Mányoki Endre
Az idő: tárgy. Nem így tudjuk, nem így gondolunk rá. Fogalom, mondjuk, mert így könnyebbnek tűnik megragadni. Persze, hogy a semmit markolásszuk. Folyamat – ez jó kibúvóként kínálja föl magát. De éppen ott, ahol folynia kéne: semmi sincs, aminek része volnánk. Az idő, amit birtokba vehetünk, tárgy. „Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.” Egy rongycsomó. Két éretlen cseresznyepaprika. Pókhálók, szövedékek. A tárgyak átlényegülnek – térré. Itt, ezekben a terekben élhetem meg az időt. A magam idejét. Önmagam.
Szép képek, szép gondolatok.