Megszelídíthető-e a könyv?

2015-06-04
574 olvasó

Kevesen tudják, hogy az etológia a könyvekre ugyanúgy érvényes, mint például a kőrisbogarakra. Azzal az apró, nüánszbeli kitétellel, hogy a kőrisbogarat nem lehet megszelídíteni, a könyvet viszont igen, de a kőrisbogár is rendelkezik bizonyos viselkedéskultúrával, ami a könyvre szintúgy jellemző.

Mindenki tudja és ha már tudja, akkor hangoztatja is azt a kőbe vésett igazságot, hogy a könyv hatással van ránk, olvasókra. Néha legszívesebben megcsókolnánk, megszeretgetnénk, közösülnénk vele, máskor pedig darabokra tépnénk és föletetnénk a malacokkal. Ez teljesen normális. Széles körökben ismert annak a fokvárosi szatócsnak a története, aki az apartheid megszüntetése után hivatalosan is feleségül vette kedvenc bédekkerét. Mifelénk ez a módi még nem gyűrűzött be a köztudatba, ám egyre többen jönnek rá arra, hogy a könyv valójában egy vadállat. A maga natúr valóságában, ősi, kiismerhetetlen ösztönök szerint él, és csak akkor civilizálódik, ha megszelídítjük.

Erre számos metódus létezik, a legáltalánosabb és talán a legkevésbé hatékony az olvasás. A könyvet cirkuszi idomár módjára sarokba szorítjuk, és nemes egyszerűséggel kiolvassuk. Sámánista elvek szerint ezzel pont kerül a dolog végére, magyarán: a könyv kezes báránnyá változik. A hiedelem azon az atavisztikus beidegződésen alapszik, hogy amit ismerünk, azt a tudatunk szelídnek ítéli meg. Van is ebben valami, mert ha például megismerjük az oroszlán természetét – kiolvassuk, ahogy egy könyvet szokás –, nem fogunk belebonyolódni vele olyan egyoldalú viszonyba, amelyet a tudatlan kíváncsiskodás ingoványába taszíthat bennünket.

A szelídített könyv arról is megismerszik, hogy rojtosak, foltosak a lapjai, közéjük imitt-amott hajszálak, kenyérmorzsák préselődnek, élénken mutatva azt a munkamennyiséget és törődést, ami ezt a különleges státust lehetővé teszi. Innentől fogva az is bizonyos, hogy könyve mindenkinek lehet, de szelíd könyve csak keveseknek, akik kitartóak és kellően fanatikusok a maguk módján és műfajában.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy mindez csak akkor válik kézzel fogható valósággá, ha elhisszük a könyv szelíddé válásának kétségtelen csodáját, ám ez már olyan tág és szerteágazó téma, hogy szétfeszíthetné e jegyzet szűkös kereteit. Márpedig ha ez bekövetkezik, akkor a szilárd érvelésből könnyed ábrándozás lesz, ami akár a sivatagi számum, kifújja a homokot elmélkedésünk képzeletbeli állványzata alól. A saját teóriájának romjai alatt pedig vajon melyik jegyzetíró kívánna szörnyhalált halni?

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Majoros Sándor

A Regénytár alapító- főszerkesztője, aki célul tűzte ki maga elé az igényes (nívós) szórakoztató és a komoly, elhivatott irodalom közötti „északnyugati átjáró” megtalálását. Ez a honlap ennek az útkeresésnek a gyakorlatozó terepe, néha komoly, máskor komolytalan, de mindig egyedien különleges és szórakoztató. Majoros jelenleg Budapesten él, néha dolgozik, máskor csak lóbálja a lábát. Mentségére legyen mondva a régi igazság, amely szerint az író akkor is ír, ha ez olyan nagyon nem is látszik: belsőleg alkot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL