Majoros Sándor: 140 lépés

500 talentum

Tetszetősen kivitelezett, letölthető PDF-kiadvány.
Kategória: Címkék: ,

Leírás

Különös aktualitást kölcsönöz ennek az 1992-ben írt regénykezdeménynek a déli országhatáron kialakult menekülthelyzet. A jugoszláv polgárháború idején például egy muslincának sem lehetett könnyű átrepülni ezen a szigorúan őrzött határszakaszon, ám a csempészek – részben a haszonszerzés, részben a megélhetés kényszerétől űzve – naponta többször is megpróbálkoztak ezzel a mutatvánnyal. Az embargó által sújtott Jugoszláviában főleg az üzemanyag volt kelendő, onnét pedig egyetlen konvertibilis termék, a jóféle slivovica iránt mutatkozott nemzetközi érdeklődés.

Majoros Sándor 140 lépés című regénykezdeménye ebbe a korszakba repíti vissza az olvasót, és azt az igaznak mondott esetet dolgozza fel, amikor egy találékony kis csapat elhatározta, csővezetéket dug át a határon, mert így folyamatosan pumpálhatóvá válik a benzin, visszafelé pedig egy másik csövön csordogálhat a fizetség, a legfinomabb sumadiai pálinka. A vezeték el is készült, ám az évezred üzletére a belgrádi maffia is felfigyelt. Majoros ezt a fura végkifejletet hozó, talán valós, talán fiktív eseményeken alapuló helyzetet mutatja be néhol abszurd, máshol groteszk módon, de mindvégig izgalmasan és szórakoztatóan.

1 200 talentum