/

Zsákutca

96 olvasó

Nati már egy hete nem jött iskolába. Ha az osztályt kérdezte, csak röhincséltek, vagy a vállukat vonogatták. Kimegyek hozzájuk –  gondolta.  De azon a héten két értekezlet is volt, készülni kellett a nyílt napra, az adminisztrációval is elmaradt, a portfólióról nem is beszélve.

A kocsi is vacakolt, alig indult, csak ha este a férje felrakta töltőre az akkumlátort. Natiék meg fent laktak, az utolsó utcában, ott ha esett, tengelyig süllyedtek még a teherautók is, a mentők is csak a keresztútig mentek.

Hiányzott neki a kislány, aki érdeklődő volt, figyelmes, természetesen intelligens. Szépen szavalt, csengő hangon énekelt, tisztán/rendezetten járt. Az utolsó padban ült, egyedül, ő akarta így. A szünetekben is mindig magányosan álldogált, mosolytalanul, hátát a falnak támasztva.

A Himnusz volt aznap a tananyag, felolvasott, képek futottak a kivetítőn, okos feladatok jelentek meg az okos táblán, zene is szólt. Ott fent annyira tudják, hogy kell itt lent tanítani – futott át rajta egy pillanatra a gondolat.

Az osztály egy része érdektelenül bambult, többen hangosan beszélgettek, a levegőben alig visszafojtott harag vibrált, számára érthetetlen szavak hangzottak el, csak a fenyegető hangsúlyt érzékelte.

A kopogtatást meg se hallotta, csak az ajtónyitásra kapta oda a fejét. Nati állt ott, nem köszönt, csak végignézett a termen. Szeme egy pillanatra megrebbent, amikor a faliújságon meglátta rajzát. „Hogyan képzelem el a jövőmet?” – ez volt a téma. Az övé sikerült a legjobban, azért rakta ki. A megyei rajzversenyre is el akarja küldeni, csak még nem szólt.

Párlépéssel odaért a tanári asztalhoz, végigsimított a karján, és amilyen gyorsan jött, el is tűnt. Kicsöngettek, a gyerekek egymást tiporva rohantak ki, tízórais szünet volt. Ö maradt bent egyedül, gépiesen pakolászott az asztalon, előkészítette a következő órára a képeket.

Az igazgató úr lépett be, azt mondta, kiíratták a lányt az iskolából, párja lett, annak a családjához költözött, náluk ez így szokás, ne kérdezősködjék utána. Ne keressen itt törvényt meg szabályt, és főleg ne akarjon beleszólni. Az ő dolguk. Tényleg csak az övék? – ezt akarta kérdezni, de aztán nem szólt semmit.

Hallgatott, nézte az üres hátsó padot.

Salánki Anikó

A Regénytár jubileumi novellapályázatának és honlapunk 2015-ös nívódíjának nyertese.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft