Egy igazi horrorbolt

Nem csekély izgalommal vettem tudomásul, hogy városunkban nyílt egy szupermarket, ahol csupa emberi fogyasztásra alkalmatlan árut forgalmaznak. Eleinte azt hittem, ez csak valami átverés, de amikor Rudi, a szomszédom beszámolt róla, mi mindent vásárolt azon a helyen, gondoltam, én is megnézem ezt a csodát.

Ahogy beléptem az üzletbe, az első dolog, ami szemet szúrt, egy hatalmas transzparens volt: „Nálunk garantáltan minden mérgező!” Kezdetnek nem rossz, gondoltam, és elszántan beljebb merészkedtem.

A kosaraknál egy kedves eladó fogadott, aki maszkot viselt – nem a vírusok miatt, hanem mert elmondása szerint az áruház légköre sem éppen egészségbarát, tekintve, hogy a pultokon látható rengeteg finomság egytől egyig mérgező.

Ezzel az ismerettel felvértezve első utam a tejtermékekhez vezetett, ahol egy óriási, rikító címkével ellátott „Tejszerű valamik” felirat fogadott. Alatta ott díszelegtek a termékösszetevők: „0% tej, 100% minden egyéb”. Apró betűkkel az is szerepelt még, hogy a minden egyéb között megtalálható egy bizonyos „emulgeált aromapor”, amelynek eredete a tudomány mai állása szerint ismeretlen. „Ez kiváló lesz a reggeli kávémhoz” – gondoltam, és továbbmentem.

Az eladó közben elmondta, hogy a tej azért nem tej, mert a pasztőrözéssel megölik benne az összes természetes baktériumot (a jókat is), majd a homogénezéssel annyira szétzúzzák a zsírokat, hogy a szervezetünk sem tudja felismerni.

– És mi van a laktózmentes változattal? – kérdeztem.

– Először kivonják belőle a laktózt, majd édesítőkkel és állományjavítókkal visszaállítják az ízt. Valóságos vegyipari csoda! – mesélt lelkendezve.

Folytattam utamat, és a hentespultnál kötöttem ki. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet egy tábla, amelyen ez állt: „Párizsi – 80% szója, 10% keményítő, 10% rejtély.”

Mellette ott volt a marhahúsos hamburger, amiben a leírás szerint minimum 40% volt a marha, a többi pálmazsír és egyéb meglepetések.

– A halas termékek nem kivételek? – kérdeztem az eladót.

– A halrudakra gondol? Azokat úgy képzelje el, hogy néhány tengeri lénynek volt ugyan némi köze hozzájuk, de leginkább maradvány haltetemekből gyártott ízfokozott masszáról van szó – jött a készséges válasz.

Következett a Zöldség és gyümölcs részleg. A gyümölcsöknél egy epercsomagon ez állt: „Ízben szegény, vegyszerben gazdag.”

– De hiszen ez a földieper gyönyörű! – kiáltottam döbbenten.

– Mert zölden szedik le, majd etiléngázzal érlelik. Így lesz szép piros, de abszolút íztelen – magyarázott egy árufeltöltő, aki éppen azon mesterkedett, hogy a teljesen egyforma, hatalmas epreket sorba rendezze.

Egy másik polcokon a következő termékeket fedeztem fel:

„Paradicsom – garantáltan íztelen, de hála a vegyszereknek, jól néz ki. Viszont drága.”

„Uborka – víz kemény héjban, némi növényvédőszerrel megspékelve.”

„Hagyma – nem rohad meg, mert a baktériumok is messze elkerülik.”

Magam sem értem, miért, de valami miatt kihagytam ezeket a csodákat. Inkább az üdítők felé vettem az irányt. Egy kóla flakonján ez állt:

„Magas fruktóztartalmú kukoricaszirup – garantált elhízás és inzulinrezisztencia.” Mellette egy másikon ezt olvastam: „Annyi benne a foszforsav, mint égen a csillag – tökéletes fogzománc-romboló!” Közvetlenül mellette ott sokasodtak a zéró kalóriás termékek. Érdeklődve fordultam feléjük, és nem is csalódtam, mert ezt találtam az apró betűs részek között: „A cukor helyett alkalmazott mesterséges édesítő annyira káros, hogy a patkányok is messze elkerülik.”

– És mi van a gyümölcslevekkel? – kérdeztem reménykedve az ott tartózkodó eladótól.

– Azok főként koncentrátumból, aromákból és cukorból állnak. A valódi gyümölcs köszönő viszonyban sincs velük.

– De itt vannak a csokik – figyeltem fel az édességes pultra. – Ezek nem lehetnek mesterségesek.

– Azt ön csak hiszi! – nevezett az eladó. – A tejcsoki lényegében növényi zsír és aroma, kevés kakaóval.

– Az étcsokoládéra gondoltam – próbálkoztam egy kis kerülővel, mire az eladó akkorát nevezett, hogy mind a kilenc foga meglátszott.

– Azokban ugyan van némi kakaó, de egyáltalán nem mentesek a vegyipar termékeitől. De ha már itt tartunk, nézze a kekszeket: több bennük a cukor, mint liszt, és több az E-szám, mint a sokévi átlag. A péksütemények pedig nem penészednek meg, márpedig, ha valami sokáig tartós, az nem lehet természetes.

A rengeteg adattól, információtól kábán ténferegtem be a kenyerek közé, ahol csak úgy zsizsegett a rengeteg tábla: „Fehér kenyér – több benne a levegő, mint a tészta.” „Teljes kiőrlésű kenyér – némi barna festék, hogy egészségesebbnek tűnjön.”, „Előrecsomagolt péksüti – három hónapig puha marad, ami ugye nem normális.”

Szinte menekültem innen az instant ételekhez, de kiderült, hogy azok olyanoknak valók, akiknek a gyomra acélból van. A levesporok ezt nyíltan be is vallották: „Készítsd el 5 perc alatt, és szenvedj tőle egy életen át, mert itt minden csak ízfokozóval telerakott, tápértékmentes ételimitáció.”

Jól van, fejezzük be ezt, gondoltam, és bementem az alkoholos italok közé. Ez biztos pont lehet ebben a káoszban, mert a bor az ugyebár mindig, mindenütt bor.

Ám a címkék eléggé lelombozóak voltak:

„Csak kevés szőlőt tartalmaz.”

„Több benne a cukor, mint a kólában.”

„Ízfokozókkal korrigált minőség.”

A söröknél pedig egy még ennél is durvább tábla fogadott: „Három nap alatt erjesztik, mert akkora rá az igény, hogy nem lehet vele pepecselni.”

Ekkor végleg rádöbbentem, hogy a tej nem tej, a hús nem hús, a kenyér nem kenyér, a csokoládé nem csokoládé, a gyümölcs és zöldség pedig szétfeszül a vegyszerektől.

Kiléptem az üzletből, és azon gondolkodtam: mit fogok enni ezek után, de véletlenül megpillantottam egy földön hentergő, kidobott csomagolópapírt. Úgy tűnt, ennivalóként az a legbiztonságosabb.