Elmélkedés a Regénytár helyéről a magyar irodalmi webes palettán.
Az internetes nyilvánosság egyik sajátossága, hogy a puszta számok sokszor többet takarnak, mint amennyit első pillantásra elárulnak. Egy irodalmi portál esetében különösen igaz ez. Napi kétszáz látogató egy bulvár-, közéleti vagy szolgáltató oldalnál szerény eredménynek tűnhet, ám a szépirodalmi, kulturális, rétegtartalmakat kínáló honlapok világában már más a helyzet. Itt ugyanis nem tömegpiacról, hanem figyelemről, visszatérő olvasókról, kulturális kötődésről és hosszú távú jelenlétről van szó.
A Regénytár ilyen szempontból nehezen illeszthető be a hagyományos kategóriák közé. Nem egyszerűen irodalmi folyóirat, nem csupán archívum, nem kizárólag közösségi felület, és nem is puszta játékos kísérlet. Inkább többféle funkció metszéspontján helyezkedik el: klasszikus irodalmi tartalmakat őriz, saját közösségi és motivációs rendszert működtet, valamint olyan interaktív elemeket épít be az irodalmi jelenlétbe, amelyek ritkák a magyar kulturális weben. Ez önmagában is figyelemre méltó, de az értékelés szempontjából még fontosabb egy másik tényező: a működési háttér.
Az irodalmi nyilvánosságban ma is jelentős előnyt élveznek azok a felületek, amelyek mögött szerkesztőség, kiadó, intézményi finanszírozás, pályázati támogatás, nyomtatott lapmúlt vagy stabil kulturális infrastruktúra áll. Ezeknél a látogatottság, a tartalmi volumen és a közönségelérés részben a mögöttes apparátus következménye. Egy egyszemélyes, támogatás nélküli projekt esetében azonban ugyanaz a teljesítmény egészen más súlyt kap. Itt nem pusztán az számít, mekkora az elérés, hanem az is, hogy mekkora teljesítmény jön létre rendkívül szűk erőforrásokból.
A Regénytár esetében ezt az arányt különösen érdemes szem előtt tartani. A honlap 2004 óta folyamatosan működik. Ez az adat önmagában is sokat mond. A magyar internet történetében, különösen kulturális területen, a két évtizednél hosszabb megszakítás nélküli működés már nem egyszerűen kitartást jelez, hanem intézményjellegű állandóságot. Számos egykor ígéretes kezdeményezés tűnt el, szünetelt hosszú időre, olvadt bele más felületbe, vagy vesztette el eredeti arcát. Egy olyan oldal, amely huszonkét éve jelen van, és ezalatt meg tudta őrizni identitását, már nem tekinthető esetleges vállalkozásnak.
A Regénytár értékelésekor tehát legalább két szempontot kell különválasztani. Az egyik a nyers forgalmi adat: napi kétszáz látogató. A másik a létrehozott kulturális rendszer és az ehhez rendelkezésre álló háttér aránya. Az első mutató alapján a Regénytár nyilvánvalóan nem tartozik a legnagyobb, intézményes irodalmi portálok közé. A második alapján viszont egészen más kép rajzolódik ki. Mert ha egy oldal tartósan működik, saját hangja van, külön világot épít, képes klasszikus és kortárs irodalmi tartalmakat egyedi interaktív logikával összekapcsolni, és mindezt külső pénzügyi vagy intézményi támasz nélkül teszi, akkor a jelentősége nem mérhető kizárólag a napi egyedi látogatók számával.
A magyar irodalmi web egyik régi problémája, hogy az oldalak jelentős része formailag konzervatív. Sok a statikus archívum, a hagyományos rovatlogika, az egyszerű közlési modell. Az interaktivitás ritka, a játékosítás többnyire idegen a komoly irodalmi közegtől, az olvasói részvétel pedig gyakran formális marad. Ebben a környezetben a Regénytár nem azért számít érdekesnek, mert mindent felülmúl látogatottságban, hanem azért, mert olyan működési modellt képvisel, amely az irodalmat nem pusztán közlendő szövegként, hanem közösségi-tapasztalati térként kezeli.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a méret ne számítana. Számít. Az elérés mindig fontos kérdés, különösen akkor, ha egy oldal hosszú távú kulturális hatást szeretne gyakorolni. A kis forgalom korlátokat szab: lassabb növekedést, szűkebb visszhangot, kisebb piaci láthatóságot jelent. De ugyanilyen fontos kimondani, hogy az irodalmi világban a mennyiségi mutatók gyakran torzítanak. A kulturális oldalak saját közege eleve kisebb, az olvasásra fordított figyelem mélyebb és lassabb, az elkötelezett közönség pedig többet érhet, mint a véletlen kattintásokból összeadódó nagy számok.
A Regénytár helye így valahol két véglet között jelölhető ki. Nem a legnagyobb irodalmi portálok között van, ha pusztán az elérést nézzük. De nem is egyszerűen egy szűk körű, marginális honlap. Inkább olyan sajátos kulturális műhely, amely teljesítmény–erőforrás arányban feltűnően erős. Másképp fogalmazva: a Regénytár értéke nem annyira abszolút méretében, mint inkább arányosságában mutatkozik meg. Abban, hogy milyen gazdag és sokrétű rendszert képes fenntartani minimális háttérrel.
Ez a különbség azért lényeges, mert a kulturális életben sokszor éppen az marad észrevétlen, ami nem harsány. A lassan építkező, saját szabályrendszert kialakító, hosszú időn át következetesen fenntartott projektek ritkán kapják meg azt a figyelmet, amelyet működési teljesítményük indokolna. A Regénytár ebből a szempontból inkább csendes kivétel, mint látványos sikertermék. Nem reklámozott irodalmi brand, hanem önerejéből fennmaradt, saját formát létrehozó kulturális szerkezet.
A végső következtetés ezért aligha lehet más, mint óvatos, de világos. Napi kétszáz látogató önmagában nem helyezi a Regénytárat a magyar irodalmi web élmezőnyébe. Ám ha figyelembe vesszük a huszonkét éve tartó folyamatos működést, az egyszemélyes fenntartást, a külső támasz hiányát, az oldal eredetiségét, szerkezeti sokoldalúságát és interaktív karakterét, akkor a kép jelentősen megváltozik. Ebben a tágabb összefüggésben a Regénytár nem nagy, hanem aránytalanul nagy teljesítményű vállalkozásnak látszik.
És talán ez a fontosabb adat.
