A paraszt és az utas

2016-10-02
734 olvasó

Ha egy indiai filmben elkezd esni az eső, az annak a szimbóluma, hogy a filmben szereplő szerelmes pár – hogy is mondjam? – egymásra talált. Ezt egy filmesztétikai elemzésben hallottam egyszer, és már akkor elgondolkodtatott, tényleg, milyen fontos szereppel bír ez az amúgy a mi égövünkön teljesen megszokott légköri jelenség a filmművészetben. Nincs például Woody Allen-film eső nélkül: általában ezek vonatkozó jelenteiben is egy együtt töltött nap során zúdul rá az ismerkedő félben lévő szerelmes párra, és az a célja, hogy erotikus képzetet keltsen. (Lásd: az esőben megázott nő szexis.) Más a helyzet Tarkvoszkijnál. Aki látta, soha nem felejti el a Sztalker képsorait, amelyekben az eső hosszan és kitartóan próbálja elmosni az emberi létezés mocskát. És megint más a helyzet a Tarr Béla-filmekkel. A Kárhozattól kezdve minden Tarr-alkotásban esik az eső, de nem olyan szépen és poétikusan, mint az orosz zseninél: itt az eső az Isten nélküli univerzum büntetése. Kínozza, gyötri a sorsának kiszolgáltatott embert, amely lassan és kérlelhetetlenül süpped bele a cipője alatt dagadó sárba.

Sok évvel ezelőtt az első hó láttán egy kedves ismerősöm azt mondta: az egész utca csupa kegyelem. Igen, a hó tisztasága mindenkit megigéz, néhány pillanatig még azok is álmélkodva szemlélik, akik e néhány pillanat elteltével gyorsan kijelentik: de egyszer ez fog olvadni, és akkor… Az esővel kapcsolatban nem vagyunk ennyire egy véleményen. Ahogy a filmes példák is mutatják, mást és mást érzünk, ha hullani kezd ránk. Nyilván mást gondol róla az ír, a brit vagy az asztúriai, akinek minden nap jut belőle, és mást az iraki, a jordán, a szaúdi, akinek alig. Mást a hegyek között élő, és mást az alföldi. De nem csak a földrajzi környezet, a klíma tesz különbséget közöttünk: mást gondol az esőről a fiatal és az idős, a melankolikus alkatú és a szangvinikus. Pedig ugyanaz az eső hull a fejünkre.

Egy régi kínai mondás velősen foglalja össze mindezt. Így szól: a paraszt esőt remél, az utas jó időt. Ezt mindig érdemes észben tartani.

 

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Kerékgyártó György

Mivel semmi hasznosat nem tanult, elhatározta, hogy prózaíró lesz. Idővel rájött, hogy ehhez is érteni kell, de már későn. 1995 óta publikál, eddig négy kötete jelent meg, dolgozott televíziós produkciónak és kétszer nyert el NKA drámaíró ösztöndíjat is. Vasas szurkoló. A Regénytáron szívesebben közöl, mint folyóiratokban, mert itt mód van kísérletezésre, stílusjátékokra is, ráadásul közvetlen kapcsolat jöhet lére a szerző és az olvasó között. Gyakran mondja, hogy ha a Regénytár nem lenne, igazából nem is volna kedve írni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL