2020. január 31-én a budapesti Tóth kocsmában ünnepélyes keretek között átnyújtottuk tavalyi díjazottunknak, Paládi Zsoltnak az őt megillető díszoklevelet – amelyhez 20 000 forint pénzjutalom is járt –, így most már hivatalosan is elmondhatja, hogy csatlakozott honlapunk legmegbecsültebb szerzőinek táborához. Az ünnepségen Zsolt rajongóinak egy kisebb csoportja is megjelent, és tapssal, időnként pedig hangos ovációval színesítette az est hangulatát. Az itt látható kisvideó a Regánytár stílusához illő tréfás összefoglalója ennek a jeles eseménynek.
Gratulálok!