Az ellopott vaporetto (26)

86 olvasó

 

– Ha jól sejtem, neked most az iskolában kéne lenned – sandított rá Rahman Talisman a mellette ácsorgó Porcelinóra, miután a tizedes, ígéretét betartva, mindkettőjüket szabadon bocsátotta.

A kis focista az erős fénytől hunyorogva nézett fel a nála fél fejjel magasabb adjunktusra.

– Elméletileg igen, de gyakorlatilag nem – mondta.

– Hogy értsem ezt?

– Azok után, amit elkövettem, ott találnának meg a legkönnyebben.

– Miért? Mit követtél el?!

– Lasztival betörtem a szomszéd zsernyák ablakát. Persze ez nem neki szántam, hanem az anyósának. Ha kimegyek az ház elé edzeni, ez a vámpír azonnal rám üvölt, hogy hagyjam abba, mert zavarja a pattogás, ha meg véletlenül a hatósugarába gurul a labda, rögtön kiszúrja egy késsel.

– Ez valóban szörnyű – állapította meg a bangladesi. – De van számodra egy jó hírem: mostantól ennek vége!

– Arra gondol az úr, hogy innen egyenesen odamegy, és kinyuvasztja a vén boszorkányt? – csillant meg az érdeklődés a kis sztár szemében.

– Miből jutottál erre, te gyerek?

– Abból, hogy úgy néz, ki, mint egy bérgyilkos.

– Na ne már! – legyintett a bangladesi, pedig tetszett neki a hasonlat.

– De igen! – lelkendezett Porcelino. – Mifelénk csak a galambtáp maffia hord ilyen olcsó, indiai anyagból varrt öltönyt, meg ilyen fura, hegyes orrú cipőt.

Rahman Talisman elgondolkodva nézegette a cipője orrát.

– Komolyan mondod?

– A legkomolyabban.

– Szerinted félelemkeltő módon nézek ki?

– Be kell magától tojni.

– Ha tehát beállítok hozzátok, és a szüleidnek azt mondom: hajlandó vagyok téged támogatni, ha nem utazol el Milánóba, nem rúgnak ki páros lábbal az utcára?

– Ó, biztosan nem! Ezzel a sötét ábrázattal Szicíliában is kezet csókolnának magának! De miért ne menjek Milánóba? Maga Zlatan Ibrahimovics vállalt értem kezességet. Azt írta, vigyáz rám, amíg feljebb nem mászok a szamárlétrán.

– Nézd öregem! – fordult szembe a kis sztárral az adjunktus. – Én őslénybiológus vagyok. Egy hajszálból is meg tudom mondani, hogy a gazdája mit reggelizett nagypéntek délután. Másfelől meg a foci a mindenem, és ebben nem vagyok egyedül. Az én hazámban, a csodaszép Bangladesben van egy sport, amit a sok árvíz miatt fejlesztettünk ki. Ez a cölöpön dekázás, amiben te lazán vered az egész mezőnyt!

Porcelinó szerényen bólintott.

– De ha elmész Milánóba – folytatta a bangladesi –, ott csak egy leszel a sok száz tehetség között. Dekázásban te vagy a bajnok, na de tudsz-e alattomosan szerelni, könyökölni és orrot úgy beverni, hogy a bíró ne lássa?

– Erre majd megtanít az isteni Ibra – jegyezte meg Porcelino, bár a hangján bizonytalanság érződött.

–  Az lehet, de bárhogy oktat, ezt a tudást csak mint mesterséget sajátíthatod el. Művész ebben a dologban nem leszel soha.

– Miért nem? – csodálkozott Porcelino.

– A válasz egyszerű: neked hiányzik az életedből a bűnözés. Ibrának ugye, ott volt Malmö, ami egy hatalmas bűntanya, de te itt békében, nyugalomban dekázgattál, és a legnagyobb stiklid az volt, hogy néha betörtél egy ablakot.

– A Dózse palotába is rendszeresen bejártam, és belepisálgattam az antik vázákba – mentegetőzött Porclinó.

– Mindez nagyon szép – bólintott a bangladesi –, de nem elég! A Milanban évekbe telik, mire kispados leszel a klub harmadik csapatában, de nálunk, a csodás szépségű Bangladesben azonnal oltárra fognak emelni.

– Miért mondja, hogy csodálatosan szép, amikor az egy lepra hely. Tele vannak vele a hírek, hogy vagy az árvíz, vagy a tűzvész, vagy valamilyen betegség megy végig az egész országon. Miért mennék innen, oda?

– Nézd pajtás, nekem egy riksajavító üzemet vezetett a nagyapám. Onnét emelkedtem ki, és most úgy festek, mint egy maffiózó. Ez ugye már valami? Ami meg téged illet, úgy tűnik, nem fogalmaztam elég világosan: nem kell Bangladesbe költöznöd, mert mi tagadás, én sem akarok már visszamenni, pláne így, hogy hatvanezer euróval sikerült meglépnem.

– Hatvanezer euró? – bámult Porcelino. – Az már döfi!

– Ó jaj, kikotyogtam a titkot! – restelkedett Rahman Talisman. – De ha már így alakult, egye fene, elmondom a teljes igazságot: ezt a pénzt a játékjogod megvételére gyűjtöttük össze a főnökömmel, akiről jelenleg nem tudom, hol van. Ám ettől még tény: hatvanezer eurót kapsz, pontosabban kap a törvényes képviselőd, ha vállalod, hogy ezentúl, ha az újság, a média vagy az internet rólad tudósít, valamilyen módon megemlíted a hazámat. Dekázni bárhol lehet, a lényeg az on-line fogadás, amivel Bangladesben sok millióan élnek.

– Ezt nem egészen értem: mielőtt dekázni kezdenék, mondjam azt, hogy én lenni bangladesi?

– Elég, ha egy csíkos bangladesi gatyában dekázol.

– Csak ennyi?

– Igen.

– Akkor mehetünk aláírni a papírokat! A faterom nagyon fog örülni.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft