Végrendelkezünk

Ülök a vidéki vendéglátó-ipari egységben, írok, elmélkedem. Tegyük fel anyák napja van, akkor nem volt, csak a Facebook aktualitás miatt mondom, hogy a következő mondatokat írom: “Az író is anya, a szavak anyja, állandóan gondolatokkal viselős, így minden anyának lelki rokona.” Szóval egész másról írok, de a hangulat a tetőfokára hág, mert Jakab, a fogyi monologizál, a publikum nevet. Jakab tudja, mivel ütöm agyon az időmet, ezért odalép hozzám.

– A jogdíjat majd kérem azok után, amiket most leírsz! Nem úgy van az, hogy most gyűjtöd az anyagot és te kapod a jogdíjat!

– Szívesen fizetek neked egy fröccsöt, Jakab. De jogdíjat nem, újabban nem fizetnek szépirodalomért a folyóiratok…

– Nem fizetnek? – áll meg egy pillanatra.

– Nem bizony.

– Akkor minek csinálod ezt?

– Hát, tudod, Jakab – kezdem reménytelenül magyarázni a mechanizmust – a szándékosan elfejtett írókkal is előfordul néha, hogy haláluk után filmet készítenek egy-egy történetükből, ilyenkor a leszármazottak jogdíjat kaphatnak utána…

– Akkor vegyél bele a végrendeletedbe!

Szóljon hozzá