Közismert, hogy a nem olvasó ember aránylag stabilan képes tartani ezt az állapotát, hosszú időn keresztül. Közömbös egykedvűséggel megy el a könyvesboltok előtt, nem csábul el a folyóiratoknak, nem kacsint rá az újságosbódék kínálatára. Jámbor módon megelégszik azzal a szerény kínálattal, amit a tabletje és az okostelója nyújt számára, mert bár azokban is kimutathatók a betűk, mégsem fordulnak elő olyan mennyiségben, hogy nézegetésük olvasásnak lenne minősíthető.
Aztán mégis bekövetkezik az, hogy a rendes nemolvasó egyszer csak spontánul radikalizálódik és könyvet ide, izibe! – rikkantással ráveti magát valamelyik nyomdai termékre. Ezek az elszigetelt esetek jobbára habzó szájjal és vérben forgó tekintettel mennek végbe, különös tekintettel a kortárs magyar irodalomra, mert a statisztikák szerint a klasszikusokkal sokkal csöndesebb lefolyású a találkozás. Számos olyan eset történt, hogy az imígyen radikalizálódott, de egyébként példamutatóan nemolvasó életet élő ember könyvet villogtatva a kezében nyilvános helyen tömeges irodalmi performance-ot celebrált, aminek csak a rendvédelmi szervek közbelépése vetett véget.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, mert a jelenség nem viseli magán azokat az epidémikus jegyeket, amelyek a filmnézéshez szokott emberiség lelki békéjét megingathatnák. Az óvatosság viszont sosem árt. Azokat a helyeket, ahol nagyobb mennyiségben fordulnak elő könyvek, már most betontömbökkel zárták el a gyalogosforgalomtól, a közkönyvtárak közelébe pedig élőmocsarakat telepítettek, hogy az odajutást a többszöri meggondolás útjára tereljék.
Mások szerint a helyzet egyenesen aggasztó, mert az még belefér, hogy egyesek a civilizált együttélés látszatát keltve sutyiban olvasnak a metróban, de amikor valaki betoppan egy füstös, zajos lebujba és könyvet rántva se szó, se beszéd olvasni kezd, az nemcsak maga a gyalázat, hanem merénylet a tablet és okosteló csuszatolás ősi kultúrája ellen. A vészmadarak egyre hangosabban követelnek akciótervet a hatóságoktól, mert az, hogy a könyvet a napvilágtól elzárva, az érdektelenség firhangjával sötétített boltokban – és csak nagykorúaknak – tervezik árusítani, szerintük olyan, mint lepisálni az erdőtüzet.
Nemrégiben egy ismert politikus azt nyilatkozta, hogy a spontán olvasás sajnos ugyanúgy mindennapjaink része lett, ahogy a középkorban a spontán máglyahalál. Elemzők szerint ez egyáltalán nem túlzás, sőt, a kettő valahogy egybe is forrott, mert ahogy a kortárs írók írnak, az annyira égő, hogy olvasásuk csupán spontán elmehibbanás – értsd: radikalizálódás – következtében jöhet létre.
Végezetül arra kérjük az olvasókat, hogy a tudományos kutatás érdekében osszák meg velünk, ha valakit spontán olvasáson érnek tetten. A rengeteg komment alighanem önmagáért fog beszélni.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
ha, ha, ha!