Emelje fel a kezét, aki napi rendszerességgel használ algoritmusokat! Senki? Érthető. Most jelentkezzen az, aki szívesen eszegeti a nagymama bejglijét, a piros lámpánál meg szokott állni, a boltban pedig automatikusan a sor végére húzódik! Nos, ez esetben már mintha több kéz lendülne a magasba, hiszen – az anarchistákat és az örök lázadókat kivéve – mindannyian követjük a szabályokat. De azt vajon ki gondolná, hogy ezek az egyszerű szabályok – bejglikészítés, piros lámpa, sorban állás – is algoritmusok?
A legtöbb ember az algoritmus szó hallatán valamilyen bonyolult számítástechnikai műveletre gondol, amit kizárólag a programozók értenek. Sokan úgy tekintenek erre a fogalomra, mint az ördög találmánya lenne, és látatlanból is gyűlölik. Az alábbiakban megpróbáljuk eltüntetni ezt a beidegződést néhány hétköznapi, de annál meglepőbb példával.
Az algoritmus valójában egy lépésekre bontott, logikus, követhető műveletsor, amely egy adott cél elérésére szolgál. Ez a szabály már sejteti, hogy az algoritmusok nem csupán a számítástechnikában őshonosak, hanem az élet bármely területén.
Vegyük elő a nagymama bejglijét. Az elkészítés menete szinte már rituálé: „Először melegítsd fel a tejet, morzsold bele az élesztőt, add hozzá a cukrot, majd várd meg, amíg felfut, azután…”. Bármilyen meglepő, ez is egy algoritmus! Ha nem tartod be a sorrendet, a végeredmény nem bejgli lesz, hanem pacsmag.
Ez idáig rendben van, hiszen a sütemények írásos utasítások alapján jönnek létre, így könnyen felderíthetők bennük az algoritmus jelleg. De azt már nehéz elhinni, hogy ugyanilyen műveletsorok irányítják a budapesti tömegközlekedést, a netes vásárlásainkat, sőt még azt is, mikor, hova ülünk a moziban vagy a színházban.
Vizsgáljuk meg a részleteket: ha befut a megállóba a villamos, az emberek automatikusan két oldalra húzódnak az ajtónál, és megvárják, míg a bent lévők kiszállnak. Ez egy informálisan rögzült algoritmus, amit tanulunk, követünk, és csak akkor vesszük észre, ha valaki – például egy olyan turista, aki rögtön fel akar szállni – megszegi a szabályt.
Ezt könnyű megérteni és elfogadni, de ha azt mondjuk, a reggeli kávéfőzés is algoritmus, valószínűleg megrendül bennünk a feketés csésze iránt érzett bizalom. Nézzük meg a műveletek egymásutánját: a kotyogó hangoskodni kezd, a kéz automatikusan nyúl a kávéskanálhoz, aztán jön a cukor, a tej, és beindul a bélműködésünk. Mindez egy tökéletesen begyakorolt algoritmus alapján. Ha borul a szisztéma – például nincs tej a hűtőben – vele borul az egész rendszer, és még negyed tizenegykor is rosszkedvűek leszünk, pedig akkor már sorban állunk a postán. A szabály ott az, hogy aki utoljára jött, hátramegy. Aki mégis előre próbálna tülekedni, azt a kollektív algoritmusok (morcos tekintetek, vagy hangos rendreutasítások) azonnal visszaterelik a rendszerbe.
Amikor ezen túlvagyunk, jöhet a parkolás. A falun élők tudják, hogy soha nem szabad a másik kapuja elé állni. Ez egy íratlan algoritmus. Aki megszegi, azt a közösség rögtön azonosítja és megszólja. Faluhelyen ez a kiközösítéssel egyenlő.
Most hogy értjük a lényeget, mármint, hogy a mindennapi élet algoritmusokra épül, talán kevésbé meglepő, hogy a digitális világ ugyanígy működik, csak gyorsabban, kíméletlenebben és rejtettebben.
A Facebookon algoritmus dönti el, hogy macskás képeket lássunk, ne pedig a világvégéről szóló híreket. A Spotify a tárolt paraméterek alapján ráérez, hogy ma melankolikus jazzre van szükségünk. A Google befejezi a megkezdett mondatot, és ezt sokszor ijesztő pontossággal teszi.
A kocsmában még mi döntjük el, mit iszunk, de ha rendelkezünk mobilnettel és online is aktívkodunk, a háttérben futó algoritmusok már korábban elkönyvelték, hogy szeretjük a sört, így elénk tolnak egy ilyen jellegű reklámot az Instagramon.
És mit hoz a jövő? (Spoiler: még több algoritmust.)
Az algoritmusok nem mennek sehová. Ellenkezőleg. Egyre jobban beleszólnak majd abba, hol lakjunk, kit válasszunk párnak, milyen szakmát tanuljanak a gyerekeink, vagy mikor szóljon az okoskanapé, hogy „ideje sétálni egyet, drága gazdám, az ülésidő túllépte a napi kvótát!”
Lesznek, akik mindezt kényelmesnek érzik. Mások paranoid összeesküvést sejtenek majd. A valóság valószínűleg valahol a kettő között lesz – mint mindig.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Az alábbi felhasználók adományoztak kávét ehhez a poszthoz:
- easy
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
