Eblegor von TrottleVégső ideje elárulni a nagy titkot, amit csak én tudok. Mármint az általam birtokolt titok megfejtését, ha egészen precízek akarunk lenni, mert slendrián módon bármire gondolhatunk, mint a viccben, amikor az ember bemegy a boltba és kér egy kalapot. Az árus megkérdi, konkrétan mire gondolt, mire az ipse: konkrétan – és egy arcpirító szót mond –, de én most egy kalapot szeretnék venni.
Így valahogy vagyok ezzel én is: konkrétan egész másra gondolok, például egy finom, közepesen átsütött steakre, ami a saját levében tocsogva kínálja magát elfogyasztásra, mert amikor ezt írom, fél egy van, és a könnyű reggelim miatt éhes vagyok. Bizonytalankodtam is, hogy előbb írjak és aztán egyek, vagy fordítva, de aztán úgy gondoltam, ebéd után elálmosodom, és elmegy a kedvem az önök szórakoztatásától, amit persze nem is vesznek annyira komolyan, amennyire kéne. Kicsit már most meg vagyok sértődve, tudván, hogy csak ímmel-ámmal fogják olvasni ezeket a sorokat, pedig azok a lelkemből fakadnak.
Beleadtam mindent, hogy a téma érdekes legyen, és vonzó, akár a piros babos ruhában, magas sarkú cipőben libegő nőcske a korzón. Ahogy így elnézem magukat – és nem csak a férfiakat –, neki bezzeg két kézzel szentelnék a figyelmet, nem úgy mint nekem. A hölgyolvasók sem kivételek, mert őket vagy a sima, vagy a sárga irigység motiválja. Esetleg a féltékenység, vagy végső soron a harag, ha már a nüánszokat nézzük, mert egy ilyen nőcske akkor is vonzza a tekintetet, ha szódásüveg szemüvegen át szemléljük a világot. A globális homályon keresztül ott virít az a fehér pöttyökkel áttört piros folt, amiből kikövetkeztető, hogy egy bombanő hozta létre. A többi már ténykérdés, úgyhogy ne foglalkozzunk vele.
De térjünk vissza a titokra! Az elhangzottak alapján a férfiak arra vetnek, hogy a titok a szépség alsóneműjét fogja megérinteni: vajon milyen színű bugyit visel a pirosbabos ruha alatt? Önök, mármint férfiak, ha ismerik a valószínűségszámítást – és miért ne ismernék –, azt mondják: csak a fehér, a piros és a fekete szín jöhet számításba. A hölgyeknek ehhez bőven lenne mit hozzátenniük, de itt mérgesen kiválnak a csapatból, mert ezt a megjegyzést szexista bunkóságnak tartják.
És valljuk be: igazuk van! Bármekkora is csalódás a férfiolvasóknak, ezen a ponton búcsút intünk a korzón sétáló bombázónak, és egy szűk mellékutcán áthaladva megérkezünk arra a területre, ahol kezdettől fogva tartózkodnunk illett volna. Ide szólt a mandátumunk, amit a szerkesztő úr szóban állított ki részünkre, mondván: Gyula, lapzártáig készíts egy klassz jegyzetet, amiben legyen egy csipetnyi pikantéria és egy csipetnyi titok, no meg jó adag tudomány. Az olvasók mostanában ezt nagyon bírják, úgyhogy a bulvárlapok is ezzel próbálkoznak. Nemrég az egyik legnagyobb szenny oldalon például olvastam egy kifejezetten érdekes írást a fekete lyukakról.
Gondolom, ezen a ponton a férfiolvasók is visszaosonnak a korzóra, mert abban reménykednek, hogy a lágy tavaszi fél fölcsapja a bombázó pirosbabos ruháját, és megmutatja az alatta rejtőző titkot, ami ebből az elejtett félmondatból inkább lesz fekete, mind fehér. Mi pedig beletörődve abba, hogy az amúgy sem nagy számú olvasótáborunk alaposan megcsappant (a hölgyek már a szexista megjegyzés után átnavigáltak valamelyik cipőket kínáló webshopba), továbbmegyünk, és végül kijutunk arra a térre, ahol egy óriásplakát valamilyen interaktív bemutatót hirdet. A velünk tartó néhány fanatikus most már látja, hogy a pirosbabos ruhás nővel átvertük őket, mert kezdettől fogva egy száraz, érdektelen tudományos kiállítás volt a célunk, de ha ezt nyíltan bevallottuk volna, a hozzánk csapódó néhány olvasó már az első bekezdés után elillan sporthíreket böngészni.
Most már mindegy, gondolhatják önök, akik még itt vannak. Mi hát az a fene nagy titok, aminek kedvéért megtették ezt az utat ezzel a steakról álmodozó, szerencsétlen újságíróval? Bárki is ő, ebben a percben mély lélegzetet véve hátrébb lép, nehogy kupán vágják, és azt mondja: az időutazás barátaim, a titok az, miért nem lehetséges ez a csoda. És miért?, vágja rá reszelős hangon az utolsó megmaradt olvasó.
Az újságíró ekkor előveszi a legszelídebb mosolyát és azt mondja: azért nem megvalósítható, mert minden mozgásban van, és ha vissza vagy előre mennénk az időben, vissza vagy előre kéne rendeznénk az egész univerzumot.
Ennyi?, kérdezi az utolsó olvasó, aki egy kigyúrt, borostás alak, nem is tudni, miért marat itt ilyen sokáig.
Az újságíró bólint, majd futásnak ered. Az életéért szaladva menekül be a szűk sikátorba, hogy visszajusson a korzóra, a pirosbabos ruhás nő mögé, akinek talán éppen akkor villantja elő a szél a bugyiját, amikor a becsapott és feldühödött üldöző már majdnem utoléri. Az időutazás innentől mellékessé válik, mert az elővillanó titok – legyen az piros, fehér vagy fekete –, megmenti a szerző életét, az már biztos. A többi a főnökén múlik.
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.