Elindítottuk a honlapon belüli talentum átutalást

Elindítottuk a honlapon belüli talentum átutalást

2019-12-05
994 olvasó

Közismert, hogy sok regénytáras szerző, olvasó tetemes talentum-megtakarítással rendelkezik, mások viszont szegények, mint a templom egere. A talentumilag izmosak ráadásul csak ülnek a vagyonukon, mert nem vásárolnak sem a Bűvös Boltban, sem másutt, viszont akinek nincs virtuális regénytáras pénze, nagyon okosan és legalább annyira lelkesen fel tudná azt használni, ha nem szenvedne belőle hiányt (a hősök és antihősök című pályázatunkon például csak a VIP-tagok vehettek részt, aminek kiváltása 300 talentumba került).

Ezért, és mert a Bank of Regénytár anyagi helyzete ezt lehetővé teszi, úgy döntöttünk, bevezetjük a honlapunkon történő talentum-ajándékozás (átutalás) lehetőséget. A legfelső menű jobb szélén látható Talentum anjándékozás menüben elhelyezett űrlap kitöltésével mostantól bármelyik honlapunkon regisztrált látogatónak ajándékozhatnak kisebb-nagyobb összegeket a keretükből. Akinek nincs talentum-megtakarítása, természetesen nem élhet ezzel a lehetőséggel, de bármikor válthat forintot az itt leírtak szerint.

 

Tarhási Edomér,
a Bank of Regénytár gubernátora

 

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Tarhási Edomér

(1955., Budapest) A Bank of Regénytár elnök vezérigazgatója, nemzetközi tekintéllyel bíró virtuális pénzügyi szakember, specialitása a virtuális befektetés és a látens pénzügyi haszon kulturális lecsapódása. Honlapunk saját fizetőeszközének, a talentumnak egyik megálmodója, létrehozója.

1 Comment Vélemény, hozzászólás?

  1. Szuper ötlet!
    Ha valakinek múlhatatlanul szüksége van némi megtámogatásra talentum ügyben, keressen engem! Ha így megfelel az igénylőknek, az első 3 rászoruló bukszájába 4000-4000-4000 talentumot utalok át. Vastag vagyok, mint Rothschild.
    Kezeket a magasba!

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL