/

Vizitáció a pénzembernél

116 olvasó
A megülepedésre hajlamos honi média állóvizét rövid időre háborgó óceánná változtatta az a hír, hogy egy hajdanvolt politikusunk – mostanában már csak a háttérből irányít – Brüsszelbe ment, hogy találkozzon azzal a pénzemberrel, akinek a nevét adatvédelmi okok miatt  nem írjuk le. A sajtó egy része ezt az utazást úgy értelmezte, hogy a szóban forgó személy pénzt kérni ment oda, ám a sajtó másik része ezt a feltételezést abszurd módon nevetségesnek tartotta. Meg is kérdezték a szóban forgó politikai szereplőt, mit szól a vádhoz, mire a kérdezett hosszan ecsetelte a vele ellentétes nézeteket valló sajtótermékek elfogultságát, aztán bevallotta, hogy tényleg járt Brüsszelben, és tényleg találkozott a pénzemberrel, de ott és akkor nem osztogattak, hanem fosztogattak.

A riporter sajnos elfelejtette megkérdezni azt, amire mi, hallgatók tűkön ülve vágyakoztunk: ha nem pénzt kérni ment, akkor vajon mi okból találkozott a pénzemberrel? Mert a mi, földhözragadt észjárásunk szerint Csekonics bárótól nem azért szokás időpontot kérni, hogy a hosszú távú időjárás alakulásáról fecsegjünk vele. Valahogy úgy megy ez, hogy bebocsátást kérünk őméltóságához, aki – ha úgy véli, neki is haszna lehet ebből a találkából – fogad bennünket. Ha ez a lehetőség nem áll fenn, úgy elhajt bennünket, mint a legyet. Az is fontos, bár nem éppen létszükséglet, hogy ismerősök legyünk őméltóságával, de a nagy vagyonbeli különbség miatt nem azt a hagyományos partneri viszonyt kell ezalatt érteni, amikor két befektető oszt meg szoroz és végül kiszámolja a hasznot, hanem azt, hogy a pénzember már korábban is belénk fektetett, és mi ennek értelmében elvégeztünk neki bizonyos feladatokat.

Nos, ez a doktrína most megdőlt, akár a falusi budi a kert végében, mert ahogy a fentebb említettekből fényesen kiviláglik, a pénzembernél nemcsak pénzkunyerálási céllal lehet vizitálni. Bár az nem derült ki, hogy ebben az esetben mi volt a látogatás célja, könnyen lehet, hogy mégiscsak létezik igazi, felhőtlen barátság nagyon vagyonos és nem nagyon vagyonos emberek között. Az sem kizárt, hogy kávézgatás közben a szó politikai témákat is kibuktatott a szekrényből, ám ezeket a partnerek sietve visszatuszkolták, mondván, hogy hagyjuk a csúnya dolgokat, nélkülük is éppen elég borzasztó a világ. Örüljünk inkább a napsütésnek, meg annak, hogy momentum(sic!) nem fáj semmink, és hogy holnap is nap lesz.

De ez csak kósza feltételezés. Lehet, hogy a valóság ennél sokkal prózaibb, előfordulhatott például az, hogy a honi politikai szereplő csak egy kis hazait szeretett volna vinni a hőn szeretett pénzembernek, például egy kis hasaalja szalonnát, abból az abalében főzött fajtából, ami a múlt héten került ki a kondérból. Mert bizony itt van a disznóvágások ideje, és erre mi, magyarok nagyon büszkék vagyunk. Még akkor is, ha a sajtó nyilvánossága előtt szégyelljük bevallani.

Kipcsák Jakab

(1976., Budapest) Színi kritikusként debütáló, de több műfajban is magabiztosan mozgolódó újságíró, aki az utóbbi időben novellákkal veteti észre magát. Írásai társhonlapunkon, az Irodalmi Élet virtuális hasábjain is fellelhetők. Jelenleg Pitu Guli ösztöndíjjal a Szkopljei Egyetem vendéghallgatójaként a perzsa-ószláv nyelvemlékek irodalmi vetületeit kutatja, és első novelláskötetének anyagán dolgozik, amelynek címe: Dojráni lakodalom.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft