Az utolsó vonatig vártam nagymamára Somoson. Le kellett volna jönnie Fülekről a virágért, amit anyu küldött a nagyapám sírjára. Haza nem vihetem, a pesti vonat meg hamarosan elindul… Fölszaladtam a temetőbe és a krizanténcsokrot leraktam az első elhagyott fakereszt alá. Az állomásról visszanéztem – fénylett és lebegett a sírkert a sötétben. Azóta szeretem a temetőket. Hiszen minden másról beszélnek, csak a halálról nem.
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
