Az ellopott vaporetto (8)

121 olvasó

(az előző részek)

 

– Ezt ugye, nem mondod komolyan?!

Az általában korholási céllal használt mondat Milánóban, egy Victor Hugo utcai lakásban hangzott el. Délután felé hajlott az idő, a kicsiny, de szépen berendezett szobában pedig két hölgy üldögélt: a még mindig zaklatott Ritzia, és legjobb barátnője, a kevésbé zaklatott, de felettébb érdeklődő Lucia. Utóbbi nem volt az a szépség, akiért harci cselekményt kezdeményeznének a férfiak – gondoljunk, csak a trójai Heléna miatt kitört csetepatéra, nos ez a veszély itt nem fenyegetett. Lucia a nemzetközi szépségideál tízes skáláján legfeljebb ötöst érdemelt. Az orrát kissé túlméretezte a teremtő, és a folyamatos kozmetikai beavatkozás ellenére is sövénysűrű szemöldök burjánzott a homlokán. Aki mindennek alapján arra következtet, hogy Lucia ijesztően hatott a környezetére, nem téved sokat, bár ezt nem a külseje okozta. Egy széles karimájú, diszkrét árnyékot biztosító kalap alatt kalap vígan megélt volna bármelyik divatbemutatón, mert ott nem fenyegetett az a veszély, hogy megszólal.

És ha már ennyit foglalkoztunk vele, ne titkoljuk el azt sem, hogy Ritzia pontosan az ellentéte volt Luciának: az arca maga a bűbáj, sőt, mintha az ifjú Gina Lollobrigida, és az ugyancsak ifjú Claudia Cardinale ötvöződött volna benne. Nem úgy kell ezt érteni, mint Picasso Avignoni kisasszonyait, mert azokon a káosz és a rendezetlenség ötvöződik, Ritzia arca a régi idők díváinak legcsodálatosabb vonásait tükrözte vissza. Nagy kár, hogy lentebb az az elöl deszka hátul léc típus volt, amely szinte elhessegeti magáról a férfipillantást. Kettejükről még csak annyit, hogy Ritzia érzelmes, Lucia pedig okos volt, tehát jól kiegészítették egymást.

– De igen! Úgy otthagyott, ahogy az Udinese védelmét a múlt heti meccsen – mondta Ritzia, amiből a tiszteletreméltó olvasó kitalálhatja, hogy Zlatan Ibrahimovicsról, pontosabban a Dóm téren megélt kalandról beszélgettek.

– Ez hallatlan! – próbálta vigasztalni a barátnőjét Lucia. – Odamegy, megszólít, segítséget kér, aztán elszelel!

– És mindezt öregasszonynak öltözve. Ugye, milyen különös?

– Bizony az.

– Mi dolga lehetett Velencében?

– Valami titkos, és veszélyes ügy állhat a háttérben. Ez megmagyarázza, miért nem ment oda legálisan.

– De milyen titkos és veszélyes ügye lehet Zlatan Ibrahimovicsnak?

Lucia töltött magának az asztalon lévő borból, de mielőtt belekortyolt volna, úgy forgatta, nézegette a poharát, hogy látszott, egész másutt járnak a gondolatai.

– Vegyük szépen sorjában – mondta végül. – Azt ugye, tudjuk, hogy Zlatan az idény végén valószínűleg visszavonul.

– Ezt rebesgetik – mondta Ritzia, és ő is töltött magának.

– Márpedig, ha visszavonul – folytatta Lucia –, akkor teljes egészében átadhatja magát annak a tevékenységnek amelyről már többször is nyilatkozott a sajtóban.

– Fölcsap színésznek?

– Zlatan nem ez a típus. Az ő területe a tehetségkutatás.

Ritzia kinézett az ablakon. A szomszéd macskája végigsétált az ablakpárkányon.

– Most, hogy így mondod, ez nagyon is lehetséges! – állapította meg.

– Velencében valószínűleg talált valakit, akivel titokban kontraktust akar kötni. Ha nyíltan utazik oda, a sajtó falkaként követi, és a titok nem lesz többé titok. Ráadásul jönnek az arab meg a kínai pénzzel kitömött nagy klubok és elviszik előle azt a szupertehetséget.

– És én meghiúsítottam ezt a tervet – állapította meg Ritzia.

– Az vesse rád az első Pó-kavicsot*, aki nem így tett volna! Ha most elmegyünk Velencébe, és fogadunk egy magándetektívet, két perc alatt megtalálja nekünk azt a fiút, mert biztos vagyok benne, hogy egy fiúról van szó.

– No jó, odamegyünk és végigcsináljuk ezt a dolgot. De mi lesz aztán?

– Mi lenne: fölkeressük Zlatant, és kész tények elé állítjuk!

– Mire lesz ez elég?

– Arra hogy talán kirúgja Helena Segert, és elvesz téged, te barom!

– Gondolod, hogy hajlandó eddig elmenni?

– Ha az a tehetség, akit megtalált, és akire a jövő üzletét alapozza, tényleg galaktikus, akkor talán.

– Bárcsak így lenne! – sóhajtott Ritzia.

– Nos, akkor erre igyunk, aztán indulás! – mondta Lucia, és belekortyolt az italába.

– Mondd csak: miféle ital ez? – kérdezte aztán meglepetten.

– Csemői Lófingató – mondta Ritzia. – a konkurenciám forgalmazza.

 

(folytatjuk)

 

Szvétics Hubenár fordítása

 

* Lucia szellemesen Dunakavicsot mondott, mert egyszer Budapesten megkóstolta ezt az édességet, és nagyon megtetszett neki, de mivel ezt az olaszok nem értik, lefordítottuk Pó-kavicsra.

 

Umberto Tortellieni

1956, Róma – Apja templomi kántor volt, anyja szabadfoglalkozású apáca, így az ifjú Tortellieni hamar megismerkedett az élet abszurditásaival. Már egészen fiatalon megpróbálkozott a detektívregény műfajával, amiben bámulatos sikereket ért el. Írásait több napilap is folytatássokban, álnéven közölte, elsősorban angolszász nevek alatt. A Pietro Perrini ministránsképző elvégzése után jogot tanult, majd könyvelőként helyezkedett el a szicíliai Cosa Nostra egyik helyi leányvállalatában. A detektívregények írásait ekkor szüneteltette, mert a rajongóitól több halálos fenyegetést is kapott. 1985-től egy apácaképzéssel foglalkozó szaklapnál dolgozik, mint főállású kertész. Az ellopott vaporetto a legújabb munkája, magyarul és svédül nálunk jelenik meg először feltéve, hogy az utóbbi nyelvre lesz, aki lefordítja.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

0 Ft