Az ellopott vaporetto (12)

77 olvasó

(A teljes első fejezet)

(A 2. fejezet eddig megjelent része)

 

 

– Feltehetem önnek azt a kérdést, ami éjjel, félreeső sikátorok környékén a leggyakrabban merül fel ebben az országban?

– Csak tessék!

– Van önnek pénze?

A párbeszéd a Zöld Lagúna előtt hangzott el, közvetlenül záróra után. Lehetett vagy hajnali négy óra, ami Velencében az anyagi természetű érdeklődés kedvelt időszaka, különös tekintettel a félreeső sikátorokra.

Aki a kérdést feltette, az általunk jól ismert Luigi Serafini volt, vele szemben pedig az a Yayevard Ravalpindi állt a pisai ferde tornyot idéző pózban, aki néhány órával korábban bemutatót tartott a Zöld Lagúna közösségének a bangladesi humor rejtelmeiből.

Az olvasó bizonyára megtapasztalta már azt, hogy bemutatkozáskor szinte azonnal elfelejtjük a velünk kezet rázó alak nevét, kivéve, ha az ipse azt mondja: a nevem Bond, James Bond. Ez esetben tizenvalahány grappa után is a nevén tudjuk őt szólítani. Így volt ezzel Luigi is: a horribilis mennyiségű italt követően is tisztán emlékezett, hogy ez a figura, aki egész este az őslénybiológiáról áradozott, annak idején durván lealázta a Goldfingert.

Abból kiindulva, hogy a furcsa tandem egymást ölelgetve, támogatva és összevissza csókolgatva penderült ki a nevezett vendéglátó-ipari létesítményből, bátran kijelenthetjük, hogy a lehető legteljesebb mértékben megfeleltek annak a tünetegyüttesnek, amely mocsárrészegségként honosodott meg a köztudatban.

– Ho… hogyan? – hunyorgott a bangladesi.

– Azt kérdeztem, van-e önnek pénze. Tudja, zsozsó, lé, lovetta vagy ilyesmi – mondta Luigi. Másokkal ellentétben ő részegen is briliáns módon beszélte az észak-olaszt.

– Á! Penész! – emelte föl a mutatóujját az őslénypedagógus (bocsánat a nyelvbotlásért, a hőseink által gerjesztett grappagőz a szerzőt is megtréfálta). – Kimért nem ebbe kente?

– Ezzel kezdtem! Szóval van, vagy nincs? – puhatolózott a kormányos egyre határozottabban.

– Mint a penyva!

Luigi tágra meredt szemmel bámult az előtte imbolygó alacsony, köpcös alakra, aki a rendelkezésre álló gyér világításban kifejezetten a tasmán ördög habitusát idézte.

– Ezt most komolyan mondja?!

– Vinceltem.

– Menjen a francba a vicceivel! Ha nincs pénze, akkor nekünk befellegzett. Magát majd fölaprózza és kilóra szétméri a román szervkereskedelem, engem meg holnap megöl a fiam, mert nem tudom elvinni Milánóba a próbajátékra.

Daccára a Daccai Egyetem Olasz Tanszékén eltöltött fél szemeszternek, ez már sok volt Ravalpindinek. Bár lehet, hogy a grappa okozta, de tény: tasmán ördöghöz képest is értetlenül bámult a kormányosra.

– Ha venyige kobboj a helyzet, futok egy megfojtást.

– Csak nehogy vicc legyen ez is!

– A pókheccöl úr kaskája.

– Mi van vele?

– Bele van mézzel.

– Pénzzel?! A táska, amelyikért visszament a vaporettóba, amikor elrabolták?!

A bangladesi bólintott.

– Mekkora összegről van szó? – kérdezte Luigi izgatottan.

– Halkan vedel.

– Vagyis hatvanezer. De milyen formátum? Rúpia, bangladesi dollár, kagylóhéj?

– Elugró.

A kormányos egy szempillantás alatt kijózanodott. Hatvanezer euró egy táskában az ellopott vaporettó ülésén! A bangadesi humor ismeretében kevés esély mutatkozott rá, hogy mindez a valóság része legyen, de azért rákérdezett:

– Milyen célból kísértették az istent ebben a bűnös városban egy ekkora összeggel?

– Ez volt a küldöttségünk teljes vagyona. A professzor, mint rangidős őrizte egy későbbi felhasználás céljaira – mondta Ravalpindi folyékonyan. A veszteség nagyságát átérezve ő is egy szempillantás alatt kijózanodott.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft