A mi kávézónkat általában nem lepik meg a hírességek. Ha mégis, azok többnyire helyi költők, vagy nyugdíjas tanárok, akik legalább harminc éve nem javítottak dolgozatot, de még mindig piros tollat hordanak a zsebükben. Éppen ezért ütött akkorát a hír, amikor egy kedd délelőtt besétált Sümegvári Antal, a híres influencer.
Ránézésre nem letetett több harminc évesnél, de még harmincat vígan rátehetett volna. Ritkás haja fésületlen, a kabátja elegánsan félregombolva, a cipője csámpásra taposva. Gyerekkorában állítólag színész akart lenni, de aztán rájött, hogy nem tud rendesen beszélni. Ezért lett influencer, ott ez nem számít.
A pult mögött Pisti állt, és ő már mindent látott, amit egy presszógép mögül látható. Márpedig az nem kevés. Eredetileg filozófiát tanult, de egy félresikerült szakdolgozat és egy túl jól sikerült cappuccino után a kávé mellett kötött ki. Ennek megfelelően mindenkit a csészék perspektívájából nézett, és ez alól Sümegvári sem volt kivétel.
A híres vendégünk egy dupla presszót rendelt, hangsúlyosan, artikuláltan, mintha ez webkamera előtt történne. Pisti megcsinálta neki az italt, ő pedig belekortyolt, majd kissé feszengve közölte:
– Elnézést, igénybe venném a mosdót.
Ez a mondat még senkinek nem tűnt sorsfordítónak, de néhány perc múlva minden megváltozott: a mosdó felől finom kopogás hallatszott. Aztán még egy, majd egy határozottabb.
– Kell valami? – kiabált oda Pisti egészen diszkréten, jelezve, hogy szükség esetén megindul arrafelé egy rolni vécépapíral, ám ezt elfelejtette, amikor meghallotta a fülke mélyéről szivárgó fojtott hangot:
– A… hm… kijárat nem működik. Beszorultam
Pisti nem akart hinni a fülének. Félreértésre gyanakodva ment oda, és úgy is vizsgálta meg a kilincset. Az úgy viselkedett, mint ami már rég felmondta a szolgálatot, de azért ott van és látszatra gyakorolja a hivatását. Egy vendég – a piacról hazafelé tartó Ilonka néni – aggódva megjegyezte:
– Az ilyen záraknak lelkük van. Megsértődnek.
A helyzet egyre rosszabbá vált. Valaki csavarhúzót hozott, más egy régi bankkártyát, Ilonka néni pedig elmormolt egy imát, mert szerinte az sosem árt. Pisti eközben komolyan, már-már szertartásosan dolgozott, de abszolút eredménytelenül.
– Nyugalom, ura vagyok a helyzetnek – hazudta szemrebbenés nélkül.
– Őszintén remélem – felelt Sümegvári belülről. – De ha kérhetném, igyekezzen, ha van mivel.
Húsz perc telt el, aztán még kétszer annyi. A kávéházban közben feszült csend uralkodott, amit csak a robot üzemmódba állított presszógép szuszogása tört meg. Aztán egy határozott kattanás hallatszott, és az ajtó megadta magát.
Sümegvári úgy lépett elő, mint akit rugó lökött ki a kabinból. Sápadt volt, és gyűröttebb, mint a tehén seggéből kihúzott ikeás szatyor, de egyenes derékkal állt. A vendégek tapsoltak. Nem túl hangosan, inkább csak elismerően, mint amikor az ember túlél valamit, amit egyébként nem lehet.
Pisti letörölte a homlokáról az izzadságot, körbenézett, majd így szólt:
– Hú, ez nagyon kemény volt..
Sümegvári bólintott, aztán szinte rohanva távozott. Biztosak voltunk benne, hogy ebből a kalandjából lesz egy számunkra lehúzó anyag, de mindez idáig nem történt semmi. Néha már arra gondolunk, ez bizony kár.
