.
– Nem kellett volna idekísérnie őket, uram. Be vannak idomítva – mondta, miközben kitárta az akol kapuját a nyáj előtt.
– Valójában ők hoztak ide engem – pontosított Seán Ó hEaghra. – Amikor eltorlaszolták az utat, tévedésből kiszálltam a vonatból, és mire észbe kaptam, már foglyul is ejtettek.
– Ez a szokásuk – bólintott Flaherty, miközben a kapuzár szerepét betöltő rozsdás drótot rátekerte a félfára. – Segíthetek valamiben?
– Igen, segíthet – mondta Seán Ó hEaghra, és elővette a zsebéből a sínek mellett talált papírt. – Itt van ez a cetli…
– Á, szóval maga a várt szakember! – mondta Flaherti, miután egy futó pillantást vetett a papírra. – A kastélyban már várják.
– Engem? – csodálkozott a gyilkos. – Ez eléggé meglepő.
– Nincs ebben semmi különös – vonta meg a vállát az inas. – Nem könnyű mostanság alkalmi munkásokat találni.
Egy pillanatra elhallgatott, majd a jövevényt tetőtől talpig végigmérve hozzátette:
– Ebben a gúnyában úgy fest, mint egy tisztviselő.
– Pedig nem vagyok az, csak egy…
– Nekem nem tartozik magyarázattal – szakította félbe Flaherti. – Arrafelé induljon, aztán a kávézó mellett egyenesen tovább, a kastélyig.
Azzal távozott.
Seán Ó hEaghra eltette a papírt, és most már úgyis mindegy alapon eldöntötte, hogy mielőtt a kastélyba indul, megiszik egy kapucsínót. De amikor végignézett önmagán, úgy találta ebben az állapotban nem léphet be egy ír társas helyiségbe. Csak most derült ki, hogy a jószágok nem csupán lökdösték, hanem össze is kenték. Muszáj volt tiszta gúnyát szereznie, mielőtt a titokzatos megbízó színe elé lép, mert különben lőttek az üzletnek.
Közben ismét szemerkélni kezdett az eső, úgyhogy sürgősen keresnie kellett valami menedéket. Mégis menjen be a bárba? Nem, ezt ilyen mocskosan nem tehette meg. Kicsit távolabb viszont talált egy nyitva hagyott ajtót, ami jó esetben a kiszolgáló személyezt öltözőjébe, vagy valami raktárba vezethetett. Ha van ott valaki, esetleg ráveheti, hogy kölcsönözzön számára egy munkásnadrágot. Írországban vagyunk, elvileg nincs nagy különbség a divatos városi gúnya és a melós viselet között.
El kell árulnunk, hogy Seán Ó hEaghra ritkán vállalt vidéki munkát. Dublini lévén ebből a szempontból el volt kényeztetve, mert a megbízatások – legyenek azok bármilyen szerények is – úgyszólván a küszöbéhez jöttek. Mert hiába éri el valaki azt, hogy Írország legfoglalkoztatottabb gyilkosa legyen, ebben a szakmában is nagy a konkurencia. Az új generáció helyet követel magának a nap alatt, és ennek érdekében olyan mutatványoktól sem riad vissza, amelyektől a középgeneráció mereven elzárkózik. Egy gyilkos sem maradhat a csúcson az idők végezetéig, jó ha van erre tíz éve, csakúgy, mint a hurlingjátékosoknak. Harmincon fölül már inkább a stílus érdekli, mint az akció, de fájdalom, a világ az utóbbi felé halad. Amikor Seán Ó hEaghra ebbe a mesterségbe belevágott még a pisztoly, a tőr és a méreg számított, ma meg szinte nem is létezik kinyiffantás autós üldözés nélkül. A fő baj az, hogy amikor a gyilkosnak jól megy, mondhatni, szalad vele a szekér, könnyelműen elszórja a pénzét, nem törődve azzal a figyelmeztetéssel, hogy holnap is nap lesz.
Seán Ó hEaghra is elengedte ezt a füle mellett, mert hát lépten nyomon foglalkoztatták, ráadásul amikor ebbe a bizniszbe belevágott, a gyilkosok iránt egekig nőtt a kereslet, és bár ez sosem volt címlapra kívánkozó szerep, Seán Ó hEaghra szép lassan kiépített magának egy komoly renomét. De hol vannak már ezek a boldog idők! Manapság senkit sem érdekel a minőség, nem csoda, hogy a szakma telítődött kétbalkezesekkel. A többségük a pisztolyt is maga felé süti el, nem beszélve a tőrről, amivel meg magát végezné ki, ha nem volna habgumiból. Így hát semmi meglepő nincs abban, hogy a régi idők fémjelzett gyilkosa ma egy amatőr csapat ajánlatát is kénytelen elfogadni, és vidékre utazni néhány száz euró reményében. Mit is mondanak erre a latin bölcsek? Sicc innen Tranzit macska? Mindegy, a lényeg az, hogy a világ dicsősége bizony elmúlik, és sokkal hamarabb, mint gondolnánk.
Éppen ezért bír hallatlan jelentőséggel ez a furcsa megbízatás, úgyhogy Seán Ó hEaghra nem hagyhatta kicsúszni a keze közül. Igen, baklövés volt leszállni a vonatról, de hát nem kapott részletes utasítást, viszont itt ez a papír, ami olyan, mintha szerződés lenne. Ha ezt fölmutatja, a megbízó nem rúghatja ki, vagy legalábbis nem fájdalompénz nélkül.
Belépett a nyitva hagyott ajtón, és egy teremben lelte magát, aminek a rendeltetését nem sikerült megfejtenie. Középen hatalmas, rusztikus asztal terpeszkedett, rajta két üres kávésbögre, a fal mellett pedig ládák, alumínium kannák és egyéb birkákhoz köthető holmi. Bal kéz felől egy hosszú fogason koszos munkáskabát csüngött, alatta birkatrágyával szennyezett gumicsizma. Seán Ó hEaghrának nem volt gusztusa ezt felvenni, mint ahogy azt a kávét sem megkóstolni, ami a jobb felől elhelyezett tűzhelyen gőzölgött. Szemben viszont fölfedezett egy masszív, keményfából készült, ám furcsa módon vaspántokkal is megerősített ajtót, amit egy retesz tartott bezárva. Hamar megfejtette, hogy a reteszt egy zsinór mozgatja, amit meghúzva az ajtó kinyitható. Úgy okoskodott, hogy mögötte valami raktárszerűség lehet, talán tiszta ruhákkal, egyébbel, ezért körülnézve, hogy nem figyeli-e valaki, fölemelte a reteszt.
Az ajtó kitárult, Seán Ó hEaghra pedig vissza, a terembe pislogva gyorsan besurrant rajta. Ám amikor megfordult döbbenten látta, hogy nem egy raktárba, hanem valamilyen karámba érkezett. A meglepetés valósággal megbénította, így azt sem tudta megakadályozni, hogy a léghuzat becsapja mögötte az ajtót. Hallotta, hogy a fölemelt retesz visszacsapódik a kengyelébe, és mert ezen az oldalon nem volt sem kilincs, sem másik madzag, nem mehetett vissza a terembe.
És ekkor a karám túlsó végében felhalmozott szénaboglya mozogni kezdett, majd kibontakozott belőle egy olyan hatalmas fekete kos, amelyhez foghatót Seán Ó hEaghra eddigi pályafutása során még képen sem látott. Ráadásul ez a sátáni tekintetű állat kifejezetten ellenségesen vette őt szemügyre, majd egyértelmű támadó állásba helyezkedett.
(folytatjuk)
Szvétics Hubenár fordítása.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
gyilKOS 😀
🙂
Ráfaragott az ír! 🙂