Sok olyan kínzó rejtély borong az emberiség történetében, amelyre úgy véljük, soha nem lesz meg a magyarázat. Pirkadattól napestig lehetne sorolni a megfejtés nélküli talányokat, és talán össze is lehetne veszni azon, melyik a nagyobb, jelentőségteljesebb. Hogy ez nemcsak afféle költői túlzás, azt az is alátámasztja, hogy nemrég Bikfabaltádon egy kifinomult ízlésű társaság husángokkal esett egymásnak, mivel nem tudtak megállapodásra jutni abban a kérdésben, hogy a megváltó Jézus Krisztus ihatott-e kólát földi életében.
A balhé hírét azonnal szárnyára kapta a média, így olyan neves szakemberek asztalára, monitorjára vagy tévéekránjára is eljutott, akik a mendemondáknál megbízhatóbb infókkal bírnak ebben a témában. Húsvéti ünnepi jegyzetünkben három neves szakembert kértünk megnyilatkozásra, remélve, hogy segítenek eloszlatni a talányt sejtelmesen körbevevő homályt.
Elsőként a nemzetközi hírű szerb irodalompreparátort, Miodrag Miodragovicsot faggattuk. „Krisztusnak isten fiaként minden bizonnyal tudomása lehetett a kóla létezéséről, hiszen az összes létező információ rendelkezésére állt a múltat és a jövőt illetően” – mondta Miodragovics és megkínált bennünket sljivovicával. „A Szentírásban viszont nem esik szó arról, hogy vizet, bort vagy akár kecsketejet kólává változtatott volna. Fizikai akadálya ennek ugyan nem létezett, de Jézus biztosan arra gondolt, a kóla íze meghasonlásba kergetné azokat, akik isznak belőle. Másfelől az sem kizárt, hogy a kánai menyegző absztinens vendégeivel kivételezett egy kicsit. Nincsenek rá egyértelmű bizonyítékok, de gyanítható, hogy ha a tisztával nem is, tapintatból azért a boros kóla műfajával hébe-korba megpróbálkozott. A Balkánon ezt nevezik Mussolininek.”
„Jézus abszolút nem ihatott kólát!” – jelentette ki kategorikusan James MacKeg, a neves skót illuminátor. „Az elv, amely szerint isten fiakén mindent tudott, ami a múltat a jövővel összeférceli, igaz módon helytálló, de a kóla az ő korában még nem tartozott az általánosan elfogadott italneműek közé. Tudomásunk van viszont olyan lótuszlevélre írt tekercsekről, amelyek titkos galileai lepárlóbarlangokat emlegetnek. Az feljegyzések tanúsága szerint ezekben a mitikus perzsa gyógynövény, a kólagyökér ihatóvá tételével kísérleteztek. Jézus tevékenységétől teljesen független, de tény, hogy ez a kis mennyiségben elkészült, és mágikusnak tartott ital a rómaiak asztalára is eljutott. A hagyomány azt tartja, hogy Jézus megfeszítését követően Pilátus és neje, Franciska ezzel a nedűvel koccintottak a jól végzett munka örömére, ezért a vallását ájtatosan megtartó keresztény ember sosem koccint kólával.”
„Micsoda orbitális marhaság ez az egész?!” – fakadt ki kérdésünkre az olasz íróital-szakértőként közismert Csikrédó Csikretti. „Jézus nemcsak, hogy ihatott, hanem ivott is kólát! Több olyan ókori falikárpit és ősnyomat is létezik, amely egyértelműen céloz Jézus és a kóla kapcsolatára. Ha jobban belegondolunk, ez logikus is: Jézus idejében a kávé még nem volt divatban, és azok a kevesek, akik hozzájutottak, túl keserűnek találták. Ismernünk kell a názáreti konyha sajátosságait is, amely, csakúgy, mint a keleti kifőzdék többsége, az édességek és a szárazsültek elegyítésére alapozza a népszerűségét. Ezekhez pedig áthidaló megoldásként ott a kóla. Jézus, akárhogy is vesszük, mégiscsak halandó volt, még ha rendelkezett is a föltámadás képességével. A csodatételei közé pedig egy-két pohár hűshidegen pezsgő kóla is bőven belefért. Talán még az összetételét is tudta, sőt, ha jobban belegondolunk, ezt csak ő tudhatta.”
Az ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel növeli az ön esélyeit a Bányai Tamás-díj megnyerésére.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.