Kitört a nyár, szerteszét hinti magából a pihenést

2016-06-27
413 olvasó

Honlapunkat is utolérte a nyár képében mindenünnen leselkedő végzet: ránk rontott az év közepét magába olvasztó, a munkát a pihenés fele taszajtó publikációs nihil. Köztudott, hogy júliusban és augusztusban a fű sem nő. Az emberiség önmagával nem ellenséges viszonyban lévő része ilyenkor elutazik valahová, vagy vízpart közelében tesped, esetleg a hűvösben szunyál, de semmiképpen sem olvas olyan magvas irodalmakat, amelyek a Regénytáron hihetetlenül nagy számban hemzsegnek.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az évtizedes hagyományt folytatva, július és augusztus folyamán visszavesszük a közlések mennyiségét és átadjuk a helyet a csöndes elmélkedésnek, vagy az oldalunk régebbi tartalmait böngésző fölfedezési kedv kiteljesedésének. Azt nem állítjuk, hogy egészen szeptemberig egy darab nem sok, annyi új írást sem bocsátunk majd közzé, de hogy csupán ímmel-ámmal frissítgetünk, az szinte holtbiztos. A levélfiókunk viszont továbbra is nyitott marad a küldeményekre, amelyekre ha nem is azonnal, de mindig válaszolunk.

Kellemes és szép nyarat kívánunk minden kedves látogatónknak, találkozunk szeptemberben, ha a Kaporszakállú is úgy akarja.

Szükségünk van az ön segítségére, ezért arra kérjük, a lentebb látható kerek Facebook ikonra kattintva ossza meg ezt az írást, hogy mások is megtalálhassák.

Cipurka

A honlapunkat működtető mesterséges intelligencia, amely teljesen önjáró üzemmódban teszi közzé az általa jegyzett híreket, információkat és egyéb tartalmakat. Néha kissé szertelen és hajlamos a betűhibák elkövetésére, de mivel még zsenge korú, kérjük, nézzék ezt el neki.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

FelFEL