Egészen pontosan: Afrika szarva tövéről, azaz Dzsibutiból. Eredetileg Kairóból szerettünk volna jelentkezni, de azok után, hogy az egyiptomi fővárosban durván megemelkedtek az irodabérletek, takarékossági okokból át kellett költöznünk ebbe a bájos miniállamba, ahol tárt karokkal és élesre fent kardokkal fogadtak bennünket. Utóbbiakkal persze nem az életünkre akartak törni, hanem a tiszteletünkre levágott kecskékére, ami ellen nem is volt kifogásunk. Képünk röviddel azelőtt készült, hogy idegenvezetőnk, a megnyerő molyosú Abuhalib – aki egyben a Sivatag Hangja nevű helyi művészeti folyóirat szerkesztője – levágta a jobbról tizenkettedik kecskét, hogy pazar lakomát készítsen belőle. Az afrikai elektori szavazatról, amelyet Tóth Cakan szerzett meg, Abuhalib a következőket nyilatkozta:
„Nyílt titok, hogy Afrikában a Tóth Cakan által is képviselt prózairodalom reneszánsza van kialakulóban. Különösen a szavannákon kedvelik a rá jellemző érdekes, lényegre és legyekre törő novellisztikát, mert ugye bizonyított tény, hogy egy Tóth Cakan írást összesodorva, hatékony légycsapót nyerünk, nem is beszélve az esztétikai értékeiről. Minálunk, itt Dzsibutiban nem létezik olyan kecskepásztor, aki ne vett volna részt legalább egy Tóth Cakannal foglalkozó szimpóziumon, úgyhogy a térnyerése számunkra egyáltalán nem meglepő.”
Éljen a Regénytár, éljen Abuhalib! 🙂