Az ellopott vaporetto (3)

Amikor Giancarlo Rotundelli különös távozására fény derült, és Maccaroni felügyelő emiatt mérgesen dobta rá tintaceruzáját a megoldatlan ügyeket tömbösítő aktakupacra, kissé távolabb, a káprázatos szépségű Milánóban, a Dóm téren, vagy precízebben a Vittorio Emanuele II. lovas szobrának pompás farizmára kilátást biztosító Gran Caffe Visconteo kávéház és pizzéria teraszán egy finom úrhölgy kevergette a fahéjas kapucsínóját.

A hölgyet Mauritzia Brigantinak hívták, és semmi köze nincs a történetünkhöz, kivéve, ha az olvasói igény, ez a sötét démon, főnixmadárként föl nem támad hamvaiból a közösségi média komment szekciójában, és nem követeli azt, hogy további figyelmet szenteljünk neki. Érdemes lesz ezt megfontolni, mert Mauritzia – a barátainak csak Ritzia – annak a szebb napokat megélt Briganti-családnak volt a leszármazottja, amely tekintélyes szőlőültetvényeket tudhatott magáénak Umbria tartományban. Mielőtt az igénytelen, de nagy mennyiségben pacsmagolt chilei, dél-afrikai és főleg magyar borok meg nem ingatták a pozícióját, a Briganti Davola határokon innen és túl szépen fogyott, de a konténeres löttyök áradata véget vetett ennek az idilli állapotnak. Különösen egy magyar bor, bizonyos Csemői Lófingató tett be a Briganti borgazdaságnak, mert bár karcos volt és savanyú, az olaszok mégis ezt itták a parmezános paszta mellé. A nehéz anyagi helyzetbe került Ritzia emiatt keserűen gyűlölte a magyarokat, és ezt nem is rejtette véka alá.

Amikor ez a kifinomult ízlésű hölgy helyet foglalt a Gran Caffe Visconteo teraszán, egyetlen magyar sem mászkált a Dóm téren, így megnyugvással kavargathatta észak-olasz módon készített kapucsínóját, aztán elővette kézitáskájából a La Gazzetta dello Sport reggeli kiadását és kinyitotta a Serie A eredményeit tartalmazó rovatnál. Ritzia ugyanis halálosan szerelmes volt Zlatan Ibrahimovicsba, aki ezekben a hetekben a Milan színeiben ontotta a gólokat. Azon a napon, amikor azt a bizonyos vaporettót Velencében oly rútul ellopták, az isteni Zlatanról nem jelent meg semmi a sportújságban, de a fogdóirodák egy a tízhez adták az oddsot, hogy fölbukkanhat Dóm téren. Riztia mind a huszonhét évével abban reménykedett, hogy egyszer megpillantja a svéd hőst, aki ugyan félig bosnyák volt, vagy tán teljes egészében az, de ez semmit nem változtatott a helyzeten. Ritzia bízott magában és a gondviselésben, ezért napi rendszerességgel látogatta ezt a kávéházat, ami azért sem okozott neki gondot, mert innét csak egy futballistaköpésnyire, a Victor Hugo utcában lakott.

Ritzia tehát a La Gazzetta dello Sport híreit böngészve szürcsölte a kapucsínóját, amikor egyszer csak sötét borulás takarta el fölötte a napot. A finom úrinő feljebb tolta fitos orrocskáján a napszemüveget, és tekintetét a sporteredmények, táblázatok zsizsegő hangyamezejéről ráemelte az előtte tornyosuló alakra. Zlatan Ibrahimovics állt előtte.

(folytatjuk)

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.