Az ellopott vaporetto (4)

– Bocsánat hölgyem, régóta figyelem magát. Megengedi, hogy ideüljek? – mondta az isteni Zlatan, ami talán meglepetést okoz az olvasónak, de nem árt tudni, hogy a focipályák Akhilleusza amilyen durva és faragatlan volt a gyepen, olyan finomnak és elegánsnak mutatkozott a kocsmai asztalnál. Ez egy közismert bosnyák sajátosság, amit az isteni Zlatan őseitől genetikailag megörökölt.

– Hogyne, nénike, foglaljon helyet! – dadogta Ritzia, mert a hősök hőse, a remekbeszabott bombagólok keresztapja kéregető nénikének maszkírozva állt előtte. Mások természetesen nem ismerték volna fel, mert nem törődtek a kis híján két méter magas, izmos, szakállas és bajuszos nénivel, akinek ráadásul tarka bosnyák kendő takarta el a fejét, de Ritziát nem lehetett ilyen könnyen átverni.

Zlatan fürgén leült szemben Ritziával, aztán körbesandított, hogy nincs-e a közelben újságíró vagy más gyanús alak, majd visszafojtott hangon azt mondta:

– Régóta figyelem magát. Ugye, rendszeresen idejár kávézni azzal a citromsárga VW bogárral, ami egy kicsit odébb parkol?

– Mondhatni, napi rendszerességgel ide járok – rebegte Ritzia.

– Remek! – csapott az asztalra Ibrahimovics, hogy csak úgy táncoltak tőle a poharak meg a csészék. – Lenne egy kérésem magához: sürgősen Velencébe kell utaznom, de teljes titoktartás közepette. Ha lebukok, az alapjaiban rengeti meg nemcsak a Serie A-t, hanem az egész modern futballvilágot. Ugye, segít?

Olyan bánatos bociszemmel pislogott Ritziára a tarka bosnyák fejkendője alól, hogy hősnőnknek kis híján könnybe lábadt a szeme, de mert nő volt, és mert kislány korában olvasta Jane Austen Büszkeség és balítélet című remekét, tudta, hogy nem szabad azonnal igent mondania. Majd meggebedt az örömtől, hogy hamarosan egy légtérben lehet az imádott sztárral, mégis azt mondta:

– Hát…, nem is tudom. Sok a dolgom manapság.

– Akkor a viszont látásra! – mondta Zlatan, aztán fölpattant és fürgén belevegyült a Dóm téren hullámzó tömegbe. Pár pillanat múlva már el is tűnt, mintha ott sem járt volna.

Ritiza úgy meglepődött, hogy levegőt venni is elfelejtett. Bármire számított, csak erre nem. Minden létező jelzővel elátkozta magát, hogy az olvasmányélményeit és nem a józan eszét követte, mert utóbbi esetben most vígan roboghatna az isteni Zlatannal Velence felé, ehelyett meg itt ül a kezében egy kihűlt csésze kapucsínóval. Kedve lett volna lefejelni az asztalt, vagy a pincért, vagy bárkit, amit elébe parancsol az élet.

De ha az olvasó azt hiszi, az isteni Zlatantól a kacér Ritzia végleg elbúcsúzott, nagyot és keserveset téved. Minden azon múlik, igényli-e a folytatást, mert ha ez a kívánság kommentek vagy megjegyzések formájában megfogalmazódik, lerántjuk a leplet a jövő titkáról, és megmutatjuk, hogyan alakult és kuszálódott ez a történeti szál. Mondom: ha ezt az olvasók kikövetelik maguknak, találkozhatunk még az isteni Zlatannal, de ha nem, visszatérünk Velencébe, ahol egészen meglepő fordulatot vett az ellopott vaporetto eddig sem rejtélymentes története.

(folytatjuk)

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!