Az ellopott vaporetto (37)

2022-12-27
480 olvasó

A sivár és kietlen Santelena jachtkikötőre a szokásosnál is dermedtebb csönd ereszkedett. Megakadt a hang, a lélegzet, minden. De csak egy pillanatra, és ezt jószerével észre sem lehetett venni. Legalábbis a kikötő személyzete és az a néhány bágyadt utas, aki ebben az órában a helyszínen tartózkodott, semmit nem észlelt a mólón kibontakozó drámából.

Ahogy egy jól megkomponált jelenetben, itt is a nő, egészen konkrétan a takaróponyva alól előbukkant Luciana Millebaci helyezkedett el a figyelem középpontjában. Őt bámulta a mólón tartózkodó Rotundelli kapitány, a kocsmai italok és a weblapok világában egyaránt otthonosan mozgó Razvan, és nem utolsó sorban Csobaneszku, a bot csinálta motorcsónakos. A sirályokat és új pottyantási területet keresgélő galambokat csak azért hagyjuk ki ebből a felsorolásból, mert ők részint a közömbösség felől, részint kevésbé összehangoltan közelítették meg ezt a témát.

Lucia eközben a mólón ácsorgók felé nyújtotta a kezét, hogy valaki segítsen neki kilépni a csónakból, de Rotundelli és Razvan csak álltak, mint akit megbűvöltek. Aztán a kapitány megrázkódott, akár a mechanikus automata, ha a mester kiveszi a mozgását megakadályozó pöcköt, és fürgén, de alázatosan megfogta a hölgy puha kacsóját.

Igen, az volt: egy puha kis kacsó. A kapitány evezőlapátokhoz és hajókötelekhez szoktatott tenyere valósággal beleborzongott ebbe az érintésbe, ami egy jó nagy marhaság, mert a tenyér, ugye, nem tud borzongani. Legfeljebb viszket, de az más műfaj. A kapitány tenyere nem viszketett, de ő egész lényében borzongott. Mintha kiscsibét érintett volna meg, a pelyhesebb fajtából.

Lucia ebből nem vett észre semmit. Egy elegáns szökkenéssel fent termett a mólón, és kérdőn nézett az előtte képződött háromfős csődületre.

– Nem venném rossz néven, ha az urak bemutatkoznának – mondta.

– Öö… igen… – hebegett a kapitány. – Ő itt Razvan, a Zöld Lagúna kapitánya, én meg Rotundelli vagyok, csapszékkezelő, vagyis éppen fordítva, izé…

– Örvendek! – nyújtotta ki ismét a kezét Luciana, amit Razvan kelletlenül egy kissé megrázott, de a kapitány valósággal ráhajolt, és csakhogy meg nem csókolta.

– No és ki ez az úr, aki volt olyan kedves, és elrabolt? – fordult ekkor Lucia Csobaneszku felé, aki az előbbi párbeszédből egy kukkot sem értett.

– Ha engem kérdez, akkor ő a világ hülyéje – jelentette ki Razvan epésen.

– Ne hibáztassa, megesik ez mással is. Egyik csónak olyan, mint a másik, könnyen összekeverhetők, ha nem figyelünk oda – nevetett Lucia. – Ha jól sejtem, ezek után sűrű bocsánatkérés közepette visszavisznek arra a helyre, ahol a Zlatan eredetileg horgonyzott.

– Már megbocsásson, signorina! – alázatoskodott a kapitány. – De ön Zlatan Ibrahimovics hozzátartozója? Esetleg stábtagja?

– Az utóbbi – hazudta Lucia. – A nevem Sophiana Loretti, és Zlatan baráti körének vagyok a programszervezője. Nemrég érkeztem Velencébe.

– Értem – bólintott Rotundelli kapitány, de nem értette, vagyis nem egészen, de valamelyest azért jobban, mint Csobaneszku, aki a beszélgetés ideje alatt csak bámult.

– A gond az, hogy nem vihetjük vissza – kapcsolódott be az eszmecserébe Razvan, miközben jelzés gyanánt rálépett a kapitány lábára, aki az éles fájdalom hatására hangot váltott.

– Jaj, igen! Nagyon kényes feladat vár ránk, talán a barátunk ezért is kötött el téves csónakot.

– A kapitány azt akarja mondani, hogy Csobaneszku a sietségben nem vette észre, hogy nem a saját járművét babrálja – pontosított Razvan.

– Így van! – bólogatott a kapitány. – Kapkodott a barátunk, és ez lett a vége. A baj csak az, hogy közben kifuntunk az időből, ugyanis nekünk most… izé… öö…

– Várjon, kitalálom! – kapott a szón Lucia. – Fontos üzleti megbeszélésre kell menniük a csónakkal!

– Nem! – rázta a fejét Razvan.

– A délelőtti misére, gyónni?

– Langyos! – vigyorgott a kapitány.

– Tehát az eseménynek köze van a templomokhoz – bólintott Lucia. – Kezd érdekessé válni a történet.

A három férfi egymásra nézett. Csak úgy sütött róluk a tanácstalanság. Ahelyett, hogy kerek perec megmondták volna a kényelmetlen, de talán vállalható igazságot, egyre jobban belesüllyedtek a hazudozás masszív futóhomokjába.

– Vajon mi dolga lehet három haramiakülsejű férfinak egy templomban? – gondolkodott Lucia hangosan. – Jótékonysági akció a turisták által hátrahagyott árvák számára?

– Jéghideg! – jelentette ki Razvan morcosan, és kérdőn nézett a kapitányra. Közeledett a dagály, a tervezett akciójukra nézvést minden perc számított.

– Akkor feladom! Szabad a gazda! – mondta Lucia.

Hirtelen csönd lett, amely egy örökkévalóságig, de legalább három-négy másodpercig tartott. A három férfi kérdőn nézett egymásra, aztán a kapitány elméjében kigyúlt a fény:

– Lánykérés kisasszony, lánykérés! – kiáltotta szinte felszabadulva. – Ezennel ünnepélyesen megkérem, hogy legyen a feleségem!

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

A regény nyilvánosan elérhető 1-6. fejezete

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL