Nyakig az anyagiakban

Nyakig az anyagiakban

Helyzetjelentés a honlapunkról
2023-06-12
613 olvasó

Nincs ellenszenvesebb annál, aki az anyagi helyzete miatt panaszkodik, főként, ha az ürge céget, egyesületet vagy netán irodalmi honlapot működtet. Az előző kettővel (cég, egyesület) még csak-csak megbékélünk, de az irodalmi honlap számunkra maga a közöny. Sokkal fontosabb dolgokra kell az a pénz, minthogy egy írásra szakosodott weboldalra pazaroljuk.

Megértjük, és el is fogadjuk ezt az okoskodást, mert valóban, a Regénytár nem tesz mást, csak sugározza maga körül a vidámságot, de 2004 óta létezik, és ez már komoly tradíció. Az irodalmi kánon ítészei lazán átlépnek felette, a könnyedségre vágyó olvasóknak pedig túl elvont lehet, főként, ha arra a speciális humorra gondolunk, ami itt tobzódik. Mindez tovább mélyíti azt a gödröt, amit honlapunk kalandkereső támogatóinak át kéne lépniük ahhoz, hogy adományaikat hozzánk eljuttassák.

De ehhez már hozzászoktunk, mert a kezdet kezdete óta tudjuk, hogy ez a honlap nem lesz virágzó vállalkozás. Soha nem törekedtünk a látogatottság növelésére, és nem is toltuk az olvasó elé a cikkeinket, hogy osszák meg vagy lájkolják őket. Ha tettünk is kísérletet a támogtás-keresés terén, az félig vagy teljes egészében játék volt. Létrehoztuk a talentumot, honlapunk virtuális fizetőeszközét, amely egyfajta letöltési keret, mert főként a könyvesboltunkban elhelyezett PDF- formátumú e-könyvek vásárlására fordítható. Emellett számos egyéb módszert is találtunk az alkalmazására, de egyik sem lett népszerű, aminek szerintünk az a magyarázata, hogy a talentum nem csak potyog az égből, hanem forintról kell átváltani.

Nem hisszük, hogy ez a cikk megváltoztatja ezt at attitűdöt (de a folyószámla számunkat azért ideírom: 11773023 06656692), mégis muszáj az anyagiakról beszélni.

 

A Regénytár működtetése, fenntartása jelenleg – kerekítve – az alábbiakból tevődik össze:

– tárhelybérlet:  50 000

– domainbérlet:   5 000

– a honlap működéséhez nélkülözhetetlen pluginek és bővítmények évenként megújítandó előfizetési díja: 150 000

– a honlap illusztrációinak elkészítéséhez szükséges előfizetési díj: 200 000

– különféle díjak, minipályázatok, akciók: 150 000

– a honlapsablon gyárójának szakszolgálati díja: 50 000

– felkérésre írt cikkekért fizetett éve honoráriumkeret: 50 000

Ez éves szinten bő félmillió forintot tesz ki, ami nem tűnik soknak, de mivel ez egy nyugdíjas író zsebét terheli, nem is kevés. A legnagyobb baj mégis az, hogy ezek a költségek vészes gyorsasággal növekednek, miközben a bevételi oldalon a stabil nulla ácsorog.

 

Muszáj lesz valamit változtatnunk!

Az elképzelésünk az, hogy bármilyen visszatetsző is, és bármennyire is utáljuk ezt a módszert, mostantól gyakrabban kérjük majd fel a jó szándékú olvasóinkat a támogatásra, miközben

Bevezetjük a talentum formájában fizetett honoráriumot.

 

Ez nem csak jelképes juttatás!
Mostantól a Regénytár nívódíjért járó összeget a díjazott a talentumkeretéből válthatja át forintra.

Ezzel arra kívánjuk ösztönözni a szerzőket, hogy írásokat küldve minél több talentumot halmozzanak fel, és mert a talentumot a honlapon belül ajándékozni is lehet, azok a támogatók, olvasók, akik kedvelik egy adott szerző munkásságát, a saját talentumkeretükből növelhetik is az illető díjkeretét.

 

Ugyanezt a Bányai Tamás Közösségi díj kapcsán is bevezetjük!
Minden megosztott regénytáras cikkért bizonyos mennyiségű talentumot írunk jóvá a megosztónak, aki – ha elnyeri a Bányai-díjat – ebből a keretéből konvertálhatja át a díjért járó összeget forintra.

 

Első nekifutásra ennyit változtatunk, a többiért meg figyeljék továbbra is a híreinket.

A kávéscsésze ikonra kattintva egy 500 talentumos jutalomkávét ad a szerzőnek, amivel őt és a szerkesztőségünket egyaránt támogatja.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett adományozás.

Kattints a Donate gombra, és egy tetszőleges összeggel segítsd a munkánkat! Köszönjük!

Tarhási Edomér

(1955., Budapest) A Bank of Regénytár elnök vezérigazgatója, nemzetközi tekintéllyel bíró virtuális pénzügyi szakember, specialitása a virtuális befektetés és a látens pénzügyi haszon kulturális lecsapódása. Honlapunk saját fizetőeszközének, a talentumnak egyik megálmodója, létrehozója.

Vélemény, hozzászólás?

FelFEL