Az éjszaka közepén hirtelen felriadtam. A sötétben vadul dobolt a csend, amihez a szívem gyors kelepelése adta a taktust. Valami nem stimmelt. Először azt hittem, a szoba túl hideg, vagy az ágy túl meleg, de ennél sokkal veszedelmesebb áfium fenyegetett: nem jutott eszembe a nevem!
Kipattantam az ágyból, mint aki sündisznót vett feleségül, és kétségbeesetten kezdtem kutatni az emlékeim között. Először valami egyszerűre gondoltam, például arra, hogy tán Pista vagyok, de ezt gyorsan elhessegettem magamtól. Pista nem lehettem, mert manapság senkit sem hívnak így, mint ahogy Sándornak, Józsefnek és Kelemennek sem.
„Lehetséges, hogy az őseim Abdulnak kereszteltek?” – töprengtem. Hamar rájöttem, hogy az túl snassz lenne, mi több tucatmegoldás. Jobb eséllyel lehetek Alejandro, vagy Gonzales. Ahogy felébredt bennem, úgy el is hessegettem magamtól ezt a gonzaleskedő gondolatot. Tovább kutattam. Felrémlett például a Valdemár, egy régi, titokzatos nemesi név. Nem, ez sem illett hozzám.
Az agyam most már teljesen megvadult. Talán én vagyok Akhetaton, a rejtélyes fáraó, aki újraéledt, hogy megmentse az emberiséget? Akkor biztosan lenne legalább egy házi szfinxem vagy egy hétvégi piramisom, de sem az egyiknek, sem a másiknak nincsen nyoma.
Tovább próbálkoztam. Mi van, ha én vagyok Tarquinicus, az ősi római császár, akit visszahívtak, hogy uralkodjon a modern világban? Esetleg Ozymandias, minden idők leghatalmasabb uralkodója, akinek szobrai még mindig a sivatag közepén állnak? Minden név egyre távolabb sodort a valóságtól.
Egyszer csak eszembe jutott, hogy minden bizonnyal én vagyok Arantaxerkész! Igen, ez egy igazán királyi név, amire büszke lehetnék! De aztán rájöttem, hogy egy Arantaxerxésznek nem lenne ilyen olcsó kínai pizsamája.
Ekkor eszembe jutott egy teljesen abszurd ötlet: elképzelhető, hogy a nevem valami olyan, amit még soha senki nem hallott! Valami teljesen egyedi, mint például Zephyrinus vagy Tihuanacoloco! Kevés esélyét láttam ennek.
Az elmém ezen a ponton battery low állapotba került. Egyszerűen nem tudtam több nevet találni. Úgy éreztem, mintha elvesztem volna egy végtelen labirintusban, ahol minden név egy újabb kelepce.
Végül úgy döntöttem, feladom. Ha nem jut eszembe a nevem, akkor talán a legjobb, ha visszaalszom. „Reggel majd megkeresem a személyimet, és minden megoldódik” – gondoltam reménykedve, és visszafeküdtem az ágyba.
És amikor újra elaludtam, álmomban minden világossá vált. Ott álltam a dicsőség hegycsúcsán az igazi nevemmel, ami olyan egzotikus és egyedi volt, hogy még álmomban is megdöbbentem. Mert kiderült, hogy a nevem valójában Simán Elemér!
A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.
Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.
Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!
