A preparált holttestten két évente végeznek felújítási, azaz élethű formában tartó biokémiai munkálatokat. Ezt a bonyolult feladatot a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézetének munkatársai végzik el. A francia Givenchy cég ugyan felajánlotta a múmia frissitő illatosítását, de az oroszok ezt nem fogadták el még ingyen sem, mert szerintük a francia parfümgyártó illatskálája burzsoá bűzt árasztana, ami méltatlan Lenin elvtárs közismerten jó szagához.
A magyar Gyógyfürdők Szövetsége is felajánlotta, hogy két hónapig Hajdúszoboszló gyógyvizeiben áztassák a bolsevik vezér örökkévalóságnak szánt tetemét, mivel a kénes, jódos forrásvíz köztudottan jót tesz még a múmiáknak is. Az oroszok ezt az ajánlatot is visszautasították, mondván, kényes dolog a kénes víz.
Időközben már összeesküvés-elméletek is születtek. Ezek szerint Lenint közvetlenül halála után Londonba szállították, Madame Tussauds híres panoptikumába, ahol azóta is őrzik hét pecsét alatt. A moszkvai mauzóleumban egy viaszfigura van közszemlére téve. Ezt két évente cserélni kell, mert a viasz könnyen olvad, s ezért a Lenin kép elmaszatolódik, márpedig az oroszok nem szeretnének hamis képet festeni egykori diktátorukról. Hiszen még nálunk is éppen elég hamis kép terjedt róla a szocializmus idején. Lásd a Vologykáról írt gyermekmeséket, amelyekből minden dedós megtudhatta, hogy a kis Leninke már gyermekkorában is hívő bolsevik volt, aki nem csak a cári Oroszországot, de az egész világot fenyegette. Ezért terjedt el az a – sajnos soha nem teljesült – óhaj, miszerint Vlagyimir Iljics Uljanovot közvetlenül születése után kellett volna preparálni.
A mauzóleumról, helyesebben szólva annak tartalmáról Oroszországban is heves viták zajlanak. Sokan szívesebben látnák a múmiát elföldelve, mint közszemlére téve. Az ellentábor ugyanakkor kitart amellett, hogy maradjon meg ez a kivételes, ráadásul még mindig emberek ezreit vonzó látványosság, amely bevételi forrása is az orosz államnak.
És azt sem szabad elfelejteni, idén lesz a Nagy Októberi Szocialista (bolsevik) Forradalom századik évfordulója, s ennek alkalmából csekély megmaradt hívei reménykednek abban, hogy eszmei példaképük esetleg feltámad, s újult erővel tanítja ismét szépre, jóra, proletár gyíktúrára a világ bizakodó népeit. És ha ez mégsem következnék be, Lenin összes műveit még mindig megvásárolhatja az, aki nem tud mit kezdeni összekuporgatott pénzével.
Lenin tehát volt, most két hónapig renoválják, aztán majd újra lesz.